A csönd városából sárga arany városa

Három napon át Magyarkanizsán a hagyományokról, a megőrzésükről és a régi szokások felelevenítéséről szólt az élet a kukoricafesztivál kapcsán. A már – joggal mondhatni – nagy múltú kukoricafesztivál visszacsempészi a hétköznapokba a letűnt korok életmódjának hangulatát, amikor betekintést nyerhetnek a mai fiatalok abba a korszakba, amikor még kézzel szedték a kukoricát, kézzel morzsolták, annak minden részét valamilyen módon hasznosították. A városi fiatalok közül kevesen, de a falusiak közül is mind kevesebben tudják azt, hogy hogyan kell kukoricát szedni, csuhébabát készíteni, a szárkúpolásról nem is beszélve. Az sem valószínű, hogy a napi étkezésben benne van a puliszka vagy a görhe, mert lassan, de biztosan áttértünk másfajta étkezésre, elfeledve azt, hogy abból kellene gazdálkodnunk, ami nálunk őshonos, mint a kukorica. Ezekre is felhívja a figyelmet a kukoricafesztivál, melynek fontos része ez is, továbbá nagy hangsúlyt helyeznek a népzenére és a néptáncra is, éppen ezért a szombat reggeli piac alkalmával a néptáncosok megkezdik a hívogatást a fesztiválra, majd végigvonulnak a Fő utcán tisztán csengő énekhangjukkal, hogy aztán a városháza előtti téren ünnepélyesen is megnyissák a fesztivált. Idén a kampány is része volt a rendezvénynek, a közelgő nemzeti tanácsi választások fontosságára hívták fel ugyanis a figyelmet a VMSZ által összeállított lista jelöltjei, akik mindannyian a megmaradásunk érdekében tett lépésekre tértek ki beszédükben. Sárközi István, Sutus Áron és Bajusz Koncz Ágnes tartották meg beszédüket a fesztivál egy-egy állomásán.

Tóth Ágnes, a Tisza Néptáncegyesület vezetője, a főszervező elmondta, hogy ez már a tizenharmadik alkalom, hogy megszervezik a kukoricafesztivált.

 – A fesztivál arról szól, hogy az első napon egy kiállítást nyitunk pályakezdő iparművészek bevonásával, idén Tandi Andrea babakészítőét. Mivel minden évben képzőművészeti pályázatot is hirdetünk, az arra beérkező pályaműveket is ez alkalommal állítjuk ki, mindezt a színházban. Szombaton a hívogatás után felvonultunk, majd a megnyitó után megindultak a vetélkedők. Mivel a fesztiválunk gyerekközpontú, a nekik megfelelő, a kukoricával kapcsolatos munkákhoz fűztük a játékos vetélkedőt, hogy testközelbe kerüljenek a természettel, és érezzék meg: nem olyan egyszerű ám, hogy az asztalra kerül bármi, ami kukoricából készül. A téren kézműves foglalkozások és kirakodóvásár is van, majd folkkoncerteken is szórakozhatnak és gyönyörködhetnek a gyerekcsoportokban, de tökvicsorikat is faragunk, és a mécsesekkel megtöltött lámpásokkal vonulunk a színházba, ahol a szegedi Rozsdamaró zenekar is fellépett, továbbá a tóthfalusi bábosok is, továbbá a vajdasági népzenészek gálaműsora is lezajlott. Este a Zmaj iskola udvarában lévő nagysátorban koncert és táncház is volt a Bajkó zenekarral, vasárnap pedig a meghívott külföldi és hazai néptáncegyüttesek közös gálaműsorát tartottuk – mesélte el Ágnes a program java részét, ám ezenfelül még szakelőadásokat is hallhattak az érdeklődők a kukoricáról a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont Tangazdaságának előadótermében, továbbá kihirdették a képzőművészeti pályázat, ügyességi vetélkedők, a legfinomabb hagyományos és reformgörhe 2018 nyerteseit is. Arra a kérdésre, hogy hogyan, mikor és miért álmodták meg ezt a hagyományőrző fesztivált, Tóth Ágnes kifejtette, hogy a néptáncegyesület fennállásának tizedik évfordulóján szerettek volna valamit elindítani, ami majd idővel hagyománnyá válhat. Mivel Ókanizsa mezőváros volt, sokan foglalkoztak mezőgazdasággal, a kukorica pedig olyan növény, aminek minden része felhasználható, ezért esett a választásuk arra, hogy a kukorica köré építik a rendezvényt.

A vasárnapi esti fergeteges néptáncgála méltó befejezése volt a háromnapos rendezvénynek, és hála a szervezőknek az is bebizonyosodott, hogy ha éltetjük hagyományainkat, mi is életben maradunk, akár egy kukoricafesztivál is ehhez segíthet minket hozzá, mellyel az őseink által megkezdett úton haladunk tovább, nem feledve és nem tagadva meg gyökereinket.