A sors megadatta e sorok írójának, hogy egy hetet Hollandiában tölthessen. Már másnap-harmadnap letisztult, hogy ha hazajövet élményeim felől érdeklődnek barátaim, ismerőseim, három dolgot tudok említeni: a bicikliket, a virágokat s a hagyományos szélmalmokat (ma már valamennyi csak látványos söröző) helyettesítő szélturbinákat.
Amszterdam a milliós lélekszámot meghaladó városok egyike, s hogy északi Velencének nevezik, szerteágazó csatornarendszeréről és több száz hídjáról híres, mindenki tudja, de azt, hogy itt a kétkerekű bicikliknek akkora a becsületük, hogy a gyalogosforgalom is elsőbbséget kell biztosítson számukra, koránt sem gondoltam volna. Pedig így igaz. Mint ahogy az is, hogy a villamoson és a metrón – a mozgássérültek és babakocsik részére fenntartott helyek mintájára – szabályos biciklitartók vannak. Már a vasútállomásról kijövet – nem túlzás – egy háromemeletes bicikliparkoló fogadja az idegent. Itt állítólag egyszerre ötezer kerékpárt lehet elhelyezni, tárolni. De továbbmenve, minden híd korlátján, a fák tövében, a boltok előtti megőrzőkben, iskolák környékén százával, ezrével kerékpárok láthatók. A biciklizők száguldásáról nem is beszélve. Gyerekeket szállítanak elöl-hátul fölszerelt pótüléseken, telt kosarak a kormány előtt és az ülés mögött. Ha fúj, ha esik, ügyesen karikáznak emberek és autók, villamosok és autóbuszok között. Bukósisakot viszont alig látni, legfeljebb a gyerekek fején. Még a rendőri motorkerékpárosokon is csak elvétve. Biciklis nemzet a holland, nyilván jó egészségükhöz is sokban hozzájárul a kerékpározás (no meg a szünet nélkül fújó északi-tengeri és az Ijssel-tavi tiszta levegő). Szívsebész barátom is a napi kötelező gyaloglás mellett a Duna menti kerékpározást ajánlja, mint legjobb megelőzését egy újabb infarktusnak.
Még csak egy mondat erejéig a közlekedésnél maradva. Amszterdamban, a nagyvárosokhoz viszonyítva sokkal kevesebb a gépkocsi, de mind több a – Tesla nevet viselő – elektromos meghajtású, hófehér gépkocsi, amelynek ára is föl van tüntetve a központi autószalonban: 60 000 euró. Reklámfogás-e, nyilván nem, hogy egy „tankolással”, azaz feltöltéssel 350 kilométert tesz meg? Hogy halk, azt tapasztaltuk, hogy környezetkímélő, nem vitás.
Gyaloglás nélkül nincs turizmus, tudjuk, s itt, az ősi műemlékvárosban napi húszezret mutat a lépésmérőm, de ennek „oka” elsősorban Rembrandt, hiszen több száz festményét, rézkarcát, rajzát, grafikáját nézzük végig a Rijksmuseumban (1808-ban alapított állami múzeum). Az Éjjeli őrjárata meg a Zsidó menyasszonya körül akkora a tumultus, hogy hozzáférni is alig lehet.
Ha nem lett volna interneten előre megváltott jegyünk, a Van Gogh Múzeum előtt is órák hosszát kellett volna várakoznunk a bejutáshoz, mert még csak június eleje, de a turisták száma máris napi több százezerre tehető. Legalábbis ezt silabizálom ki a napisajtóból. Nem kis meglepetésemre, a három emeleten több száz kiállított alkotás között alig akad a sárga színektől izzó napraforgós kép, helyette még a múzeumi prospektuson, a belépőjegyeken, de a plakátokon és reklámföliratokon is a kék-fehér cseresznyefavirágzás a múzeum imázsa.
