Egy megdöbbentő adatot közöl velem Holló Róbert, a doroszlói helyi közösség elnöke, vagy ahogy a faluban nevezik, a polgármester. E közösség lakosainak mindössze a fele magyar. A többiek szerbek és romák.
Húsz évvel ezelőtt Doroszló lakosainak húsz százaléka volt szerb. 1910-ben 2722 lakosából 2602 magyar és 102 német volt 2002-ben pedig 1830 lakosából 952 magyar, 659 szerb és 84 horvát.
– Az elmúlt években egyre több a roma család is a faluban. Gombosról költöznek ide. Sok az üres ház, olcsón hozzájutnak.
Húsz évvel ezelőtt a helyi iskolában a szerb gyerekek csak tizenegy éves korukig tanulhattak anyanyelvükön, a felsőbb tagozatokat a szomszédos falvakban végezték. Ma már nekik sem kell utazniuk, ám hamarosan a magyar gyerekek jutnak olyan helyzetbe, hogy ingázniuk kell. Feltéve, ha szüleiknek lesz pénzük az utaztatásra, vagy igényt tartanak még arra, hogy gyerekeik magyarul tanulják meg Petőfi verseit.
– Lassan elöregedik a falu. A fiatalok elmennek innen. Most már nem Magyarországra, hanem a városokba. Ott tanulnak, majd ott is maradnak. De nemcsak a magyar fiatalok távoznak, hanem a szerbek is, még azok is, akiket az elmúlt háború sodort ide. Itt csak földművelésből vagy állattenyésztésből lehet megélni. Mivel földből annyi van, amennyi volt is, és mivel manapság már egy családot nem lehet eltartani néhány hold föld terméséből, az egyetlen megélhetést, az úgynevezett minifarmok jelentik. Létrehozásukhoz azonban pénz kell, sok pénz.
Annak ellenére, hogy fogy a falu, és évről évre egyre magasabb lakosainak átlagéletkora, az idén sokkal több pénzt fordítottak a falu fejlesztésére, mint korábban, és igen nagy tervek készülnek az elkövetkező évekre is.
– Doroszló a zombori költségvetésből háromszor kevesebb pénzt kapott, mint Gákova. Azért hasonlítom magunkat ehhez a faluhoz, mert mindkettő ugyanahhoz az önkormányzathoz tartozik, mindkettő területileg is és a lakosok számában is egyforma méretű. Ez azért volt így, mert az összeg meghatározásakor a helyi közösségben dolgozók számát vették alapul. Az idén sikerült elérnem, hogy a meglévő mérce mellett vegyék figyelembe a lakosok számát is, tehát az összeg felét ehhez mérjék, a másik felét pedig az irodai munkások számához. Így az idén három és fél millió dinárt kaptunk, amiből fedezni tudtuk az alkalmazottak bérét és ki tudtuk fizetni a közköltségeket. Persze a gákovaiak most is többet kaptak, de most már nem háromszor annyit mint mi, csak a dupláját. Ezen kívül a juttatáson kívül a községtől kaptunk még pénzt a tűzoltóotthon felújítására, a sportpálya bővítésére, a tartománytól pedig egy utca aszfaltozására valamint egy ipari övezet kiépítésére, ahol egyelőre egy raktárépületet emeltünk. A falunak egy részében nagyon gyenge volt az áram. Ezt is megoldottuk egy trafóállomás építésével. És ez nem minden, ugyanis jövőre elkezdhetjük egyik legnagyobb gondunk, a vízellátás rendezését. Doroszlón hét vízgazdaság van. Ezek régen épültek, és nagyon rossz állapotban vannak. Félő, hogy víz nélkül maradunk egy napon. Ezért folyamatban van a vízhálózat tervének elkészítése. A rávaló, három és fél millió dinárt szintén tartományi forrásokból kapjuk. A jelek szerint a munkálatokat jövőre elkezdhetjük. Természetesen elöregedett falunknak erre nem lesz pénze, ezért bízunk abban, hogy különböző fejlesztési alapok segítenek rajtunk. De el kell mondanom azt is, hogy szintén tartományi alapból a szentkút bővítésére is ígértek huszonhatmillió dinárt.
Holló Róbert dicséri a fiatal plébánost, Verebélyi Árpádot, hogy kiváló ötletei vannak, és sorra meg is tudja valósítani. Fel is sorol néhány tervet, de ezekről majd egy másik riportban magával a plébánossal beszélgetek el, annál is inkább, mert a Szentkút honlapján igen impozáns tervekről olvastam.
– Felvirágzott a falu, amióta új plébánosunk van.
Térjünk egyelőre vissza a helyi közösséghez. Mivel magyarázható, hogy Doroszló fejlesztésére e közösség az idén sokkal több pénzt fordított, mint az elmúlt években összesen? Holló Róbert magyarázata a következő.
– A VMSZ helyi szervezetének én voltam az egyik alapítója. Pedig nem is vagyok eredetileg doroszlói. A szomszédos Szerbmileticsről nősültem ide. Mi voltunk ott az egyetlen magyar család. Német falu volt, majd szerbekkel telepítették be a háború után. Köztük nevelkedtem, mégis magyar érzelmű vagyok. Nyolc éven át voltam a falu elnöke. Szinte semmit sem tudtam elérni. Zombor és Doroszló között egy nagy berlini fal állt, a VMSZ elnökétől pedig minidig csak ígéreteket kaptam. Eldöntöttem, hogy ha lejár a megbízatásom, nem foglalkozom többé politikával. Untig elég dolgom van a vállalkozásom körül. A választások előtt felkerestek a demokraták és arra kértek, hogy induljak az ő listájukon. Megígérték, hogy ha sikeresen szerepelek, gondoskodni fognak a falu fejlesztéséről. Két tábor volt ekkor a faluban, a magyarok a VMSZ-hez tartoztak, a szerbek pedig a radikális pártot éltették. A falu polgárai közötti viszony egyre romlott, nem volt egészséges. A kilencvenes években sok mindent láttam, sok mindent tapasztaltam és tudtam, hogy egy ilyen állapot hova vezethet. Annak ellenére, hogy beléptem volna a Demokrata Pártba elvállaltam azt, hogy listájukon szerepeljek. A faluban százhúsz radikális támogatását szereztem meg a demokratáknak. Ezt a választások után maguk a radikálisok is elismerték. Ezután kezdett minden megváltozni, a falu több pénzt kapott a községtől is, a tartománytól is. Végül én is a Demokrata Párt tagja lettem, anélkül, hogy bármit is veszítettem volna magyar érzelmemből. Meg aztán meggyőződésem, hogy ezen a fogyó falun, és az itt élő magyarokon így sokkal többet tudok segíteni.
Holló Róbert: Az idén sokkal több pénzt fordíthattunk a falufejlesztésre, mint az előző években
Felújították a tűzoltóotthont is
