Vulkánkitörés lesz, a földrengés azonban elmarad – keddig elkészül a japán Fuji vulkán hasonmása a Nagybara-partján. Igaz, nem éri el a 3776 méter magasságot… (Fotó: Törőcsik Nagy Gábor)
Épp egy évvel ezelőtt, július utolsó hétvégéjén két nemzedék: az egykori „veterán”, és a mostani, felnövekvő generáció találkozott a Szőreg melletti Hevér-tanyán, a TAKT, azaz a Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor otthonában. A több mint három évtizedes múlttal büszkélkedő alkotóműhely „öregjei” közül a szervezők mintegy ötven egykori részvevőt hívtak meg. Sokan közülük ma már külföldön, Magyarországon, Horvátországban, Szlovéniában élnek. Természetesen nem tudtak mindannyian eljönni, de „részét képezik” az 1970-es évektől Temerinben kibontakozó alternatív művészeti élet történetének, mely akkoriban a maga módján párját ritkította tájainkon. Ezt a történetet dolgozta fel Péter László székelykevei származású, Magyarországon élő egykori TAKT-os.
A Pécsről érkező Gyuris Róbert képzőművészt, a vulkán „szellemi atyját” az idei tábor témája: a tűz és a víz ihlette meg
A TAKT 1976–2008 közötti történetét három évtized távlatából feldolgozó kismonográfiájában számos dokumentum és fénykép segítségével ad méltó képet az alkotói közösség munkájáról, műfaji és szellemi sokszínűségéről, melyben egyaránt jelen volt a hagyománytisztelet, a megújító szándék, a transzavantgárd igézete és az új szellemi mozgalmak iránti fogékonyság. Talán éppen ez a sokszínűség mentette meg a rendezvényt az „elfáradástól”, ezért maradhatott fenn mintegy három évtizedig. Pedig bátor ifjúsági kalandként indult – Ács József ötlete nyomán és Hevér János hihetetlen elkötelezettségének és önfeláldozásának köszönhetően –, gyorsan mozgalommá terebélyesedett, s bár az amatőrizmus jegyeit is mindvégig magán viselte, sokak szerint bátran mondható a vajdasági képzőművészeti élet egyfajta bölcsőjének.
Utcai Dávid (balról) táborvezető esküszik a tábor nyújtotta fejlődés lehetőségében
A Nagybara-parti tanyán, az alkotóműhely sokéves helyszínén vasárnaptól ismét fiatalok gyülekeznek, tíz napon át dolgoznak Utcai Dávid képzőművész és tanár vezetésével. Persze az idén közel sem akkora a forgalom, mint tavaly. Olyannyira, hogy még a házőrzők csaholását sem hallani. A táj azonban szinte változatlan, továbbra is festőien szép, és nyugalmat parancsol. Talán egy-két majomfával van több, mint tavaly, lehet, hogy a tanyát szelő Jegricskát is jobban benőtte a nád, mint korábban, és mindenképp újdonságnak számít a sárgarigópár irigylésre méltó pontossággal kirakott fészkével, melyet a tanya egyik háziasszonya, azaz szakácsa fedezett fel, és mutat be mindenkinek nagy-nagy elragadtatással. A változó létszámú alkotó – mintegy harmincan jöttek össze –, főleg csoportokba verődve dolgozik, cserél tapasztalatot, szélesíti ismereteit, barátkozik.
Csaknem hét év után tért vissza a TAKT-hoz Kapitány Róbert, aki Magyarországon ipari formatervezőként (is) tevékenykedik
Az idén először témát is hirdettek, a tíznapos együttlét alatt a tűz és a víz témájára alkotnak, ki-ki elképzelése, pillanatnyi ihlete alapján. A táborvezető szerint ugyanis nagyon fontos, hogy az alkotóműhelyben adott legyen a szabadság, és mindenki ahhoz nyúljon, amihez kedve van. Épp ezért az idén nem alakítottak festészeti, szobrászati, grafikai, fotó, vagy kerámia csoportokat, mint a korábbi években, tehát elmarad a klasszikus értelemben vett műhelymunka. Nem véletlenül találtunk rá Kapitány Róbertre ecsettel a kezében, aki annak idején Belgrádból érkezve igencsak törte a magyar nyelvet, majd Budapesten ipari formatervezői oklevelet szerezve ott is ragadt. Most a tanyán fest, próbálgatja magát. De vele együtt festenek a középiskolás, vagy egyetemi hallgatók is, akikből legtöbb van a táborban. A Pécsről érkező Gyuris Róbert sokoldalú képzőművész, vagy a Derkovits-ösztöndíjat épp elnyerő budapesti Kiss Endre azonban nem csak festenek. A tábor vezérmotívumáról értesülve egy vulkán építésébe, térmunkába fogtak.
Ez a hely maga a paradicsom!
Az alapanyag: a sár, a nád adott ezen a helyszínen, egy kis szalma, fa kellett ahhoz, hogy az „improvizált hegy”, vagy ha úgy tetszik: a „Nagybara-parti Fuji” elkészüljön. Mint Gyuris ígéri, kedd estig, a záróestig mindenképp elkészül – nem úgy, mint több épület az idén az európai kulturális fővárosi címet betöltő Pécsett –, és rendkívül látványos lesz. Kedd este, sötétedéskor szívesen látják az érdeklődőket, a sajtó képviselőit is, hogy az idei tábort egy látványos vulkánkitöréssel zárják – méltón a vezérmotívumként választott témához. – Vulkánkitörés lesz, a földrengés azonban elmarad – jelenti Gyuris.
Ricz Géza számítógépes formatervező grafikai lehetőségekkel próbálkozik
A hegy már a hét derekán „állt”, sárral fedték be kívülről, de belülről is ilyen borítást kap, még havat is festenek rá, kedden pedig alágyújtanak, és a csúcsán hagyott üregen keresztül lövell majd ki a tűz. Persze, ha minden a tervek szerint halad. De, hogy eszerint alakuljon, nyilván besegítenek majd a régi táborlakók: Tallós Zsuzsa Temerinből, Szabó Éva Szabadkáról, Kanyó Ervin zentaigrafikus, Jovan Lubarda Szarajevóból (a neves Petar Lubarda festőművész távoli rokona), Ricz Géza számítógépes formatervező Szabadka-Szegedről, és mások, mintahogyan az egyre-másra visszatérő táborlakók, a tanuló fiatalok is.
A tavaly megjelentetett TAKT-monográfia
