A magyar modell kivívott magának némi elismerést Brüsszelben és egyáltalán a nemzetközi színtéren, de még nem teljes a siker. Az eredményért alaposan meg kellett dolgozni, hiszen semmit sem adnak se ingyen, se olcsón – ez volt a fő vezérfonala a Varga Mihállyal, Magyarország nemzetgazdasági miniszterével készített exkluzív interjúnak, amire Szabadkán, a VMSZ szervezte március 15-ei központi rendezvény előtt, a köszöntő beszédének elhangzását megelőzően került sor.
Soha nem tapasztalt csúcson van a gazdasági növekedés Magyarországon, a munkanélküliség jelentősen csökkent, az infláció és az államháztartási hiány mérséklődött. Ilyen körülmények között sikerélmény lehet nemzetgazdasági miniszternek lenni. Mivel magyarázza az elért eredményt és lehet-e még ezt fokozni?
Varga Mihály (Fotó: Molnár Edvárd)
– Megdolgoztunk érte. A sikert nem adták se ingyen, se olcsón. Nagyon sok olyan lépést kellett megtenni, ami vitát váltott ki, gondolok arra, hogy amikor a kormányzást elkezdtük, világossá vált számunkra, hogy a közteherviselést nem lehet csak az egyénre korlátozni, hanem azt ki kell terjeszteni minden ágazatra, olyanokra is, amelyek eddig kevésbé vettek ebben részt. Például a telekommunikációs és energiaszektorra, de ide tartozik a bankok adójának a bevezetése is. A kivetett adók ezt segítették elő, viszont szükség volt arra is, hogy gondolkodásbeli változás történjen Magyarországon. Azt szerettük volna elérni, és mindinkább afelé haladunk, hogy a munka kerüljön a középpontba. Mindenki számára legyen világos, hogy csak munkával lehet boldogulni, jövedelemhez jutni és nem a segélyre kell otthon várni. Ez a gondolkodásbeli változás szép lassan megtörtént. Egy néhány héttel ezelőtti példát szeretnék felemlíteni, tüntetés volt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol egy helyi kisebbségnek a tagjai azért tüntettek, hogy ők a közmunkaprogramba szeretnének bekerülni, és dolgozni kívánnak. Korábban ők azért tüntettek, hogy segélyt kapjanak, és minél többet. Ez a vonulati váltás elindult, de még sokat kell tenni azért, hogy mindenki számára munkalehetőséget tudjuk teremteni.
Sajátos gazdaságpolitikát folytat Magyarország, fokozódik az állam szerepvállalása, a liberális szemlélet kevésbé érvényesül, „megfegyelmezték” a bankokat, ez az eredmény kulcsa? Ezt a vonulatot kívánják tovább vinni?
– Nem hiszem, hogy nekünk változtatni vagy dönteni kell az ortodox és a nem ortodox gazdasági lépések között. Mindig a helyzethez kell alkalmazkodni, és az ország szempontjából a legoptimálisabbat kell kiválasztani. Voltak olyan lépéseink, amelyek nagyon is újszerűeknek számítottak, a bankadó is ilyen, de volt olyan elgondolás, ahol teljesen hagyományos eszközökkel döntöttünk arról, hogy a korkedvezményes nyugdíjakat Magyarországon megszüntetjük, és mindenkit arra próbálunk ösztönözni, hogy a nyugdíjkorhatár eléréséig dolgozzon. Ezek azért fájdalmas lépéseknek bizonyultak. A munkanélküli segély időtartalmának 9 hónapról 3 hónapra való csökkentése szintén húsba vágó döntés volt, de az emberek ezeket elfogadták, és elértük, hogy 2014-ben a 28 EU-tagország közül Magyarországon nőtt másodikként legnagyobb mértékben a gazdasági teljesítmény. Az eredmények önmagukért beszélnek: kisebb a hiányunk, az államadósság elkezdett csökkenni, a gazdaság növekszik, 140–150 ezer emberrel több dolgozik, nincs infláció, sőt az elmúlt évben mínusz előjelű volt az infláció, ami azt jelenti, hogy az árak csökkentek Magyarországon.
Az unión belül nyilvánosan is elismerik Magyarország sikereit? Követendő példaként emlegetik a magyar modellt?
