2024. szeptember 9., hétfő

Šešelj megverné Čanakot

A radikális politikus Vajdaság elszakadásától retteg

Vojislav Šešeljt, a Szerb Radikális Párt elnökét annyira felháborította a katalóniai népszavazást Barcelonából figyelemmel kísérő Nenad Čanak korábbi eszmefuttatása, hogy közölte: a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökét meg kellene verni. „Katalóniában elszabadultak a kedélyek, a spanyol rendőrség mindenkit ver, akit csak ér. Nenad Čanakot már most el kellene kezdenünk verni, mielőtt esetleg Vajdaságban is elszabadulnak a kedélyek” – írta Twitter-bejegyzésében Šešelj.

A radikális politikus számára nem fér kétség Čanak szándékaihoz, „ellenkező esetben nem lengetné egyik kezében a katalán, másik kezében pedig a vajdasági zászlót”.

Čanak korábban egyebek mellett kifejtette, hogy nem ért egyet az EB álláspontjával, hogy a katalóniai népszavazás törvénytelen. A katalóniai polgároknak jogukban áll dönteniük saját jövőjükről, véli Čanak, aki szerint a demokratikus alapelvek és értékek tiszteletben tartása nem csak Spanyolország, hanem egész Európa számára fontos.