2024. szeptember 9., hétfő

A felsőoktatási törvény megvitatására már nem maradt idő

A parlamenti képviselők ma megszavazták a napirenden szereplő két oktatási törvényt

A parlamenti képviselők három egymást követő napon vitatkoztak az oktatási kerettörvényre benyújtott módosítási javaslatokról. A vitát két képviselő szópárbaja határozta meg. Egyrészt Saša Radulović, az Elég volt! mozgalom újból az ingyenes tankönyvek fontosságára hívta fel a figyelmet, arra, hogy az állami költségvetésből ezt Szerbia meg tudná magának megengedni bizonyos pénzösszegek átcsoportosításával. A másik képviselő, Marijan Rističević, a hatalmi koalíció képviselője, pedig több esetben a törvény mondataiban felfedezett vesszőhiányokra hívta fel módosítási indítványaival a figyelmet. A felszólalását arra használta ki, hogy provokálja politikai ellenfelét, Radulovićot.

Ótos András felvétele (Archív)

Ótos András felvétele (Archív)

Három óra vita után végül Rističević visszavonta mindegyik benyújtott módosítási indítványát. Maja Gojković, a parlament elnöke, miután harmadszor is felszólította Radulovićot, hogy az indítványról beszéljen és ne ismételgesse az ingyenes tankönyvekről szóló indítványát, megtiltotta, hogy részt vegyen a vitában, ugyanakkor azzal vádolta az Elég volt! képviselőjét, hogy cirkuszt csinált a parlamentből, és felesleges költségekre kényszerítette a képviselőházat azáltal, hogy felszólalásával meghosszabbította a parlament munkaidejét. Erre Vjerica Radeta, a Szerb Radikális Párt képviselője reagált, mondván, hogy a demokrácia költséges, de anélkül, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, nem működhet a parlament. Ezt követően a képviselők időtakarékosabban működtek, de egy idő után Maja Gojković bejelentette, a képviselők többsége kihasználta a rendelkezésükre álló, a felszólalásukhoz szükséges időt. Miután az ellenzéki képviselők más, a szakszolgálatoktól kapott adatokkal próbáltak felszólalási időhöz jutni, a parlament elnöke kikelt magából és megszidta a parlament főtitkárát, megjegyezvén, hogy soha többé nem tartja őt tévhitben, majd kiküldte, hozzon neki valós adatokat, miközben arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy a szakszolgálatok nem végzik a munkájukat.

Az ellenzéki képviselők többsége az oktatási kerettörvény kapcsán arra hívta fel a miniszter figyelmét, hogy nem vállalhat magára minden felelősséget, így az iskolaigazgatók, az oktatási szervek tagjainak kinevezését, és a különböző oktatási tervekről, programokról sem ő döntsön, hiszen a hatáskörök központosításával, az oktatási testületek hatáskörének megvonásával csak megnehezíti az oktatás működését. Mladen Šarčević oktatási miniszter erre azt válaszolta, hogy a minisztert érintő hatáskörök csak formálisak. Ennek ellenére Aleksandra Jerkov, a Demokrata Párt képviselője kiemelte, hogy a miniszter az elmúlt hónapokban megtévesztette a közvéleményt, azzal hitegette, hogy rendszerbeli változások várhatók az új oktatási kerettörvénytől. A képviselőnő véleménye szerint csak annyi a változás, hogy a miniszter kezébe teszi a hatásköröket.

Az oktatási kerettörvény után a képviselők napirenden szerepelt felsőoktatási törvényjavaslatra tértek át, a benyújtott módosítási indítványok részletes megvitatására azonban már nem volt lehetőség, így az elnöklő csak felolvasta, ki melyik törvénycikkelyre nyújtott be módosítási indítványt. Nenad Konstatinović, a Szociáldemokrata Párt képviselője a munkarendi szabályzatra hivatkozva szóvá is tette, azzal, hogy nincs lehetőség a módosítási indítvány bemutatására, az elnöklők megszüntették a parlament intézményét.

A képviselők megszavazták az oktatási kerettörvényt és a felsőoktatási törvényjavaslatot is.