Igaz, nálunk inkább fáskamrák voltak, mint sufnik, de most ne generáljunk régió-vitát abból, hol volt elterjedtebb az egyik megnevezés, hol a másik.
Szögezzük le azonban rögtön az elején, hogy néhol, szegényebb környezetben, se sufni, se fáskamra nem volt. Mert nem volt pénz tűzifára, minek építettek volna akkor fáskamrát vagy sufnit olyasmi részére, ami nem fordult elő a portán? Ezek a háztartások szalmával, szárízékkel fűtötték a kemencét, a sparheltban pedig gallyal, csutúval, csutkával tüzeltek, amely tűzrevalók részére ritkán eszkábáltak össze sufnit, megfértek azok valahol az udvar sarkában, csak úgy, a szabad ég alatt, mint a szalmakazal vagy a szárkúp.
Persze fészerecskék még a legszegényebb portákon is előfordultak a házi szerszámok és hasonlók részére. Csakhogy a fészer már egészen más dolog. Ahol volt fészer, ott már leginkább előfordult istálló is, és a kettő szépen kiegészítette egymást. Az istállóba be lehetett kötni a lovat, a tehenet, a fészerbe pedig befaroltatni a szekeret. Ezért is nevezték ezen utóbbit kocsifészernek, jóllehet menhelyet nyújtott az ekének, boronának, hengernek is. A neve azonban kocsifészer volt.
A fáskamrás sufni az idők folyamán garázzsá avanzsálódott, amikor már faluhelyen is terjedőben volta gépkocsihasználat, de még igazi, a gépkocsit megillető garázsra nem tellett a boldog tulajdonosnak.
Ilyen alapos történelmi áttekintés után rátérhetünk a címben felvetett kérdés megfejtésére: mi van valójában a sufniban, korunk sufnijában?
Ez a sufni, napjaink fészere, már nem is sufni, sem szerszámos kamra, hanem gépszín. Mégpedig a javából. Méretei lenyűgözőek. Felépítése komoly befektetést igényel a máris bankkölcsönökben úszó gazdálkodónak. Mégis felépíti, mert ezt követeli meg a korparancs. Miként a korparancs azt is megköveteli a jövőbe tekintő gazdálkodótól – aki perspektívát próbál felállítani önmaga elé –, hogy vetésterületét kiszélesítse. A múltban engedélyezett tíz hektárról húszra, a húszról százra, a százról ötszázra, ami már mifelénk ezer holdnak számít. Egy ezerholdas gazda könnyebben jut bankhitelhez, sőt rá is tukmálják, mint egy nincstelenre, akinek a nincstelensége mellett még állandó munkája sincsen. Ha pedig már az ezerholdas aktív földművesnek van komoly banki támogatása, építhet magának, és épít is akkora gépszínt, sufnit, amibe, ha készen lesz vele, nyugodtan bepakoltathat egy kétszáz tonna teherbírású pótkocsit, mert most már csak az ilyen kapacitású szállítóeszközökkel veheti fel a versenyt a piacon. Hát ez van a mai sufniban. És ezzel pontot is tennénk a fás- és szerszámoskamra evolúciós fejlődésnek a taglalására.
Immár csak egy kérdést hagytunk megválaszolatlanul: mennyibe kerül egy korszerű sufni felépítése és a belevaló kétszáz tonnás pótkocsi? Egy ezerholdas „földesztergályos” nagy nehezen talán ki tudja gazdálkodni az árát.
