2024. szeptember 13., péntek

A DP aktivistái elleni támadás felvétele

Bojan Pajtić szerint a párt tisztségviselőit megkísérelték megölni

A Demokrata Párt közzétette az aktivistái elleni vasárnapi támadás teljes felvételét. A demokraták vasárnap Belgrádban, a Zvezdara városi község egyik piacán kampányoltak, amikor rájuk támadt négy, csuklyás felsőt viselő férfi.

A támadók válogatott sértésekkel illették a demokraták aktivistáit, majd üvegpalackokat törtek szét az aszfalton, végül pedig rátámadtak Dragan Šutanovac valamikori védelmi miniszterre és Balša Božovićra, a DP tisztségivselőjére. Šutanovac könnyebben megsérült a dulakodás során.

A DP először a felvétel vágott változatát tette közzé, majd miután Aleksandar Vučić miniszterelnök, a Szerb Haladó Párt elnöke azzal vádolta meg őket, hogy a felvételt úgy vágták össze, hogy minél látványosabban hangsúlyozzák áldozati szerepüket, a párt közzétette a teljes felvételt.

A négy támadót még aznap letartóztatták és 48 órás rendőri őrizetbe helyezték őket. Egyes belgrádi médiumok értesülései szerint a támadók a Szerb Radikális Párt szimpatizánsai, az SZRP azonban megcáfolta ezt az állítást. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy a férfiak melyik politikai pártot támogatják, mondták a demokraták.

Egyébként az incidenst Vučić és Nebojša Stefanović belügyminiszter is elítélték. Bojan Pajtić, a DP elnöke szerint a párt tisztségviselői megkísérelték megölni.