Öt éve, hogy Kovács Károly, akit a középkorosztály rádiós zenei műsorairól ismer, valamint a muskátlizene atyjaként és nagy népszerűsítőjeként tart számon, a film világában próbál érvényesülni. Nem kis sikerrel, ugyanis rövid idő alatt tíz díjat kapott, a legutóbbit, a minőségért és az oktatási értékért kijáró különdíjat Zomborban az Interfer Riportfesztiválon a Leonardo da Vinci szelleme Vajdaságban című dokumentumriportjáért.
– Hogyan kerül Leonardo hozzánk?
– A Tartományi Oktatási és Művelődési Titkárságtól kaptam pénzt, hogy készítsek filmet a csatornaásó Kiss Józsefről. Ezt a pénzt úgy osztottam be, hogy nem egy filmet, hanem hat ötvenöt perces műsort készítettem az újvidéki Apolló Televíziónak. Időközben beharangozták, hogy az idei év a reneszánsz éve, Mátyás király, Leonardo da Vinci éve. Azon kezdtem gondolkodni, hogy miképpen tudnám ezeket az embereket a Délvidékkel összekötni. Elkezdtem kutatni, majd rájöttem, hogy ez a vidék nem kötődik annyira Mátyás királyhoz, hanem inkább Váradi Péter érsekhez, aki Mátyás király halála után felújította a bácsi várat, az 1490-es években megépíttette az első csatornát. Az ő idejében újították fel a bélakúti, azaz péterváradi ciszterci apátságot is. Azon is elkezdtem gondolkozni, mi lehetne az, ami Leonardót összeköti e tájjal? Kapóra jött a belgrádi Leonardo-kiállítás, amelyen a találmányait mutatták be, köztük egy csatornaásó gépet. Elkezdtem kutatni, s megtudtam, hogy Kempelen Farkas tudósunk rajongott Leonardóért, ugyanakkor a Ferenc-csatorna építése körül sokat segített, s valószínűleg az ő javaslatára megszerkesztették és használták Leonardo csatornaásó gépét. Ez az egyik kapocs, a másik pedig a csatorna öt zsilipje. Ezek a zsilipek is Leonardo zsiliptervei alapján készültek.
– Kivel és milyen dokumentumok felhasználásával készítetted a filmet?
– Magát a sorozatot, amelyből később a film is készült, egy évig forgattuk. Góbor Ervin, a Mozaik TV munkatársa volt a főoperatőr, Ivan Milinkov újvidéki fiatalember készítette a bejátszásokat, az animációkat pedig Dejan Đurić. A rendező és a vágó egy személyben én voltam. Szerintem értékes a film képanyaga, ugyanis a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár jóvoltából olyan fényképekhez jutottam, amelyeket tudomásom szerint még nem hoztak a nagy nyilvánosság elé. Például egy Kiss József-dombormű fényképét. A domborműre két évvel ezelőtt bukkantak rá, egy bécsi szobrász készítette. Sok korabeli rajzot is felhasználtam. A csatorna építésének korában még nem voltak fényképészek, ezért Bécsből huszonhét kiváló rajzolót küldtek szét az országba, hogy örökítsék meg mindazt, ami erre érdemes. A zsombolyai Stefan Jager nevű festő sokat rajzolt a csatornáról és a csatorna körüli életről. Néhány Pechán József-alkotása is megjelenik a filmben. Itt még elmondanám azt is, hogy munkánkba belesegített a kúlai önkormányzat és volt néhány vállalkozó is, akiknek köszönhetjük azt, hogy a film létrejött. Közülük megemlíteném a veprődi Papajcsik Csabát, aki földműves, de nagyon érdekli a csatorna, elsősorban a kiscsatorna múltja. Mellesleg, erről is szeretnék filmet készíteni.
– Filmedet a fesztivál után még hol mutattad be?
– Nemrég az újvidéki halászati, vadászati és idegenforgalmi kiállításon, a Vajdaság Vizei Közvállalat jóvoltából. A vetítésen jelen voltak az Újvidéki Egyetem Hidrotechnika Karának tanárai és hallgatói is. A film megtekintése után a dékán engedélyt kért arra, hogy a filmemet oktatási célokra használhassák az egyetemen. Erre büszke vagyok.
– A Ferenc-csatorna vidékünk egy remek alkotása, sajnos évtizedek óta nem törődünk vele. Szerinted mit kellene csinálni annak érdekében, hogy ismét büszkén szólhassunk róla?
– Védelem alá kellene helyezni. Mint ahogy védelem alá helyezték a franciák a Midi csatornát vagy a kínaiak az 1700 kilométer hosszú Nagy-csatornát. Kezdetben ha nem is az egész hosszában, de a bezdáni és a sziváci, pontosabban a kissztapári zsilip közötti részt feltétlenül. A kissztapári zsilipnél idegenforgalmi központot lehetne létesíteni, ott van egy régi malom, és ott van a vízgazdaság egy romos épülete, felújításukhoz nem kellene túl sok pénz…
– Vannak-e terveid újabb filmek készítésére?
– Jelenleg két filmen dolgozom. Az egyik a bélakúti ciszterci apátságról szól, a másik pedig a vajdasági kastélyokról. Az apátságról az Apolló Televízió, a kastélyokról pedig a Mozaik Televízió megbízásából.
– Valamennyi filmed történelmi vonatkozású.
– Igen, történelmi vonatkozású, és ami még fontos, e táj történelméről szól. Öt éve már, hogy csak ilyen jellegű dokumentumműsorokat készítek. Egyébként a történelmet történelemtanárom, Gyenge István szerettette meg velem, ma pedig, amikor filmjeimet készítem, Kalapis Zoltán munkái segítenek sokat. Ezek a könyvek jelentik számomra a bibliát.
– Végül még egy kérdés: hogyan kerültél a könnyűzene világából a történelmi dokumentumfilmek bűvöletébe?
– Az idén negyven éve annak, hogy megszületett a Muzikális vicinális című zenei műsorom, jövőre pedig szintén negyven éve lesz annak, hogy elindult a Futótűz, amelyet Szkopál Bélával és Morvai Ferivel együtt készítettünk. De sorolhatom tovább: Zenebona, Beat special, Yu rock, Újdonságok a Duna utcából. Amikor a világon megjelent egy úriember, akit úgy hívnak, hogy Bill Gates, és megszületett a világháló, vele együtt pedig a zenei kalózkodás, a zene világában már nem láttam semmilyen fantáziát. Mert az internet mindennél gyorsabb. A lemezlovas mit tehet akkor, ha elkészül mondjuk a legújabb Rolling Stones-lemez, amelyhez a világháló révén bárki hozzájuthat, még mielőtt piacra kerülne. Csak azt, hogy veszi a kalapját és odébbáll. Ezt tettem én is.