Kertészivadékként a holland virágokat lesem, hiszen édesapám egy életen át innen szerezte be kertünk legszebb rózsafáinak oltványait, tulipánjaink, gladióluszaink, káláink gumóit, virágaink magjait… Egy teljes utca virágkereskedés! Meg sem állom, hogy ne vegyek a Singel-csatorna partján, az utcányi hosszú virágpiacon a virágmagokból, az erkélyre is ajánlott, vörös napraforgóra emlékeztető sunnyból, a kikericsre hasonlító asteraceaból, a spárgaszerű xoticaból… a párom meg a kék-fehér, ízléses kerámiaklumpában árult tulipánhagymákat célozza meg. Ajándékozás céljából is családnak, barátoknak. A reklámfogások itt is megvannak: darabja három euró, de a háromé már csak hat.
S míg ott vagyunk, egy ünnepinek is nevezhető szertartásnak is tanúi lehetünk. Bizonyos Japp Uittenbogord mesterkertész húszévi munkájának eredményeképp nemesített egy olyan tulipánfajtát, amely tűzvörös színű, de a szirmok szélei fehérek. Nos, ez az Érdemes Tulipánkertészek Szövetségének (mert ott ilyen szervezet is létezik) a tagja ezt a fajtát nem másról mint az éppen ott többször, teltházasan koncertező angol, Paul McCartney-ről nevezte el, s ott adta át neki személyesen azt a hagymát, amelyet a jövő évtől kezdve holland különlegességként hoznak majd forgalomba.
Ha már az ember Hollandiában jár, és némi protestáns vér is folydogál az ereiben, nem hagyhatja ki az Amszterdamtól alig ötven kilométerre fekvő, kétezer éves Utrecht „városkát” sem, e sorok írója többnyire egykori remek könyvnyomtatóiról és egyeteméről hallott, s arról, hogy nem egy református teológusunk tanult itt. Pedig Nyugat-Európa egyik leghíresebb vásárvárosa, közlekedési és kereskedelmi központja… Közismert zenei életéről, zeneakadémiáiról, színházairól. Egyetemi karainak ma is 600 főállású professzora van.
Vasárnapi verőfényben, de szinte zimankós 15 fokban érkeztünk. A közismerten hatalmas dómban (a XIII. században épült, 103 méter magas harangjátékos csonka tornya van) éppen véget ért a tízórai istentisztelet, s láss némi csodát: a templomban gőzölgő teát kínáltak a hívőknek és a merészebb turistáknak is. Családi, baráti találkozások, csevegések színhelye is immár az isten háza, s ahogy körbejárjuk a hatalmas templombelsőt, jobbról diszkét felirat olvasható: Toilette. Sok-sok templomot megjártam már, de ilyen felirattal még nem találkoztam. Aztán ez is érthetővé válik, hiszen szemben, egy elkülönített teremből tányércsörgésre figyelek fel, az ebédhez való készülődés jelére.
Kisétálva az ízlésesen ápolt templomkertbe egy márványlapra leszünk figyelmesek, hiszen rajta magyar nyelvű fölirat is. Fiam lefényképezi, én lejegyzem: „Magyar Kápolna. – 1644-ben az Egyetem építtetett egy előadótermet, fent a »Pandhof« kerengő déli szárnyán (önnel szemben). Az orvosi fakultás használta ezt a »Theatrum Chirurgicom«-ot anatómiai előadások tartására, valamint összejöveteli- és előadóteremként. 1722 november 30. tól az épületet magyarországi és erdélyi teológiai hallgatók rendelkezésére bocsátották, akik a protestantizmus hazai elnyomása miatt kerültek ide.
A lelkészek és diákok minden vasárnap ebben az előadóteremben tartották istentiszteletüket. 1882-ben a Magyar Kápolnát restaurálási munkák miatt lebontották. 1956-ban, a magyar menekültek érkezésével újra megkezdődtek a vasárnapi református istentiszteletek Utrecht városában.”
Június első vasárnapja, a templom előtti téren havi vásár. Sajt (amelyeket különleges sajtvágó késekkel szeletelnek), virág, itt is minden mennyiségben, pasztörizálatlan, belga (karmelita) sör, szuvenír, amennyit csak elképzelhet az ember, sőt, talán a múlt szellemiségét is idézve, még „Hongaarse Lángos” is kapható, lepényenként 3,50 euróért.
