Egy ismerős nénike húzza a kocsiját, a kis kétkerekűt, ami tele van őszi virággal. A virágot a kertjében neveli – állítja elő! –, eladásra szánja, ha az „üzlet” sikerül, biztosítva lesz számára egy hétre a tejecskére való. Nemcsak a virágos kocsiját, a saját testét is nehezen vonszolja már, túl van a nyolcvanon.
Itt árulgat a sarkunkon, s mert én arról jövök s láttam a felügyelőket, ellenőrző féléket három rendőr segédletével, mondom a nénikének, hogy vigyázzon, mert már megint itt vannak. Persze rögtön ért a szóból, megáll, forgolódik, tanácstalan. Aztán mégis úgy dönt, hogy visszafordítja a kocsija rúdját. Majd próbálkozik később, ha kitisztul a levegő.
Meglehetősen sok errefelé, itt a város peremén a nénikéhez hasonló, engedély nélküli, a saját termését, almát, zöld salátát, gyümölcsízt, pálinkát áruló „sarki kofa”, jóllehet a nagy piacok környékén még több hasonlót lehet látni. Gúnyolódva mondogatják: mi tettük tönkre ezt az országot, mert engedély nélkül áruljuk a kiskertünkben termelt sárgarépát, s ezen ténykedésünk után még csak adót se fizetünk, nem járulunk hozzá az államkassza feltöltéséhez. Persze ők ezt egy kicsit cifrábban fogalmazzák meg, nem úgy, mint ahogy itt leíródott.
Az egyik nagy piacon is van egy ismerősöm, pontosabban a piac előtt, ott, ahol illegális kofák kínálják a fuszeklit, a légyragasztót és mindenféle apró svercárut. Mert ebben a piac előtti sorban még egyetlen nagykereskedővel se találkoztam, mondjuk aki nem kínai, gyerekek számára gyártott harci eszközöket kínált volna, hanem valódi harckocsikat, atomágyúval fölszerelve. Csak olyanokkal, akik úgynevezett megélhetési problémákkal küszködnek, akik végtelenül boldogok, ha naponta két-háromszáz dináros forgalmat sikerül lebonyolítaniuk.
Természetesen nem imádják a piaci ellenőröket. Ha ezek megjelennek, futótűzként terjed köztük a hír: pakoljunk, tűnjünk el! S aki mégis marad, azt az ellenőrök lefülelik, megbírságolják. Hiszen illegális tevékenységet folytatnak, nem fizetnek adót, tönkreteszik az országot.
S ebben én, öntudatos adófizető polgár, bűnrészességet vállalok. Az előbb figyelmeztettem a virágárus nénikét, hogy forduljon vissza, mert ott hadonásznak a sarkon az ellenőrök. Hasonló törvényellenes cselekedetet egyszer már az egyik nagy piac előtt is elkövettem. Odasúgtam az egyik díler ismerősömnek, hogy jönnek! Ő a hírt rögtön továbbsúgta a pillanatok alatt meg is látszott az eredménye.
Töredelmesen bevallom, szívem a virágárus nénikékhez vonzódik, azokhoz, akik nem annyira szórakozásból, időtöltésből ülnek ki az utcasarokra a néhány szál vagy néhány csokor krizantémmal. Talán komolyabb okuk van erre. És ha már egész éven át ápolgatták, gondozgatták virágbokraikat, ne érezzék úgy, hogy hiábavaló dologra pazarolták maradék e világi idejüket. Egyikük boldogan eldicsekedte: tegnap eladtam három csokrot, az árán rögtön vettem fél kiló csirkeszárnyat. Ha beosztom, elég lesz háromszorra.
Tudomásom, sajtóértesüléseim szerint a nagy adócsalók nem köztük keresendők. Persze az ellenőröknek ki kell szállniuk erre a terepre is. Ezért fizetik őket. Természetesen az adófizetők pénzéből. Utóvégre és elvégre rendnek kell lenni úgy a piacokon belül, mint azok mentén és az utcasarkokon.
