2024. szeptember 9., hétfő

„Papíron” megalakult Jeremić pártja

A Néppártot állítólag Milorad Čavić úszóbajnok is támogatja

Vuk Jeremić volt külügyminiszter, az ENSZ Közgyűlésének volt elnöke nem új pártot alapított, hanem átjegyeztetett egy meglévő politikai pártot, a Miroslav Aleksić alapította Szerbiai Népi Mozgalom elnevezésű csoportosulást. A politikus munkatársai azt mondták, azért döntöttek e megoldás mellett, hogy az alapítás folyamatában ne legyenek kitéve különböző támadásoknak, ellehetetlenítési kísérleteknek: ne írjanak alá nem létező személyek támogatóként, és ne „lopják” el egyesek a párt tervezett elnevezését.

Az illetékes államigazgatási és helyi önkormányzati minisztériumnak már átadták a Szerbiai Népi Mozgalom elnevezésének megváltoztatására vonatkozó kérelmet, a politikai pártok nyilvántartójából pedig néhány nappal ezelőtt megérkezett a végzés, hogy a Néppártot bejegyezték a nyilvántartóba – nyilatkozták a sajtónak Jeremić munkatársai.

Az alapító közgyűlést október 22-én tartják meg. Itt ismertetik a párt alapszabályát és programját, majd megválasztják a csoportosulás szerveit. Miroslav Aleksić, aki „átadta” Jeremićnek a pártját, az egyik alelnök lesz. A Blic értesülései szerint Siniša Kovačević rendező, Borivoje Borović ismert ügyvéd, Vladimir Kecmanović író és Milorad Čavić is tagja lesz a pártnak, Čedomir Antić történész pedig támogatni fogja. Az alapító közgyűlésig 60-70 helyi szervezetet terveznek alapítani.