Az európai integrációs folyamat felgyorsulásában reménykedők közül sokan fellélegeztek, amikor a brüsszeli „nagy találkozást” követően Tomislav Nikolić államfő bejelentette: Prishtina engedett, hamarosan megszülethet az észak-koszovói szerb önkormányzatok közösségéről szóló megállapodás. Talán kevésbé lényeges az, hogy Hashim Thaçi koszovói kormányfő igyekezte otthon megcáfolni Nikolić szavait, mondván: Koszovó továbbra is saját alkotmánya és törvényei szerint, valamint a szerb fél által korábban elutasított Ahtisaari-terv alapján fogja definiálni észak-koszovói politikáját, így a szerb községek hatásköreit is. Belpolitikai célokat szolgáló kijelentés lehet ez az elemzők szerint, amelynek nem kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani, s az a verzió a hihetőbb, hogy a csatlakozási tárgyalások kiérdemlésének indoklásaként most mégis inkább Szerbia győz majd a sokrészes párbeszéd aktuális fordulójában.
Ivica Dačić miniszterelnök szerint is megtett az ország mindent annak érdekében, hogy kedvező döntést közöljön Brüsszel a tárgyalások dátuma kapcsán. Aleksandar Vučić kormányfőhelyettes is bátran jelentette ki a minap: a dátumért indul az államvezetés Brüsszelbe.
Szerbia esélyeiről, a koszovói párbeszéd előrehaladásáról és az államvezetés politikájában fellelhető ellentmondásokról dr. Zoran Dragišićtyel, a Belgrádi Egyetem Biztonságtudományi Karának docensével beszélgettünk.
Az észak-koszovói szerb önkormányzatok közösségéről szóló megállapodás jelenti-e ma csatlakozási tárgyalások előfeltételét?
– Mindenképp kulcsfontosságú momentumról van szó, bátorító jelzések érkeztek Brüsszelből. A Belgrád és Prishtina közötti megállapodás hiánya az európai integrációk legnagyobb akadályának számít. Ha ezt a kérdést most sikerült rendezni, nem látom okát, miért ne kapná meg Szerbia a dátumot, hisz semmi más nem állja jelenleg az útját.
Mi várható a dátum elnyerését követően?
– Elsősorban arra figyelnek majd az unióban, hogy Szerbia milyen ütemben lesz képes átalakulni, s megfelelni az elvárásoknak. A tárgyalások üteme határozza majd meg azt, hogy mikor válik az ország valóban uniós tagállammá.
Ivica Dačić jelentette ki, hogy a belső reformok a jelen pillanatban egyáltalán nem jelentenek akadályt a dátum megszerzésében. Azt jelenti-e mindez, hogy maguk a reformok most nem lényegesek és minden Koszovó kérdésétől függ?
– Mi jelenleg nem is vagyunk tisztában azzal, hogy milyen állapotban van Szerbia, illetve azzal, hogy a belső reformokkal kapcsolatban pontosan mi az Európai Unió véleménye. Meggyőződésem, hogy a dátum elnyerése, továbbá a csatlakozási tárgyalások megkezdése jótékony hatást fejt majd ki a szerb társadalom változására, hiszen állandó jellegű külső nyomásnak lesz az ország kitéve a szükséges reformok végrehajtása érdekében. Hogy egészen pontosan honnan kell elindulnunk majd erre az útra, azt akkor látjuk meg, amikor már elkezdődnek a tárgyalások és kiderül, mi mindenen kell javítanunk.
Mennyire nehezíti meg az európai integrációs folyamat előrehaladását, s azzal együtt a Prishtinával folytatott párbeszéd sikerét az a kettősség, ami egyre kitapinthatóbb a hivatalos szerb politikában. Nikolić államfőként továbbra is nacionalista irányvonalat próbál követni, s nap mint nap elismétli, hogy Koszovó Szerbia része, és függetlenségét soha sem ismeri majd el az ország. Ugyanakkor Dačić és Vučić egy nyíltabb, kompromisszumra hajlóbb politikát jelenítenek meg.
– Dačić és Vučić azok, akiktől most a döntések igazán függnek. Tomislav Nikolić – mondjuk úgy, szerencsére – többé-kevésbé semmilyen jelentőséggel sem bír a szerb politikai színtéren. Az említett kijelentések tulajdonképpen annak a kísérletnek a részei, amellyel megpróbál visszatérni a politikai életbe. Jelentőségét abban a pillanatban elveszítette, amikor államfővé vált és lemondott a Szerb Haladó Párton belüli elnöki tisztségéről. Így az, amit Nikolić mond, nem igazán fontos. A lényeg most az, hogy Dačić és Vučić politikája között ne keletkezzenek repedések, s az eddigiekben látottak alapján én azt mondhatom, nincsenek gondok kettejük együttműködésében. Közös céljuk, pártjaik érdekében is, hogy minél közelebb kerüljön Szerbia a kormány jelenlegi mandátuma alatt az Európai Unióhoz. Ez a fontos, s nem az, amit Nikolić mond.
A kormány átalakítását Vučić már korábban kilátásba helyezte, Dačićnak sem volt ellenvetése. Az elmúlt napokban azt is hallhattuk, hogy a haladók személycseréket terveznek saját tisztségviselőik körében. A kormányon belüli esetleges változások elodázzák-e azokat az őszre tervezett rendkívüli választásokat, amelyekről a közelmúltban mindenki beszélt – egy új megoldást jelenthet-e a kormány átalakítása?
– Én azon kevesek közé tartozom, akik nem hisznek benne, hogy rendkívüli választásokra kerülhet sor. Egyszerűen nem látom az okát annak, hogy kiírják a választásokat. Az EU elégedett a jelenlegi kormánnyal, annak együttműködő készségével, a szerbiai polgárok többé-kevésbé érdektelenek, s olyan helyzetben van az ország, hogy bárkit hatalomra lehetne most juttatni. Ellenzék nincs, a polgárok részéről nyomásgyakorlás ilyen tekintetben nincs, kritikus közvélemény nincs. Választásokra tehát akkor kerülhetne sor, ha azt az EU vagy az Egyesült Államok követelnék. Ilyen követelés pedig nincs.
Mi újat hozhat akkor ilyen körülmények között a kormány átalakítása, miért van arra szükség?
– Abban sem hiszek, hogy átalakítás előtt állna a kormány. Kivéve, ha Vučić nem dönt úgy, hogy megtisztítja a pártot a Nikolićhoz közel álló személyektől, és Dačić nem dönt úgy, hogy megtisztítja a pártját az ellentábornak számító párttagoktól, akik kijelentéseikkel nap mint nap foltot ejtenek a párt tekintélyén. Milutin Mrkonjićra gondolok, aki a párt örökös botránymestere, s nézetei, viselkedése nagyban eltérnek attól a pártimázstól, amelyet a fiatalok szeretnének látni, s amelyet a pártban a többség folyamatosan építget.
