Egy svájci lapnak adott nyilatkozatában Aleksandar Vučić szerb kormányfő arról beszélt, hogy hazánk, reményei szerint, 2022-ben az Európai Unió tagállamává válhat, ha ez nem sikerül, akkor is az EU tagjai kell legyünk legkésőbb 2025-ben. Mint közölte, most először vállalkozott arra, hogy ebben a vonatkozásban határidőket, dátumokat jósoljon meg.
Arra a kérdésre, hogy Szerbiának ekkor is Aleksandar Vučić lesz-e a miniszterelnöke, a kormányfő elmondta, ez nem valószínű. Mint hozzátette, Szerbiát meggyógyította kormánya eléggé ahhoz, hogy az EU tagja lehessen, a gazdaság fejlődik és nincs költségvetési hiány.
– Nincs hatalomra szükségem. Az emberek egy napon értékelni fogják majd azt, amit az országért tettem – fogalmazott.
Véleményének adott hangot, hogy a polgárok szívesebben veszik, ha miniszterelnök marad és nem indul a jövő évi elnökválasztásokon.