2024. szeptember 10., kedd

Késik az alkotmánymódosítás

Az Európai Bizottság két fejezet kapcsán értékelte Szerbia előrehaladását

Az igazságügyi reformról és az alapvető jogokról szóló 23. és a jog érvényesüléséről, a szabadságról és a biztonságról szóló 24. uniós tárgyalási fejezet kapcsán megvalósított eddigi eredményeket elemezte egyik jelentésében az Európai Bizottság, egy évvel azután, hogy Szerbia elfogadta a fejezetekhez kapcsolódó cselekvési terveket. A jelentés megállapítja, hogy a számos szabályozás, stratégia alkalmazása még kezdeti stádiumban van az országban, s hogy idővel a jogszabály elfogadásáról azok alkalmazására tevődik majd át a fő hangsúly. Szerbiának fokozott figyelmet kell szentelnie az igazságszolgáltatás reformjának, de fontos lenne pontosítani a korrupcióellenes küzdelem intézményei közötti kommunikációt is. Késik az állam az alkotmányos reformokkal – állapította meg egyebek között a jelentés.

Két új tárgyalási fejezetet nyit meg Szerbia számára a csatlakozási tárgyalások megkezdett útján a héten az Európai Unió, a 29. fejezet a vámunióval, a 7. pedig a szellemi tulajdonjog kérdéseivel foglalkozik. Ivica Dačić külügyminiszter úgy fogalmazott: nem lehetünk teljesen elégedettek amiatt, hogy csak kettőt nyitnak meg, mégis tapasztalható bizonyos dinamika, ami jó jelnek számít.