2024. szeptember 11., szerda

Nyárbúcsúztató mókázás

Nagy népszerűségnek örvendett a Nők Kishegyesi Fórumának hagyományos rendezvénye

Vasárnap délután Kishegyesen, a Hegyalja utca élettel telt meg. Nem a Dombos Fest adott ráadást, hanem a Nők Kishegyesi Fóruma tartotta meg hagyományos Nyárbúcsúztató rendezvényét. Az időjárás is kegyes volt a szervezőkhöz, hiszen sikerült elcsípniük az utolsó napsütötte délutánt, az eső és a lehűlés előtt. Ahogy az előző években, úgy az idén is más szervezetekkel együttműködve valósították meg a sokszínű programot, amely nagyon sok gyermeket vonzott. Zsidai Erzsébet, a női fórum elnöke és az esemény szervezője elmondta lapunknak, sokan dolgoztak azon, hogy ilyen sikeresen megvalósulhasson ez az esemény.

– Olyan program ez, amit nagyon régen kezdtünk el a Vöröskereszt Kishegyes községi szervezetével és a Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testülettel közösen. Évről évre bővült azoknak a száma, akik részt vesznek a programban. Ebben az évben már itt volt a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, amely táncházat tartott a gyerekek számára. Szűcs Karolina különböző ügyességi játékokkal készült a gyerekeknek, ezeken fabatkákat gyűjtöttek, amelyekért a fabatkaboltban vásárolhattak, elsősorban hasznos dolgokat, például tanszereket, de volt néhány játék is. Emellett a fabatkákért használhatták a trambulint, illetve igénybe vehették az arcfestést. A Kishegyesi Termelői Klub traktorokat vitt ki a rendezvényre, a Komunál Közvállalat pedig erőgépet. Ezekbe beülhettek a gyerekek, akárcsak a tűzoltókamionba. Érdekesség volt a felújított tűzoltószekér, ezt szintén a tűzoltó testület hozta. Ezenkívül meglepetést okoztak a tűzoltók igen látványos bemutatójukkal, amelyben közreműködött a Vöröskereszt is. A délután fénypontja a habtenger volt, amelyet a tűzoltók készítettek. Ezt minden gyermek nagyon élvezte, és egyikük ruhája sem maradt tiszta – számolt be a női fórum elnöke, majd azzal folytatta, hogy a bemutatók után meggyújtották a szokásos tábortüzet. Utána utolsó programként a gyerekek szalonnát és mályvacukrot sütöttek.

Minden gyermek élvezte a habtengert (Lakatos János felvétele)

Minden gyermek élvezte a habtengert (Lakatos János felvétele)

A délután jelen volt az online működő Vajdaságretro Rádió részéről Juhász Lajos, aki a zenét engedte és a műsorszámokat konferálta fel – mondta Zsidai Erzsébet, majd hozzáfűzte, hogy a legkisebbekre is gondoltak, a Kishegyesi Könyvtár képeskönyv- és mesekönyvsarkot tartott a gyerekeknek. Emellett babasarok is volt, Szabó Henrietta óvónő pedig népi játékokat vitt ki a rendezvényre, amelyeket a gyerekek kipróbálhattak és fabatkákat gyűjthettek.

A Nők Kishegyesi Fórumának Nyárbúcsúztató rendezvényét támogatták mindazok a szervezetek, amelyek programokat tartottak. Ezenkívül Kishegyes község önkormányzata és a helyi közösség is segítette anyagilag az esemény sikeres létrejöttét.

Nyitókép: Élettel telt meg a Hegyalja utca (Lakatos János felvétele)