Mir wölle bleiwe wat mir sin avagy Azok akarunk maradni, akik vagyunk – a luxemburgiak nemzeti mottója (Fotók: Vígi Zoltán)
Mit lehet csinálni egy 2586 négyzetkilométer területű országban, amelynek kevesebb mint félmillió lakosa van? (Csak összehasonlításképp: Vajdaság majdnem tízszer ekkora területen fekszik, 2 millió lakossal.) Egy olyan országban, amelyről nem nagyon hallunk semmit, csak azt, hogy elég gyenge futball-válogatottja van, tele van bankokkal, és hogy az Európai Unió egyes intézményeinek is itt van a székhelye. A válasz: sok mindent.
A Luxemburgi Nagyhercegség fővárosa Luxembourg. Csak a magyar helyesírásban fellelhető különbség miatt írtam le a két nevet egy mondatban. És remélem, hogy a következőkben egyszer sem fogom eltéveszteni.
SPANYOLVIASZ? NEM, KÖSZÖNJÜK!
Róma sem egy nap alatt épült fel. A világ sem azért működik feltétlenül úgy, ahogy, mert szenzációs agyak szenzációs találmányainak sorozatáról beszélünk. Nem. Vannak dolgok, amik embernek valók, és ha a szomszédomnak jó, nekem is jó lehet. Így gondolkodnak a luxemburgiak.
Luxembourg városnak 90 ezer állandó lakhellyel rendelkező lakosa van. Munkanapokon körülbelül 300 ezer ember él és dolgozik itt. Miért? Sok intézmény úgy került a városba, hogy a helyiek felajánlották az Európai Uniónak, vagyis inkább annak elődjeinek, hogy jöjjenek, dolgozzanak itt, intézményeik jó székhelyre találhatnak ebben az országban. Valahogy így csinálják: körülbelül 40 százalékkal magasabbak az ingatlanárak, mint Németországban vagy Franciaországban, de 10 százalékkal kevesebbet adóznak a Luxemburgba nap mint nap dolgozni járó németek és franciák, mint otthon tennék ezt.Így mindenki jól jár: a luxemburgi intézmények működnek, de a miniállamot nem fojtja meg a betelepülők tömege.
Az országban vannak olyan törvények, amiket nem a helyi képviselők írtak. Belgiumot kedvelik legjobban ebben a tekintetben. Belgiumban életbe lép egy törvény, a luxemburgiak figyelik, mi történik. Időt hagynak a szomszédoknak, majd beszámolót kérnek. Ha minden jól alakul, ők is megkezdik a törvény alkalmazását. Itt persze nem arról van szó, hogy maguktól képtelenek lennének akármire. Sőt... Tudatában vannak annak, hogy Luxemburg Európa legnagyobb miniállama. De nem a legnagyobb szóra koncentrálnak, hanem a miniállamra, és mint ilyen, nem biztos, hogy nekik kellene megváltaniuk a világot.
Az UNESCO felvette a Világörökségi Listára Luxembourgot. Látván a várost, ezen senki sem csodálkozik. A városban több híd van, ugyanis a régi kastélyok egy katlant „őriznek”. Az egyik híd, amelyet néhány évtizede építettek, még egy jó példája annak, hogy egy kis ország milyen jól, és néha az embert megmosolyogtatva is fel tudja találni magát. A luxemburgiak nem tudták hogyan teszteljék a híd stabilitását, ezért megkérték a belga hadsereget, jöjjenek már át hozzájuk és hajtsanak végig a hídon néhány tankkal, hadd lássák, jó munkát végeztek-e. A híd még ma is áll.
SZERETNEK IS, MEG NEM IS
Nem találok jobb kifejezést – ez az ország borzasztóan gazdag. De tényleg. Európa bankközpontja, ezért logikus lenne, hogy legalább egy kicsit zárkózottak legyenek az emberek. Azok is.
