2024. szeptember 12., csütörtök

„Szerbia nem maradhat neutrális”

Ha uniós tagságot akar az ország, döntenie kell, állítja a német külügyi tárca államtitkára – Koszovó elismerését nem várja el az unió, de a viszonyok rendezéséről nemzetközi szerződésnek ke

Az Európai Unióba igyekvő államként Szerbiának nem lehetnek neutrális politikai nézetei, ezeket a nézeteket össze kell hangolnia az uniós külpolitikával – jelentette ki Michael Roth német külügyi államtitkár.

Szerbiánál az Európai Unió és annak tagállamai állnak az első helyen kereskedelmi, politikai együttműködési szempontból, vagy akár a beruházások szempontjából. Emellett természetesen Szerbiának kapcsolatai vannak más államokkal is, és senki sem várja el azt, hogy ezeket a viszonyokat felborítsa. Németország is arra törekszik, hogy elfogadható kapcsolatokat építsen Oroszországgal vagy Kínával. Önök azonban az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni – ez annyit jelent, hogy a külpolitikában is az EU által elfogadott álláspontok szerint kell az országnak tevékenykednie. Nem létezhet itt semmiféle „neutrális álláspont”, ha egy ország közben az unióhoz akar csatlakozni – magyarázta a Večernje novosti belgrádi lapnak adott nyilatkozatában a német államtitkár arra a kérdésre válaszolva: hogyan tekint Berlin az Oroszországgal és Kínával megvalósított egyre szorosabb kapcsolatokra.

HONNAN JÖN A LEGTÖBB PÉNZ?

Beszélt arról is: teljesen abszurdnak számítanak azok az állítások, melyek szerint az Európai Unió – Németországot is beleértve – és az Egyesült Államok azon dolgoznak, hogy destabilizálják Szerbiát, és megdöntsék Aleksandar Vučić kormányfőt.

Az efféle információk annyira abszurdnak számítanak, hogy meg vagyok róla győződve, azokat a Szerbiai polgárok egyáltalán nem is veszik komolyan. Németország, az Európai Unió egésze, de az Egyesült Államok is egy stabil, demokratikus és fejlődőképes Szerbiát szeretnének látni. Szerbiát folyamatosan támogatjuk az európai felzárkózás útján. Csak az idén 170 millió eurót fogunk az országnak adni, ami Szerbia legjelentősebb bilaterális donátorává tesz bennünket. Már az előcsatlakozási forrásokból is másfél milliárd euró jutott Szerbiának 2014 és 2020 között – hangsúlyozta Roth.

AHOL MÉG VAN BŐVEN TENNIVALÓ...

A csatlakozási tárgyalások témájára térve a német külügyi államtitkár kijelentette, hogy nincsenek új előfeltételei a 23. és 24. fejezet megnyitásának.

Nincsenek új feltételek. Az EU tagállamai jelenleg egyeztetnek a közös tárgyalási platform kidolgozása kapcsán. Németország e tárgyalási fejezetek mielőbbi megnyitása mellett foglal állást. Fontosnak tartjuk az igazságszolgáltatás függetlenségének, a sajtószabadságnak és a korrupcióellenes harcnak a kiteljesedését. Ezeken a területeken még akad bőven tennivaló – értékelte.

KÖTELEZŐ ÉRVÉNYŰ MEGÁLLAPODÁS KOSZOVÓVAL

Arra a kérdésre válaszolva, hogy Koszovó függetlenségének elismerése és az ENSZ-be történő belépésének jóváhagyása lesz-e Szerbia számára az uniós csatlakozás végső feltétele, Roth elmondta, nem a függetlenség elismerését, hanem a viszonyok rendezését várják el.

Szerbia uniós csatlakozása előtt rendkívül fontos rendezni a viszonyokat Szerbia és Koszovó között. A kapcsolatok normalizálását illetően egy jogilag kötelező érvényű dokumentumot kell majd aláírniuk a feleknek. A függetlenség elismeréséről vagy az ENSZ-ben kapott tagságról szó sincs. A Nyugat-Balkán minden állama konkrét kilátásokkal rendelkezik a csatlakozást illetően. Mi pedig szeretnénk elkerülni, hogy a csatlakozással egyidejűleg bilaterális konfliktusokat is integráljunk az Európai Unióba – nyilatkozta az államtitkár.

A TÜNTETÉSEKHEZ AZ EU-NAK SEMMI KÖZE

Axel Dittmann, Németország szerbiai nagykövete is reagált azokra a médiumokban megjelent találgatásokra, melyek szerint az EU érdeke a szerbiai kormány megdöntése, és ezért onnan finanszírozzák a vajdasági tévében történt leváltások és a savamalai éjszakai álarcos épületrombolás kapcsán kialakult tüntetéseket. Mint mondta, a Szerbia és az EU közötti kapcsolatok jók, azok nem romlottak az elmúlt időszakban, s határozottan elutasította az Unió és az EU belgrádi küldöttségének számlájára kimondott korábbi állításokat a tüntetések támogatásáról. Dittmann elmondta, fontos, hogy a szerb kormány kiállt a Savamalán történt épületbontás körülményeinek tisztázása, az azzal kapcsolatos nyomozás mellett.

Ha gyanú merül fel akár a magánszemélyek, akár az állami intézmények egyes lépéseivel kapcsolatban, akkor szükség van arra, hogy az illetékes állami szervek elvégezzék a kivizsgálásokat. Ami pedig a tiltakozó megmozdulásokat illeti: a békés tüntetések teljesen normálisnak számítanak minden polgári demokráciában – közölte a nagykövet.

Hozzátette, hogy nyitott és korrekt kapcsolatokat ápol a szerb államvezetéssel és a kormányfővel, emellett azonban természetesen a képviselőkkel, ellenzéki pártokkal, nemkormányzati szervezetekkel is szokott értekezni, ami megint csak teljesen normálisnak számít.

FEJEZETNYITÁS ELNAPOLVA?

A Blic belgrádi napilap értesülései szerint nem is olyan biztos, hogy a már említett 23. és 24. fejezet megnyitása közel lenne. Egyes hírforrások arról beszéltek, hogy júliusig, de szeptemberig eltarthat, amíg megtörténik az említett két fejezet megnyitása. Az eredeti tervek szerint a június 30-i kormányközi konferencián kellene hivatalosan megkezdeni a csatlakozási tárgyalások ezen részét, a Miniszterek Tanácsának Nyugat-Balkánnal foglalkozó munkacsoportja azonban legutóbbi ülésén nem tudott közös nevezőre jutni az uniós tagállamok tárgyalási platformját illetően, így hétfőre új ülést hívtak össze.

Jadranka Joksimović európai integrációs kérdésekkel foglalkozó miniszter elmondta, hogy ami Szerbiát illeti, mindent megtettek a tárgyalási fejezetek megnyitása érdekében. Véleménye szerint nem lesz jelentős kihatással a csatlakozási tárgyalások dinamikájára az, hogy e hónap végén vagy esetleg júliusban tartják-e meg a kormányközi konferenciát.

Amennyiben a munkacsoport hétfőn elfogadja a közös uniós álláspontot, azt a tagállamok nagyköveteinek állandó értekezlete június 30-i találkozóján hagyhatná legkorábban jóvá, ami ellehetetleníti, hogy még aznap megtartsák a kormányközi konferenciát is, s ekképp megnyissák a tárgyalási fejezeteket.