Délelőtt kilenc óra. Naponta elslattyogok Újvidék egyik mellékutcájának azon szakaszán, ahol egymás mellett négy kávézó sorakozik, előttük így nyáridőben asztalokkal, székekkel, napernyőkkel. Megszámolom az asztalokat: a legtekintélyesebb előtt hat sorban öt-öt asztal, mindegyik mellett négy kerti szék. Így az asztalok száma harminc, a férőhelyeké százhúsz. Akár egy kamaraszínházé.
A legkisebb előtt csak négy asztal tizenhat székkel. A másik kettő összesen huszonkét asztallal rendelkezik, amelyekhez nyolcvannyolc ülőhely kapcsolódik. Tehát ezen az aránylag kicsiny területen „telt ház” esetén 224 vendég múlathatja szabadidejét. (Nem számítva a kávézók belső tereit.)
Na már most: délelőtt kilenc körül, amikor elslattyogok a fönt leírtak előtt, a legnagyobb üzem minden asztala, sőt minden széke foglalt. A vendégek kilencvenkilenc százaléka fiatal. Lapozgatják a friss lapokat, szürcsölik a feketét, a szeszt, az üdítőt. Beszélgetnek. Nagyokat nevetgélnek. Mintha minden a legnagyobb rendben folyna a városban, a tartományban, az országban.
Tizenegykor, hazafelé botorkálva már mind a négy „terasz” benépesül. A vendégek szürcsölgetnek, beszélgetnek, nevetgélnek, szemmel láthatóan jól érzik magukat, fiatalok, gondtalanok.
Az I. Péter királyunkról elnevezett sugárút ezen szakaszán természetesen nem csak ez a négy kávézó található, jó néhány fellelhető az utca mindkét oldalán, valamiből élniük kell az embereknek, nyitnak hát büféket, kocsmákat, kávézókat, hússütőket, pékségeket, pizzériákat, pénzváltókat, bóvliboltokat (környékünkön egyiknek a cégérén az áll, hogy minden csaknem ingyen). A tartományi székvárosnak – és nemcsak nekije! – meglehetősen sok utcája van, a sétálóutcájában véges-végig asztalok és székek, tele szürcsölő, kortyintgató, vidáman társalgó, gondtalan ifjúsággal. És nemcsak este, munkaidő után, hanem már fényes délelőttökön is, munkaidő alatt.
Ám a jelekből ítélve a kávézók előtt üldögélő ifjaknak és lányoknak nincs munkaidejük, mert valószínűleg munkájuk sincs. Nem azért nincs munkájuk, mert lustábbak, mint a korosabb korosztályhoz tartozók, hanem mert kedvük és eltökélt szándékuk ellenére se jutottak hozzá. Így hát már kora délelőtt benépesítik a „teraszokat”, ahol „gondtalanul” lehet üldögélni és szürcsölgetni.
Ha valaki egyszer venné a fáradságot és bejárná a város összes utcáit és tereit, s megszámolná a kihelyezett asztalokat és székeket! Vagy erre semmi szükség? A Hivatal nyilvántartja az asztalokat, a székeket a kezdő s a haladó munkanélküliekkel együtt. Olykor a Hivatal próbálkozni is próbál a munkanélküliség enyhítésén. A tartományi székvárosunk épp a napokban indított útjára egy prodzsektet azon munkaadók financiális támogatására, akik határozatlan időre munkanélkülieket alkalmaznak. Ha jól hallottam, több mint tíz szürcsölgetve várakozót szippantana fel ez a prodzsekt. Bizony ilyen nehéz időkben ez nem semmi. Valahol a városban három szórakozóhelyi asztal üresen marad. Legalábbis a délelőtti és kora délutáni órákra. Az esti órákban továbbra is a teljes benépesülésnek lehetünk szemtanúi.