A legnagyobb bevándorló közösség a portugál és az olasz (a portugáloknak külön rádióállomásuk is van). Az előbbiek nagyrészt az építőiparban dolgoztak/dolgoznak, az utóbbiak története pedig érdekes. A luxemburgi vezetők valamikor 1920 körül rájöttek arra, hogy nem jó a boruk. Akármit is csináltak, nem ízlett nekik, de másnak sem a nedű. Már nem is kell mondanom: olyanokhoz fordultak, akik értik a borkészítés mesterségét. Épp az olaszokra esett a választás – jöhettek, borászkodhattak. A portugálokkal és az olaszokkal nincs is bajuk: olyan munkákat végeznek, amelyekhez egy luxemburginak nem fűlik a foga, nem jelentenek különösebb konkurenciát a munkaerőpiacon.
...mert falfirkának azért lennie kell(?)
Másutt viszont már más a helyzet. Éjszakai élet, utca, gyönyörű belváros. Luxemburgival nemigen beszéltünk, útbaigazítás helyett itt-ott a „Speak luxemburgian!” volt a válasz. Nem egészen értettük, miért addig, amíg nem találkoztunk egy francia csoporttal. A lány, akivel beszélgettem, felvilágosított. Egy éve dolgozik kint, de még most sem kedvelik a helyiek. Nem kőműves, nem is borász. Egy a bankokban tüsténkedő fiatalok közül. És itt is él. Ez már úgy tűnik, nem egy nyerő kombináció.
SCHENGEN
Európa határok nélkül – Schengen
Az ország kicsi, Schengen pedig egyenesen picike. Ötszáz fő lakja ezt a települést, a luxemburgi–német–francia hármashatáron, ahol a Mosel folyón aláírták az annyit emlegetett egyezményt. Ezzel Schengen lett az európai szabad mozgás jelképe. Most már le merem ezt írni, miután a biometrikus útlevelünkkel mi is flangálhatunk itt-ott.
Amikor az ember Schengenben beszélget valakivel, akinek az lenne a dolga, hogy bemutassa ezt a települést, akkor érti meg igazán, hogy miről szól(na) Európa. Az emberek (ezzel egyidőben természetesen az áru, a pénz) szabad mozgásáról, az Európai Egyesült Államok létrejöttéről. Hogy hol tartunk ebben a folyamatban? Erről külön mellékletet lehetne írni. Ide ma nem jut ebből...
MENJÜNK?!
Az mindenesetre biztos, hogy Luxemburg nyitott. Mindenki Robert Schumanra büszke (hogy ne essek bele egy történelmi visszatekintésbe, de: 1948 és 1952 között Franciaország külügyminisztere, Luxemburg szülöttje, az európai egység egyik szülőatyjaként említik), és még ma is él az európai egység eszméje. Ezt talán az is jól tükrözi, ahogy a nagyrészt niši és belgrádi újságírókból álló csoport a luxemburgi külügyminisztériumtámogatásával jutott el hozzájuk. Ez itt nem a köszönet helye – még ha olvassák is ezt a luxemburgiak –, hanem azt próbálom jelezni, hogy ezek az emberek nem csak szóban állnak ki egy egységes Európa mellett.
Ami működik a franciáknál, működhet Luxemburgban is – a kerékpárkölcsönző-rendszert is a szomszédok mintájára csinálták
Naphosszat tudnék még írni, de lassan illene levonnom valamilyen ránk vonatkozó következtetést. Íme: Luxemburg az a Benelux állam, amely liberálisabb Szerbiával. Inkább Spanyolországhoz vagy Olaszországhoz szeretik hasonlítani magukat, az EU további bővítésének a hívei, nem kötnék Szerbia integrációját sem annyira a két hírhedt névhez, amit most közmegnyugvásra nem fogok leírni.
A Mozel folyó
Való igaz: olyat nem nagyon hallottunk, hogy Luxemburg ehhez vagy ahhoz kötné Szerbia európai integrációját, csak azért hogy „egy követ fújjon” Hollandiával és Belgiummal. Vannak nyugat-európai emberek, kormányok, akik még hisznek az Európai Egyesült Államokban. A lehetőség adott, a mi dolgunk eldönteni, milyen úton akarunk, vagy egyáltalán akarunk-e társulni ehhez a közösséghez.