– Tekintettel arra, hogy ezek nagy vitát váltottak ki, nyilván időt kell hagyni arra, hogy a vállveregetést is megkapjuk ezekért a lépésekért, de azzal, hogy 2013 nyarán megszüntették Magyarországgal szemben a túlzott deficiteljárást, azzal hogy az Európai Unió országjelentése egyre kedvezőbb és fenntarthatóbb gazdaságnövekedésről beszél, úgy érzem, hogy van egy megítélésbeli és szemléletbeli váltás az Európai Unióban. Ha arra gondolok, hogy Magyarország most már egyre ritkábban bocsát ki állami kötvényeket, és azokat ötszörös, hatszoros túljegyzéssel vásárolják meg a külföldi befektetők, akkor azt mondhatom, hogy a piac ezt az elismerést már régen megadta nekünk.
Hozzánk gyakran eljutnak a bírálatok is, amelyek valamilyen uniós jogszabály megszegésére utalnak.
– Az ütközést vállalnunk kell, vannak ügyek, amelyek szimbolikusak, például a pálinkafőzők szabadságának a biztosítása, ami itt Szerbiában nem is kérdéses, de Magyarországon mint uniós tagállamban, folyamatos vita tárgya Brüsszellel. Ezzel nyilván a magyar álláspontot és érdeket szeretnénk érvényesíteni. De tettük ezt akkor is, amikor a kereskedelmi helyeknek a működéséről hoztunk jogszabályt, és azt kifogásolta az unió. Minden ilyen esetben saját országunk érdekéért cselekedtünk, Magyarország szempontjait helyeztük előtérbe és vettük figyelembe, nem pedig az Európai Unióét. Az intézkedések mögött egyeztetések sorakoznak fel, talán az a szokatlan, hogy az előzőekben ilyenek nem voltak tapasztalhatóak a korábbi kormánynál. A mostani magyar kormány lépései kiváltják időnként a brüsszeli fejcsóválást, de készek vagyunk arra, hogy ezeket a vitákat lefolytassuk a brüsszeli bürokráciával.
(Fotó: Molnár Edvárd)
Mennyire képes az ország áthidalni az Oroszországgal szembeni uniós embargóból származó károkat?
– Két iránya van az embargónak. Az egyik, hogy a magyar cégek, amelyek kint vannak Oroszországban: a MOL, a Richter, az OTP és sok építőipari vállalkozás, azok most az elszenvedői ennek a szankciónak. Nyilván nincs ez így jól. Ezért keressük azokat a megoldásokat, ahol a szóban forgó cégek piacvesztés nélkül tudnának megmaradni Oroszországban, vagy azon kívül. Próbál a magyar kormány az adott cégeknek segíteni. A másik dolog pedig, hogy a kereskedelmi kapcsolataink jelentős mértékben csökkentek. Magyarország ennek a szankciós politikának a kárvallottja. Sokszor elmondjuk Brüsszelben ezt. Igyekszünk megtalálni annak a módját, hogy a keleti és a déli irányban történő piacszerzés és -nyitás a gazdasági teljesítmény szempontjából ne eredményezzen csökkenést. Szerencsére 2014-ben még nem tapasztalhattuk a negatív jeleit ennek, sőt a magyar gazdaság a várakozáson felül teljesített, és mindenkit meglepett a növekedési adat.
Brüsszelben elismerik-e, hogy Magyarország a kárvallottja az orosz embargónak, s erre hogy reagálnak: fejcsóválva vagy vállrándítással?
– Ez nagy vita az unión belül. Hiszen nemcsak Magyarország, hanem Lengyelország és Franciaország is kárvallottja az említett szankciónak. Az a szlogenünk, hogy együtt sírunk és együtt nevetünk. Az elmúlt hónapok azt igazolták, hogy miközben teljes mértékben a nemzetközi jog megsértése az, ami Ukrajnában történik orosz részről, a gazdasági szankciók erre nem adtak semmiféle megoldást. Európának át kell gondolnia a saját érdekében azt, hogy amikor a gazdasági szankciót vezet be, akkor annak vajon az lesz-e az eredménye, hogy Ukrajna és Oroszország között létrejön a béke. Ha nem, akkor más diplomáciai erőfeszítésre lenne szükség. A magyar kormány azt mondja, hogy inkább az utóbbira kellene a hangsúlyt tenni, és kevésbé kell sérteni a saját gazdasági érdekeinket. Azzal szembesülünk, hogy amíg az Európai Unió tagországai kiszorulnak az orosz piacról, azalatt azt látjuk, hogy Amerika minden gond nélkül növelni tudja a teljesítményét Oroszországban.
