2024. szeptember 15., vasárnap

Új program a DP-nek

Borislav Stefanović baloldalra „mozdítaná ki” a pártot

Borislav Stefanović, a Demokrata Párt köztársasági parlamenti frakcióvezetője, alelnöke, aki hosszabb ideje nyíltan kritizálja a pártelnököt, Bojan Pajtićot, megerősítette, hogy hamarosan a DP szervei elé terjeszti a párt új programjának javaslatát. Ez a program jóval eltér a párt eddigi ideológiájától, mondta Stefanović.

– Megelégedhettem volna a frakcióvezetői és a pártalelnöki tisztséggel, illetve ölbe tett kézzel várakozhattam volna, hogy vajon Bojan Pajtić milyen eredményt ér el a következő választásokon. Nem akartam ezt. Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a dolgok jobb irányba változzanak meg, hogy a változás ne csak a retorika szintjén valósuljon meg. Semmirevaló volnék, ha nem próbálnám megjavítani a házamat. Eszem ágában sincsen Ivica Dačić ,,sárga verziójává” válni. Egy erőteljes ellenzéki front alakul meg, amely nem a valamikori Szerbiai Demokratikus Ellenzék vezéregyéniségeire épít majd, hiszen az embereknek elegük van már ugyanazokból a személyekből és a bizonyítottan rossz politikusokból. Az ellenzéki front elképzelésekre és programra alapoz majd. Liberálisok, szociáldemokraták, marxisták és trockisták is helyet kaphatnak az ellenzéki frontban, vagyis mindenki, aki az aktuális hatalom alternatíváját támogatja – magyarázta Stefanović.

A DP alelnöke saját elmondása szerint szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy pártja minél jobb eredményt mutasson fel a következő választásokon. Ha ez nem történik meg, akkor eljön a szembesülés ideje, valamint a mérlegelésé, hogy a DP vajon hogyan válhat ismét nyertes párttá, nyomatékosította Stefanović, aki szerint a DP mellette áll. A párt vezetőségében egyesek ugyan nem osztják véleményét, ugyanakkor szó sincsen pártszakadásról, emelte ki a párt frakcióvezetője, aki hiszi, hogy baloldali nézeteivel elsősorban a tranzíció veszteseit szólíthatja majd meg, azokat, akikről minden egyes előző összetételű, a liberális gazdaságpolitika és a kapitalizmus eszméit támogató, kormány megfeledkezett.

Válaszolva az újságírói megjegyzésre, hogy a DP bizonyos politikusai szerint elvei túlságosan a kommunizmushoz köthetőek, Stefanović közölte, hogy ilyesmit csak egy politikailag írástudatlan személy mondhat, aki programjának tervezetét ugyanúgy nem ismeri, mint a kommunizmus fogalmát.