Erősen zavarban vagyok. Például: leülök reggel reggelizni – még az a jó, hogy nem délben vagy este reggelizem, mert ugyan estebédről tud a magyar nyelv, de a reggeli az csak reggel fordulhat elő, reggebédről még nem hallott senki – szóval leülök reggel reggelizni, előttem a csésze tea, a méz, a margarin, a kenyér, miközben a rádió bekapcsolva, s a bemondó jóformán még ki sem törölte a csipát a szeméből, fújják körülötte a stúdióban a reklámokat.
Jómagam pedig a terített asztal előtt töprengeni kezdek. Mihez is nyúljak? A szelet kenyérhez, a margarinos dobozhoz, hogy megkenjem a kenyeret, a teáscsészéhez? Ez volna talán a természetes, hiszen azért ültem asztalhoz, hogy reggelizzem. Mert reggel van, kinn megszólalnak a varjak, a szarkák, a vadgalambok, ők talán már meg is reggeliztek, a szárnyukat és a hangjukat próbálgatják, miközben ráérősen tollászkodnak, boldogok, hogy a begyük már tele, de azért gondolniuk kell a holnapra is, meg a fészekben hagyott fiókákra, akik, a kis lusták, most ébredeznek, s szárnypróbálgatás közepette készülődnek a reggelihez, amely reggeli jóféle rovarokból, gilisztából és effélékből áll majd. A rádióra rá se bajszintanak, hiszen a fészekben nincsen rádió, az csak emberfészekben van, például az enyémben, s természetesen bekapcsolva, pedig tudom, hogy ez nem serkenti, de éppenséggel csökkenti az étvágyamat. Szerencsétlenségekről, lokális háborúkról, erdőtüzekről, hurikánokról és földrengésekről szóló hírek, majd reklámok szaporáznak, közöttük olyanok is – épp a legjobbkor, étkezés közben –, hogyan szabadulhat meg legkönnyebben a reklámfogyasztó a gyomorgörcsöt okozó szelektől bizonyos pilulák vagy csöppek lenyelése által.
A reggelimet fogyasztva töprengésem közben rá kell ébrednem, hogy tulajdonképpen, szinte észrevétlenül, kettős fogyasztóvá váltam.
Nemcsak én, szerencsétlen, mások is. Az egész világ. Talán már az éhező afrikaiak is, akiknek ugyan minden napra nem jut mindennapi betevő, de a rádió hullámai hozzájuk is eljutottak, így ők is torkig zabálhatják magukat reklámokkal.
Ilyeténképpen szinte mindnyájan reklámfogyasztókká váltunk. Mintha valakinek épp ez lett volna a céljuk. Naná, majd mákos. Sikerült is valamennyiünket csőbe húzniuk.
És reggelihez, ebédhez, vacsorához ülve, nem tudom, mivel tömjem meg a bendőmet: tükörtojással, borjúpörkölttel, birkatarhóval, avagy ezen készítményeket hirdető reklámokkal?
Barátaim, ismerőseim, az egész világ előtt azonban mégsem kelthetem azt a látszatot, hogy nem vagyok reklámfogyasztó. Ennek már a látszatától is irtózom. Inkább nyelem a ribizlimártást görgőscsapágy-reklámmal.
