Bezdántól 14 kilométerre, a határ és a Duna túloldalán található Vörösmart. Horvátország baranyai része ez, amely mindig is ismert volt borairól, akárcsak ez a kis, magyarlakta város. Meglepő, hogy Vörösmartot városnak nevezem, hiszen mindössze hatszáz lakosa van, s többségében földműveléssel foglalkoznak.
Bisztricán Hajnalka polgármester viszont felvilágosított bennünket, hogy a település a történelem során kétszer is megkapta városi rangot, s ezt bizony senki sem vette el tőlük. Így ha kicsit furcsa is, de dukál a város elnevezés.
Bisztricán Hajnalka polgármester (Lakatos János felvétele)
A polgármester egyébként a magyar házban fogadott bennünket, ami a József Attila Művelődési Egyesület és a Szurdok Egyesület székhelye. Ez egy csodálatosan felújított épület, ami a rendezett és tiszta főutcán található. Egyébként a rendezettség és tisztaság az egész településre jellemző, a falu arculatát pedig az itt húzódó löszhátság határozza meg. A helyiek két utcát is kialakítottak az idők során, ahol szinte csak borospincék találhatók, egymás mellett szép sorjában. Az egyik a református szurdok, a másik pedig a deák vagy katolikus szurdok.
Vörösmart története több, mint ezer éves, de római kori leleteket is találtak ezen a területen, számolt be Bisztricán. A megélhetést mindig is a borászat és halászat biztosította, egykoron minden házhoz tartozott egy pince is. A valamikor nagy hírű település a 90-es évek háborúi után nagyon lepusztult állapotban volt. Azonban ekkor egy olyan járási vezetőt kaptak (Vörösmart a hercegszőlősi járáshoz tartozik), aki teljesen kiépítette és felújíttatta az infrastruktúrát, mondta el a polgármester. Zárójelben azt is elárulta, hogy az ő járásuk a „legmagyarabb” Horvátországban, vagyis itt él a legtöbb magyar. Sajnos, itt is ugyanaz a probléma, mint mifelénk: elöregedett a lakosság, sok fiatal pedig külföldre ment.
Egy szép borospince (Lakatos János felvétele)
Papírforma szerint 970 lakosa van Vörösmartnak, de a valóságban ez a szám 600 körüli, vallotta be Bisztricán, aki szerint ennek a fő oka, hogy nincs munkalehetőség a településen. Emellett az emberek hozzáállásával is gond van, mert az idősek eladják a pincéiket, és helyiek helyett eszékiek vásárolják fel. Ők lehetőséget látnak a pincékben, s így mára katolikus szurdok 90 százaléka nem vörösmartiak kezében van. A polgármester szerint egyébként is Vörösmart egyik nagy problémája, hogy mindenük van, csak az emberek hiányoznak. Ott jártunkkor erről személyesen is meggyőződhettünk, rendezett iskolával, egészségházzal rendelkeznek, van borház, tájmúzeum, az élővilágot bemutató múzeum, egy gyönyörű étterem és természetesen pince sorok a finom borokkal. Minden megvan, ami a sikeres falusi- és borturizmushoz szükséges, ám Bisztricán szerint idáig mégsem indult be igazán ez az iparág.
Varga Ferenc borospincéje (Lakatos János felvétele)
A vörösmarti bormaratont is a célból keltették életre, hogy ide vonzza a vendégeket. A rendezvény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, s idén október elsején, vagyis most szombaton fogják 11. alkalommal megtartani. A rendezvény célja, hogy az emberek megismerjék a kis pincék borait, mondta el a polgármester. Maga a rendezvény úgy néz ki, hogy a látogató megvesz egy poharat, kap egy térképet, s körbejárja a pincéket. Eközben mindenhol megkóstolja a borokat és értékeli azokat. Elég megvalósíthatatlan küldetés, lévén hogy több, mint 20 borospincéről van szó. A rendezvény komoly hírnévre tett szert, ma már nem csak a környékről, hanem Európa különböző országaiból is érkeznek borbarátok. Ez lett a környék legnagyobb rendezvénye, ahová több, mint ezer ember érkezik. Bisztricán elmondása szerint, a bormaratonkor nem lehet szálláshelyet találni sem Vörösmarton, sem a környező falvakban. Hogy némi vajdasági vonatkozást is beleszőjünk a történetbe, Bácsfeketehegyről minden évben szervezet mikrobusz járat indul a vörösmarti bormaratonra.
A tájmúzeum egy részlete (Lakatos János felvétele)
A rendezvény olyannyira felhívta a figyelmet a vörösmarti borokra, hogy a kis pincék nagy része el tudja adni borait, mondta el a polgármester. Meglátása szerint az elnéptelenedő településnek lenne jövője, ám ahhoz nagyon komoly összefogásra lenne szükség. A borosgazdák közösen pályázni bírnának és komoly projektumokat tudnának megvalósítani. Ehhez azonban le kellene mondani a rövid távú, önös érdekekről és közösségben kellene gondolkodni, véli Bisztricán.
Vörösmarti látogatásunk nem lett volna teljes, ha nem nézünk el egy borospincébe is. A polgármester ajánlására az egyik legismertebb helyi borosgazdához, Varga Ferenc bácsihoz mentünk el. Ferenc bácsi gyerekkora óta foglalkozik borászattal, de komolyabban csak azóta, hogy visszatért Magyarországról, ahol egy ideig menekültként élt. Most 3,5 hektár szőlőn gazdálkodik és számtalan fajtát termeszt. A környéken ő rendelkezik a legtöbb fajta szőlővel, és ebből adódóan nála kapható a legtöbb fajta bor is. Főként vörösborokat készít, mint pl. a cabernet dorsa, kadarka, blauburger. Ferenc bácsi együttműködik a pécsi kutatóintézettel is, így számos új, rezisztens fajta is található a szőlejében. Meglátása szerint épp a rezisztens, permetezést nem igénylő fajták jelentik a szőlészet jövőjét. Bor készítés terén Ferenc bácsi inkább a minőségre hajt, mintsem a mennyiségre. Épp ezért nem okoz számára gondot a borainak az értékesítése. Még annak ellenére sem, hogy sok vevője elvándorolt. Végezetül annyit, hogy aki Vörösmarton jár, az feltétlenül próbálja ki Ferenc bácsi „viagráját”.
