A Monarchia egyik legszebb parkja

Talán kevesen tudják, hogy a magyarkanizsai gyógyfürdő épületei között húzódó Népkertet –a valamikori Erzsébet ligetet – a múlt század elején az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legszebb parkjának tartották. Aki ma sétál végig a parkon át húzódó ösvényen, az a régi pompának csupán töredékét láthatja, de már önmagában a park fennmaradása is eredmény, az elmúlt években ugyanis ez is kérdésessé vált.

Egy kert és egy faiskola kialakításáról a városvezetőség egy 1859. évi határozata árulkodik, ám hosszú évek sora kellett, mire a kor igényeinek megfelelő park létrejött. Az évek során egymást váltották a kertészek, akik a park rendezésén munkálkodtak, többek között Knézy János kertészmérnök, majd őt követte Piacsek Pál, végül Bednárcz Károly volt az, aki 1885. évi kinevezése után a Népkertet – avagy más nevén az Erzsébet ligetet – messze földön híressé tette. Az ő idejében, 1894-ben Csuka Sándor építészmérnök tervei alapján épült fel a híres Vigadó vendéglő, amely a romantikus építészet stílusjegyeit viselte, a földszint viszont a neobarokk jegyében épült. A homlokzatát sárga, a nyílások mentén pedig vörös téglák tarkították, az épület legnagyobb terme 160 négyzetméteres volt, amely táncmulatságok, bálok és előadások szervezésére is alkalmas volt. Az épület előtt Bednárcz javaslatára franciakertet alakítottak ki, ahol geometrikus alakzatokat formáló virágágyások pompáztak. Emellett szintén a kertész ötlete volt egy tómedence létrehozása is. A századfordulón a Népkert 11 holdnyi területen feküdt, ahol a platánok és a nyárfák tövében már teke- és teniszpálya is épült, így a terület sport- és szórakozási lehetőséget is kínált a látogatóknak. Bács-Bodrog Vármegye Monográfiájában ez olvasható róla: „A város alatt van Magyarkanizsa gyönyörű népkertje, kitűnő faiskolával és virág-kertészettel egybekötve, mely a modern műkertészet minden igényeinek megfelel s a legkényesebb ízlést is kielégítheti. Díszes séta-útjai, angol kertjei, virágköröndjei és árnyas ligetei a legkellemesebb benyomást teszik s versenyezhetnek bármely más város üdülőhelyével.”

1908-ban fedezik fel a Járáson feltörő víz gyógyhatását, és hamarosan megszületik a terv a gyógyvíz elvezetéséről az Erzsébet ligetbe, ahol 1913-ban Grünfeld Hermann (az akkori Gőztégla- és Cserépgyár tulajdonosa) igazgatásával és Reiss Zoltán építész tervei alapján valóban megépül a fürdő, s ezáltal egyre tömegesebb lesz a látogatottsága a helynek. Ezzel párhuzamosan 1913-ban a helybeli lap már a Népkert hanyatlásáról számol be, a tavat posványnak nevezik, a szökőkutat pedig, amelyből a virágokat locsolták, omladozó romhalmaznak. A további fejlesztési terveknek valószínűleg az első világháború vetett véget, s egyben a Népkert fénykorának is.

Az azonban nem mondható, hogy később nem történt előrelépés, mert Longa József, a híres kanizsai cukrász 1930-ban itt nyitotta meg cukrászdáját, az épület ma is megtalálható, mindenki Pagoda néven ismeri. A Vigadó elhagyatott épületét védelem alá helyezték, de ma már a Pagodával együtt üresen áll. A szökőkút, a tó, az egykori látványos virágágyások pedig mára eltűntek. Maradt a zöld gyep, a játszótér és az a néhány szobor, amelyért ma is érdemes kilátogatni. Ilyen a legendából ismert, a gyógyvizet felfedező cigány lány szobra a gyógyfürdő egykori főépületénél, a Tiszavirág szobor, mely tragikus történetével a törékenységre és a mulandóságra emlékeztet, valamint a város kulturális életét meghatározó Írótábor emlékműve. Utóbbi a tábor alapítóinak Bogdánfi Sándornak, Gál Lászlónak, Laták Istvánnak, Majtényi Mihálynak és Sulhóf Józsefnek állít emléket 1952 óta.

Néhány évvel ezelőtt felmerült az ötlet, hogy egy modern élményfürdő épüljön a mai Népkert területének egy részén, végül azonban ez a terv a lakosság egy részének heves tiltakozása mellett meghiúsult. Legutóbb 2007-ben készült a Népkert felújítására és revitalizációjára vonatkozó terv, ezt 2013-ban ismét leporolták: a helyreállítás összköltsége eszerint 13 millió dinár lenne. Két évvel ezelőtt el is kezdődtek apróbb munkálatok, a kiszáradt fákat eltávolították, de az igazán látványos fejlesztés, amelynek célja a századforduló kori állapotának a megközelítése, ez ideig nem valósult meg.