Fuszkó István fafaragó Szenttamáson született 1963-ban. A művészettel kapcsolatos első jelentősebb lépéseket a szenttamási Svetozar Kaćanski festőművész és rajztanár műhelyében sajátította el, a fafaragás alapjaira pedig Mezei István ismert szabadkai fafaragó művész tanította meg. Fuszkó István a szenttamási művészek egyesületének, az Art Galériának az elnöke, az óbecsei Ars in Ligno Fafaragók Egyesületének oszlopos tagja. A szabadban található domborművei közül kiemelhető a szenttamási Kultúrotthon címere, a Gion Nándor Emlékház udvarában található Kárókatonák, valamint Turián a Turijska avlija (Turjai udvar) nevű panzió udvarában található Gólya és béka című alkotás. Ez idáig mintegy 50 kiállításon vett részt, az idén áprilisban a fővárosi Art Centarban pedig első önálló tárlatát láthatta a közönség. A fafaragóval szenttamási alkotóműhelyében egy meleg tavaszi délutánon, kávészünetben beszélgettünk.
Hosszú évek után most adódott egy lehetőség, hogy önálló tárlattal mutatkozzon be a Belgrád legszűkebb központjában található galériában. Először is azt kérdeztük tőle, milyen alkotásokat vitt a fővárosba, és a megnyitót követően milyen visszhangot észlelt.
− A Kárókatonák visszajöttek (Kormorani su se vratili) elnevezésű kiállításon bemutattam nagy kedvenceimet, a fatojásokat, de vittem néhány fatányért is, amelyek a tojásra asszociálnak. A cél valójában a tojás formájával való játszadozás, annak torzítása vagy éppen kifinomultsága és a szimbólum fontosságának kiemelése, vagy a kettő ötvözete. A fába kombinálva, vésve találhatók meg a különböző fejek, alakok, a búzakalász, az erotikus és más témák. Próbálom belevinni azt, amit abban a pillanatban érzek, az abban az órában lévő hangulatomat, vagy éppen azt, ami zavaróan hat rám és környezetemre. Persze, mindezt előzőleg fejben elképzelve, elméletileg összerakva, majd megszerkesztve, azt követően átmásolva a tojás felületére, kifinomítva, javítva, és csak ezek után következik maga a faragás. Ez az első önálló tárlatom, és kicsit aggódva készültem, hiszen a fővárosi közönség előtt nem ugyanolyan lehetőségekkel és tapasztalati háttérrel indul az ember, mint például egy kisvárosi vagy falusi kiállításon. Egyébként tavaly októberben nyertem jogot erre az önálló tárlatra, amikor egy erotikus témájú pályázaton az egyik általam készített fatojás először a döntőbe került, majd különdíjat kapott. Közvetlenül mögöttünk és előttünk áll a húsvét (a katolikus és ortodox húsvétra gondol – a szerző megjegyz.), amelynek a tojás az egyik szimbóluma, így maga a kiállítás jól időzített – mondja szinte egy szuszra a szenttamási művész.
Miközben megfőtt a kávé, a művész elmagyarázza, hogy esztergapad segítségével készített óriástojásokat is, amelyekbe más-más alakok és szimbólumok vannak vésve, kombinálva, arra viszont mindig ügyelni kell, hogy valamilyen közük legyen egymáshoz.
−A belgrádi közönségnek először azt kellett elmagyarázni, hogy honnan vettem a kiállítás elnevezését, ott kevesen hallottak ugyanis Gion Nándor A kárókatonák még nem jöttek vissza című regényéről. Az egyik kiállított darabon ott van a Gion Nándor Emlékház logója is. Mint mondta, első kiállításán több ajánlatot is kapott újabb tárlatokra, ami azért is fontos, mert egyfajta ugródeszkát jelent az itteni művészeknek, hogy a nyugati országokban, vagy esetleg Amerikában, Kanadában is bemutathassák munkájukat.
− Szarajevó és Brčko városokból érkeztek eddig felkérések a kiállításra, de a részletek megbeszélése még előttünk van. Ezenkívül egy újabb lehetőség kínálkozik bemutatkozásra a belgrádi Skadarlija lakónegyedben lévő galériában, ahova a tojásokon kívül domborműveket és más munkákat is várnak tőlem – tette hozzá mosolyogva a szenttamási fafaragó.
A kérdésre, hogy ebben a pillanatban milyen munkán dogozik, illetve mit keresnek legjobban a művészeti ág kedvelői, elmondta, hogy a gazdaságot ért nehéz idők a művészetre is kihatással vannak, az általános pénztelenség itt is érezhető.
− Lehet, hogy furcsán hangzik, de manapság az emberek a fából készült használati tárgyakat keresik, rendelik és veszik leginkább. Például nagyon menő a fakanál, fatányér, de legtöbben a kulacsokat keresik. Ez utóbbiból most is több rendelésem van. Különböző, de leginkább népi motívumok kerülnek rájuk, nem drága, viszont amellett, hogy mutatós, használható is. Persze, ha van mit beleönteni – teszi hozzá mosolyogva István. Mint mondta, korábban két újvidéki ajándékboltnak is szállított munkákat, és ott is a legkeresettebbek a fatányérok voltak, városi és péterváradi motívumokkal: − Nagyobb munkákat, domborműveket nagyon nehéz eladni, ennek ellenére, ha elkap az ihlet, azokból is csinálok néhányat. Igyekszem olcsóbb, puha faanyaggal (nyár- és hársfa) dolgozni, de ha valaki tölgy- vagy diófából készült dolgokat rendel, azt is szívesen elvállalom. Utóbbi esetben azonban az árak jóval magasabbak, és egyre kevesebb ilyen munka akad. Ebből kifolyólag gondolatban kétfelé szakadtam, ugyanis vannak kommersz dolgok, amelyek menők, keresik az emberek, a másik oldalról viszont vannak olyan munkák, amelyekbe igazán beleélem, amelyekben meglátom, megtalálom saját magamat és azt, amit abban a pillanatban szeretnék kifejezni. Ez persze mindig valami más, és éppen ez az egyedisége, de amikor befejezem, szinte elönt a melegség és elégedettség, hogy lám, pontosan így képzeltem el – magyarázza a mester. Közben megjegyzi, volt már párizsi látogatója is, valamint olyan emberek, akik fogékonyak az efféle művészet iránt, és felajánlották, hogy megszervezik külföldi bemutatóit és kiállításait. Egyelőre nem tervez semmi hasonlót, szerinte ugyanis ahhoz, hogy valaki Európában vagy a tengerentúl bemutatkozzon, erős hazai háttér és persze elismerés kell. Neki pedig, mint mondta, ez volt az első önálló tárlata.
A belgrádi kiállítást a szenttamási fafaragó nem hozza haza Szenttamásra, hanem április 20-án a Nagykikindához tartozó Torontáltószegre (Novi Kozarci), Zdravko Mandić nemrégiben elhunyt neves szerb festő villájába viszi, ahol az érdeklődők május első hétvégéig tekinthetik meg.
