2024. szeptember 11., szerda

Vučić szétszaggatta a költségvetési terveket

A minisztériumoknak még egyszer át kell gondolniuk a számadást
Aleksandar Vučić (Ótos András felvétele)

Aleksandar Vučić (Ótos András felvétele)

A minisztériumok előkészítették a 2017-re vonatkozó költségvetési számadásokat, melyeket jóvá kell hagynia a kormányfőnek is. Aleksandar Vučić azonban nem tette ezt meg, saját elmondása szerint széttépte a költségvetési terveket tartalmazó minisztériumi dokumentumokat, s új tervezésre szólította fel az illetékeseket a kormányban – adta hírül a Tanjug hírügynökség.

Mint azt újságíróknak elmondta, a tervekkel azért volt elégedetlen, mert a kiadási oldal mindenütt magasabb volt a bevételi oldalnál. A végleges különbség százmilliárd dinárt tett ki. A tervek nagyberuházásokra vonatkoztak és a kormányfő szerint az ott szereplő összegek 30 százalékát sem tudják elkölteni e célokra a minisztériumok, de mindegyik „szeret hatalmas tervekkel” előrukkolni.

A kormányfő várakozása szerint a hét folyamán megszületnek az új javaslatok és körvonalazódhat a jövő évi büdzsé.