2024. augusztus 2., péntek

Muzslyai tuskóégetés

A karácsony jelképe világszerte a szalma és a bölcső, ám a szerbek több jelképpel is gazdagították a keresztények legszentebb ünnepet, így például a tölgyfatuskó (badnjak) égetésével is. Az ortodox hívők Muzslyán is megünnepelték a szentestét. A sportpálya mellett raktak tüzet, és a lángoló tölgyfatuskók köré gyülekezve meleg teát, forralt bort fogyasztottak. A szokás szerint a családfő és a legidősebb fia karácsony böjtjén, azaz január 6-án kora hajnalban kimegy az erdőbe és kiválasztja a megfelelő fát, legtöbbször tölgyfát, keresztet vet, istenhez fohászkodik, és a szentek áldását kéri. Egyes tájakon egyetlen fejszecsapással nyisszantja le a fiatal tölgyfa lombját, esetleg vastagabb ágát, ám helyenként ezt háromszori fejszecsapással teszi, a Szentháromság nevében, mégpedig úgy, hogy a levágott rész kelet felé essen le. A levágott gallyat, amit bevisznek este a házba – badnjaknak nevezik a szerbek. A badnjak bevitele jelzi a karácsonyi ünnep kezdetét. A fiatal fa a Megváltót és annak születését, a badnjak elégetése pedig Krisztus szeretetének melegét jelképezi.