És azt is, hogy az unokáink, dédunokáink beleszülessenek a jóba. A jólétbe. Egy új, jóléti társadalomba.
A jó kapitalizmusba.
Mert abból, amiben a szocializmus összeomlása után részesítettek bennünket, nem kérünk. A vadkapitalizmusból. Amelynek az áldását jelenleg is nyögjük. Nem az a maroknyi csoport, amelyik a szocializmusból könnyűszerrel, fájdalommentesen átvedlett vad kapitalistává, hanem azok, akik az úgynevezett szélesebb népréteghez tartoztak és tartoznak mind a mai napig, és leszármazottaik révén a jövőben is utólagosan tartozni fognak.
Csaknem fél évszázadon át építettük, építtetik velünk a szocializmust itt a Dinári-hegyek alatt, a Volga partján, kevés híján száz évig. De az a Volga-parti szocializmus valamivel más volt, mint a mi dinári szocializmusunk. Amaz keményebb volt, olykor durvább is, mert már a végcélt súrolta, a kommunizmust, míg a miénk az úgynevezett el nem kötelezett emberarcúhoz vonzódott, jóllehet a végcél kitűzésében egyetértett amazzal. Végül mindkettő életképtelennek bizonyult, a Jang Ceng partján stb. azért még mindig virágzik, sőt.
Elég az hozzá, hogy mi, a szocializmus építői a nagy Szovjetunióval együtt egyik napról a másikra belezöttyentünk a kapitalizmusba, magyarán, átestünk a ló másik oldalára, persze zöttyenés közben gondolni sem mertünk volna rá, hogy a kapitalizmus legvadabb kinövésének keserű gyümölcseiből részesülünk.
Ma már érezzük, tapasztaljuk. S nyomorúságunkban visszasírogatjuk az emberarcút, sőt az Ural környékiek a keményebbet is.
Miközben kiderült, hogy a hagyományos kapitalizmus felhőkarcolói is recsegnek-ropognak, s ezt mi se bizonyítja ékesebben, mint az a hatalmas lávakitörés, amely immár a Kamcsatkán túli jéghegyek tövét is sorvasztani, olvasztani kezdte.
Eljött hát végső ideje, vagy helyesebben szólva: megértett az idő arra, hogy a két lejáratott világrend helyett és helyébe – és már nem először az emberiség sok évezredes történelme folyamán – egy soha nem voltat ajánljon föl a tiszta értelem: a jó kapitalizmust.
Attól tartunk azonban, hogy a másik oldal is kirukkol egy ötlettel: a jó szocializmus ígéretével. És kezdődhet minden elölről. Dédunokáink megérhetik mindkettő áldását, átkát. A szerencsésebbek az előbbit, a várható, túlnyomó többség az utóbbit. Ahogyan ez már lenni szokott.
