Ha rádió, akkor nekem minden reggel az újvidéki. Ez, ugye, akár egy gyengécske reklámszöveg is lehetne, pedig annak semmikép se szabad „gyengélkednie”, mert úgy hatástalan. Épp ezért az említettet kapcsolom be reggelenként, mert kevés benne a reklám. Valahogy nem kedvelem ezt a műfajt. Az a kevés, ami az újvidékiben elhangzik, még humoros is. Mert aszongya: ha olaj, akkor az angol Bizon motorolaj! Csak ennyi. Holott a bemondó reklámokról beszél. Igaz, néha a csantavéri Gabi is bejön, de ez még mindig csak kettő. Hol van az például a Magyar Szó reklám- és hirdetésözönétől?
Na miután nagy dirrel-durral elhangzanak a reklámok – az az egyetlen! –, következnek a hírek, a tudósítások. Nem irigylem az ott dolgozó kollégákat, a tudósítókat, akik között különben kitűnő barátaim is vannak. Ők például nem javíthatják ki azt a szövetkezeti igazgatót, aki nem tanult meg jól magyarul, pedig az volna az anyanyelve. Tehát mielőtt a rádiós kolléga „leadja” a helyszíni jelentését, nem lektoráltathatja a szövegét, mely nem is az ő szövege, hanem a riportalanyé. Így kerül aztán az éterbe, s onnan esetleg köznyelvi használatba például az a szép újmagyar kifejezés, hogy OPTIMÁLIS ROK. Ennek az optimális ROK-nak semmitelen semmi köze nincs a rockzenéhez, még akkor sem, ha hangzásban arra hajadzik. A bemutatott szövetkezetben ugyanis az történt, hogy az őszi vetés az igazgató szerint a legkedvezőbb idő alatt befejeződött.
Persze akadnak egyéb nyelvi díszítőelemek is a lektorálhatatlan hangos jelentésekben, riportokban. És nem csupán a mi újvidéki rádiónkban. Bizony a pestiekben is, melyben már úgy leAKIzzák a füveket, fákat, csillagokat, mintha emberi lények volnának. És az a sok okézás meg ühümözés, nem csupán az alanyok, immáron a riporterek részéről is.
De még mielőtt megkapnánk a kettős állampolgárságot, maradjunk csak itthon. Ahol iskolázott nyelvtestvéreink oly felszabadultan és hangosan projekteznek, apparátusoznak, pedagógoznak és kifinanszíroznak, hogy belezeng vele a fél Tisza mente. És főleg ők. Nem kell azonban féltenünk ilyen szempontból az alul iskolázottakat se, jóllehet ők úgy idomították magukhoz, tették számukra érthetővé az agronómust, hogy – némi humorral meghintve – agromókusként vitték be a köztudatba és a köznyelvbe. A szocializmus se állt rögvest, a kezdetek kezdetén falusi népünk szájára, cucilizmussá szelídítették, miként a tordaiak a röntgent RÖZGÖNNYÉ.
Egyféle nyelvújításról lenne szó? Inkább talán általános nyelvrontásról. Ez alól azonban a rözgöny kivételt képez.
Maradjunk annyiban, hogy a magyar eléggé kacifántos nyelv. A velünk együtt élő népek nyelve mellett azonban illene ezt is elsajátítani. Elvégre és utóvégre mégiscsak az az anyanyelvünk. Ma még, talán az utolsó órában, optimális rok áll rendelkezésünkre.
