2024. szeptember 13., péntek

Békefenntartók Sandžakban?

Ugljanin szerint meg kell akadályozni egy, a bosnyákok ellen irányuló újabb állami terrort – Megegyeznek a vélemények: a választási kampány céljait szolgálják a Bosnyák Nemzeti Tanács elnöké

Sürgős katonai beavatkozást kért az ENSZ Biztonsági Tanácsától Sandžakban Sulejman Ugljanin, a Bosnyák Nemzeti Tanács elnöke, a Sandžaki Demokratikus Akciópárt vezetője. Levelében „sürgős és halaszthatatlan” intézkedést követelt, mellyel a Biztonsági Tanács békefenntartókat irányítana a délnyugat-szerbiai régióba, hogy „megakadályozzák a konfliktusok kialakulását”, s a bosnyák nép védelmében tevékenykednének. Mint azt a belgrádi sajtó közölte, a nemzeti tanács vasárnapra virradó éjjel fogadta el a Biztonsági Tanácshoz intézett levél elküldéséről szóló döntést úgy, hogy csak Ugljanin listájának a képviselői voltak jelen, azok, akik a tanácsban a többséget alkotják (18), távol maradtak az ülésről és nem is konzultáltak a további 17 tanácstaggal. A kiadott közleményben az áll, hogy a Bosnyák Nemzeti Tanács különleges misszió elindítására szólítja fel a nemzetközi közösséget „a bosnyák lakosság további megfélemlítésének és a fenyegetések elkerülésének az érdekében, az állami terror és etnikai tisztogatás egy újabb hulláma megakadályozása végett”.

Ugljanin az említettek mellett autonómiát is követel Sandžaknak a még 1991-ben megtartott népszavazás eredményének fényében. Továbbá: követeli, hogy a bosnyákokat népként ismerje el Szerbia, hogy a képviselőház fogadjon el egy Srebrenicáról szóló határozatot, hogy a politikusok vonják vissza a Radovan Karadžićtyal, a boszniai Szerb Köztársaság első elnökével és annak hágai eljárásával kapcsolatos nyilatkozataikat, továbbá hogy az állam fogadjon el egy külön akciótervet az uniós csatlakozási tárgyalások 23. fejezetével kapcsolatban.

Ivica Dačić külügyminiszter a Novostinak adott nyilatkozatában „sületlenségnek” nevezte Ugljanin levelét, s meggyőződésének adott hangot, hogy azt a világon senki sem fogja komolyan venni.

Szerbiában nincs veszélyben a béke és a stabilitás. A BT-hez intézett kérésre egy szemmel látható provokációként és a helyzet destabilizálásának kísérleteként is tekinteni lehet – értékelte Dačić.

AZ AKCIÓTERV MIATT VAN MINDEN

A választási kampány részének tekinti Ugljanin megnyilvánulásait Tanja Miščević, az uniós csatlakozási tárgyalások szerbiai tárgyalócsoportjának vezetője. Megjegyezte viszont, hogy az efféle kijelentések csak zavart keltenek a polgárok körében, még ha a választási kampány ideje alatt érkeznek is.

A békefenntartókat oda küldik, ahol zavargások vannak. Milyen zavargásokról beszél most Ugljanin? Egyszerűen arról az elégedetlenségről van szó, melyet a bosnyákok képviselői már kifejtettek a 23-as fejezettel kapcsolatos akcióterv elkészítése során – fogalmazott Miščević.

Mint hozzátette, ebben a kisebbségi cselekvési tervben nem szerepelhet Ugljanin Sandžak autonómiájával kapcsolatos feltétele, mert a terv keretei szűkebbek, nem rendezhet ilyen kérdéseket, minden kisebbségről szól és nem egy-egy kisebbségről külön-külön. Mint mondta, a bosnyákok aktívan részt vettek e terv elkészítésében, s javaslataikat figyelembe is vették egészen addig, amíg az autonómiára vonatkozó követelésekkel elő nem hozakodtak.

A MÚLT RABJA

Rasim Ljajić szerint reagálni sem kell Ugljanin legújabb húzására, mert az semmi újat sem jelent.

Ugljanin már 25 éve követeli ugyanazt, s az egészből soha nincs semmi. Ez az ember a kilencvenes évek rabja maradt – értékelte röviden a kormányfőhelyettes, aki hozzátette, hogy az efféle követelések korábban is abszurdumnak számítottak, most pedig egyenesen valamelyik uniós szemetesládában fognak kikötni.

Ha a kormány efféle értelmetlenségekre is reagálna, mással sem tudna foglalkozni – húzta alá Ljajić.

Az Aleksandar Vulin kormányfőhelyettes által vezetett Szocialisták Mozgalma elítélte Ugljanin lépését és szomorúnak nevezte, hogy egy politikus szavazatokra képes cserélni Szerbia nemzetközi megítélését, a bosnyákok és szerbek jó kapcsolatait.

Ugljanin, szerencsére, rég kiolvasott könyvnek számít, a politika vesztese, e kampánypamflet sem kap jelentős szerepet egyik nemzetközi intézményben sem – állapította meg Vulin pártja.