Magyarországi jó és rossz tapasztalatok alapján ön mit tanácsolna Szerbiának a csatlakozási tárgyalások folyamán: mit tegyen meg mindenképp, és mit ne tegyen meg semmiképp?
– Magyarország száz százalékos mértékben támogatja Szerbia csatlakozását az Európai Unióhoz, és ez az álláspont ismeretes a szerb fél részéről, s mi ennek előnyeit látjuk Szerbia és Magyarország tekintetében. A tárgyalások a szerb gazdaság és a szerb érdekek mentén kell, hogy elinduljanak. Azt kell Szerbiának is megnéznie, hogy a gazdasági potenciálja és a gazdasági növekedése hogyan szenvedi el majd a legkisebb kárt egy csatlakozási folyamat során. Hiszen egy erősebb gazdasági közösséghez zárkózik majd fel az ország. Horvátország esetében azt kellett látni, hogy a horvát gazdaságot nagyon is megviselte az uniós csatlakozás. Az legyen a legfontosabb szerb szempont, hogy tudják, pontosan mi a szerb gazdaság lényege, célja, és hogy hol kell átmenteni az értékeket, mit kell azért tenni, hogy a szerb gazdaság teljesítménye megerősödjön és hogy nyertese lehessen a csatlakozásnak.
A Budapest–Belgrád vasútvonal korszerűsítése nagy közös érdekeltségű beruházást jelent Szerbiával; a Déli Áramlat fölmondása után hasonló lehet egy másik gázvezeték építése, amelyről a miniszterelnök beszélt. Milyen téren lát legnagyobb vagy nagy lehetőséget a két ország gazdasági kapcsolatainak fokozásában? A gazdasági kapcsolatok fejlesztésében a vajdasági magyarság szempontjából mi lehet a döntő?
– Arra kellene törekednünk, hogy sokkal szorosabbá tegyük azokat a gazdasági kapcsolatokat, amelyek nem nagy cégek között valósulnak meg, hanem kis- és középvállalkozások együttműködésével. Lebecsüljük ezt a lehetőséget, de igenis öt, tíz, húsz vagy harminc munkahely létesítésével, kölcsönös beruházással segíthető a szerb gazdaság. Ennek köszönhetően olyan lehetőségekhez jutna, aminek következtében sokkal könnyebben lehetne az európai uniós csatlakozást serkenteni. A népi diplomácia csatornáinak az erősítésével sokat lehetne tenni azért, hogy mindkét gazdaság nyertes legyen egymás szomszédságában.
A már Szerbiában levő magyarországi cégeknek milyenek a tapasztalatai?
– A visszajelzések kedvezőek, ami jó ezeknek a cégeknek, az időnként persze nem a legtökéletesebb a szerb állampolgároknak, hiszen itt még alacsonyabbak a fizetések, versenyképesebben lehet termelni, előállítani, de hát ezek egy felzárkózási folyamatnak a részei. Biztos vagyok abban, hogy a szerb gazdaság erősödésével a bérkülönbségek is csökkenni fognak, akkor pedig maradnak az adottságok, amelyek kedvezőek: a földrajzi közelség, Szerbia jó közép-európai elhelyezkedése és a meglévő nagyon kiváló kapcsolatok, például a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban. Ezeket kell egymás javára kamatoztatnunk.
Itt, nálunk, a tartományban pedig a turizmus és a mezőgazdaság lehetne a közös vonal.
– Teljes mértékben így van. Bácska az Osztrák–Magyar Monarchiának az éléskamrája volt. Ebben van potenciális lehetőség, de ezenfelül azt mondhatom, hogy az elmúlt években a gép-, feldolgozó ipar, sőt még a gyógyszergyártásban is voltak olyan együttműködési lehetőségek, amelyeket érdemes lenne újraéleszteni.
