A duális szakképzéssel foglalkozó éves svájci konferencián vett részt tegnap Aleksandar Vučić kormányalakító, aki Svájcba érkezését követően Johann Schneider-Ammann államfővel is találkozott. Vučić a berni megbeszélésen kijelentette: – Szerbia számít Svájc segítségére az oktatásügy reformjában, a duális szakképzés sikeres bevezetésében. Mint ismeretes, a duális képzés lényege, hogy a diákok az elméleti tudást a szakiskolákban kapják meg, ezzel párhuzamosan azonban azonnali gyakorlati tudást is szereznek az adott szakmával foglalkozó vállalatok, intézmények, szervezetek valamelyikében, így az oktatás befejezésekor a munkáltatók képzett és gyakorlati tudással rendelkező új munkaerőt kaphatnak.
A svájci elnökkel folytatott megbeszélést követően a technikai mandátumban lévő szerb kormány első embere megállapította, hogy szerteágazóak a hazánk és Svájc közötti bilaterális kapcsolatok, folyamatosan felfelé ívelnek. Hozzátette: több svájci vállalat is érdeklődést mutat aziránt, hogy hazánkban befektetést valósítson meg, s bejelentette, hogy néhány hamarosan a megvalósítás irányába indul el.
Vučić emlékeztetett, hogy Davosban éppen Johann Schneider-Ammanntól hallotta: Szerbia számára gyógyírt jelentene a duális szakképzés bevezetése. Mint mondta, azóta már számos próbaprojektum valósult meg Szerbiában mindenütt, Szabadkától egészen Nišig, aminek eredményeképp sok fiatal kapott munkahelyet közvetlenül a diploma megszerzését követően. Ezek a fiatalok már 16 évesen megismerkedhettek a leendő munkahelyeikkel, így oklevéllel a kezükben azonnal elhelyezkedhettek az adott cégben. Sokkal többet kell dolgoznunk a duális képzés bevezetésén, fogalmazott, hiszen most ezen tevékenykedik Németország, Ausztria, egyre inkább az Egyesült Államok is. Minden olyan ország, amelyik sikeres szeretne lenni – tette hozzá, s megjegyezte: teljesen tisztában van azzal, hogy Szerbiában ez még nehéz témának számít.
– A kormány teljesen készen áll arra, hogy szubvencionálja a duális szakképzés bevezetését, s minden jogi keretet szavatoljon annak megvalósításához. Nagy lépés lesz ez a jövőbeni reformok között – jelentette ki Vučić, majd hozzátette, hogy néhány külföldi vállalat előre jelezte, érdekelt abban, hogy a duális képzés rendszerének a részét képezze, amint az elindul hazánkban is.
A kormányalakító véleménye szerint fontos az, hogy máris vannak érdeklődők, akik az oktatási intézményekkel hajlandók lennének partnerviszonyt kialakítani, és segíteni az elképzelés véghez vitelét.
TANULNI, EGY ÉLETEN ÁT
– Kitűnő az, hogy rendkívül jó eredményeket értünk el a közadósság csökkentésében. Remek, hogy mindenki csodálkozik, honnan az a gazdasági fejlődés, amely Szerbiát jellemzi a mögöttünk álló periódusban, s hogy jövőre a legmagasabb fejlődést elérő európai ország leszünk. Mindez szép és jó, de nem lesz belőle hosszú távon jelentős és fenntartható eredmény, ha nem változtatunk a hozzáállásunkon, tudatunkon, magunkon is – értékelte a kormányalakító.
Hozzátette: éppen ebből az okból kifolyólag az oktatási, az egészségügyi és mezőgazdasági miniszterek lesznek a kormány legfontosabb személyei.
– Svájctól óriási segítséget várunk, mindenekelőtt szakmai segítségre gondolok. Sokat kell azonban dolgoznunk, sokat kell változnunk a siker érdekében, hogy az ország biztos lépésekkel haladjon előre. A svájci államtitkártól hallottam, aki e terület nagy szakértőjének számít, s aki novemberben Szerbiába látogat: hét gyermeke van, s azok, akik tanoncmunkát végeznek magasabb fizetéssel rendelkeznek, mint a tudományok doktora címmel rendelkező egyének. Ez teljesen normálisnak számít itt, mert a piac által keresett munkáról van szó. Nem elég megszerezni az oklevelet, és azt hinni, ezzel egy életre lezártunk mindent. Tanulni kell megállás nélkül – hangsúlyozta Vučić.
HA STABILITÁS VAN, BERUHÁZÓK IS LESZNEK
A kormányalakító véleménye szerint a 15 és 19 év közötti fiatalok hatalmas tudásvággyal rendelkeznek, ők változtatják meg a világot.
– Az ember 25-35 éves korában már kissé cinikussá válik, arra vár, hogy az égből pottyanjanak a sikerek az ölébe, hogy kevesebb erőbedobással érjen el jobb eredményeket. Nehéz e korosztályt leszoktatni a diplomaközpontú gondolkodásról. Az oktatási reformokat a jövő érdekébe kell végrehajtanunk – magyarázta.
A leendő szerb kormány elnöke a Winterthurban megtartott duális oktatással foglalkozó szakmai tanácskozáson is a szerb oktatás reformjáról és a változások szükségességéről beszélt. A svájci államfővel a balkáni körülményekről is tárgyalt. Schneider-Ammann közölte: a nyugat-balkáni térség stabilitása kulcsfontosságúnak számít.
– Ha létezik a megfelelő politikai egyensúly, akkor a nagyvállalatok is érdekeltek abban, hogy beruházzanak – húzta alá.
Mint mondta, Svájc készen áll arra, hogy magasabb szintű együttműködést valósítson meg a szerb oktatásügyi minisztériummal, s felkínálja az oktatási reformok terén szerzett eddigi tapasztalatait.