2024. szeptember 9., hétfő

„Mondjon le Vulin!”

A haladók is szabadulnának Vulintól

A lakásvásárlás és állítólag a kanadai nagynénitől kölcsönzött 205 ezer euró folyományaként kialakult botrány miatt már a Szerb Haladó Párt egyes tisztségviselői is követelik Aleksandar Vulin védelmi miniszter lemondását.

A Danas napilap értesülései szerint nemcsak az alacsonyabb rangú pártkatonák helyezkednek erre az álláspontra, hanem az SZHP csúcsvezetése is. A belgrádi lapnak nyilatkozók szerint az SZHP koalíciós partnereként politizáló Vulin nevéhez annyi botrány köthető, hogy a legutóbbit már nem lehet megemészteni. Először nem tudta bebizonyítani, hogy honnan is szerezte a 205 ezer eurót, amiből a belgrádi lakását vásárolta, végül pedig előállt azzal a mesével, hogy a pénzt feleségének kanadai nagynénje kölcsönözte. Mindezek után a haladó pártnak többé nem lenne szabad Vulin védelmére kelni – nyilatkozták a Danasnak a nevük elhallgatását kérő politikusok, akik egyetértenek azzal kapcsolatban, hogy a Szocialisták Mozgalmának elnöke akkor őrizhetné meg legalább részben a méltóságát, ha önként mondana le védelmi miniszteri tisztségéről.

A Danas Nataša Vulint is felkereste a nagynénivel és a kölcsönpénzzel kapcsolatos kérdéseivel, ám válaszok nélkül maradt, mivel Aleksandar Vulin felesége egyszerűen lecsapta a telefont.

A Danas azt is tudni véli, hogy ha Vulint leváltják, vagy lemond, a védelmi minisztérium élére Marija Obradović, a Szerbiai Képviselőház Védelmi Bizottságának elnöke kerül. Obradović nem kívánta megerősíteni ezeket az értesüléseket.

Aleksandar Vulin egy köztársasági politikai párt elnöke, és jövőbeni szerepe elsősorban pártjának erejétől, valamint a pártvezető ügyességétől függ – értékelte Dragomir Anđelković politikai elemző. Véleménye szerint roppant érdekes, hogy a lakásbotrány éppen most robbant ki, hiszen nem új keletű történetről van szó.