Egy remek kisfilm nyomán megmozdult az internetes közösség, hogy segítsen egy nehéz körülmények között élő óbecsei férfin: Ördög István, közismertebb nevén Tipurić számára így jött össze hét köbméter tűzifa, és a korábban szinte éhező férfi ma már mindennap főtt ételt ehet. A film címe szerint István magányos és senki sem törődik vele. Amióta felkerült az internetre, elmondása szerint igaz barátokra lelt, és sok jó ember segített neki abban, hogy életkörülményei elviselhetőbbek legyenek. A furcsa, tiszta lelkű férfi megnyitotta az emberek szívét.
Az óbecseieket a fiatal Dane Mandić 18 perces filmje indította meg, amelyben a szerző kamerával rögzítette az ötvenéves férfi mindennapjait. A videomegosztón Sami i ničiji 2 című film az ősszel arra ösztönözte a Slobodno vojvođansko razmišljanje elnevezésű közösségi csoportot, hogy spontán jótékonysági akció keretében tűzifát, tartós élelmiszert és meleg ruhát, lábbelit gyűjtsön az egyedül élő Tipurićnak.
A város egyik legendás figurája a vásártéren él egy tönkement házban, ahol se víz, se árnyékszék nincs. Testvérei vannak, de nem hívják, nem látogatják, a pravoszláv karácsony szentestéjén helyettük egy vukovári új szomszéd hozott neki malacsültet. A lassan tíz éve rokkantnyugdíjas Tipurić német és angol szavakat bifláz, szeret szerb „národnyákokat” énekelni, imádja a régi jugoszláv háborús filmeket, és kívülről tudja a telefonkönyvet – egyesek szerint Dustin Hoffman Esőemberéhez hasonló autista tünetei vannak. István azt mondja, reméli, senki nem veszi tőle rossz néven, hogy ő a mai napig elsősorban a Hajduknak szurkol, másodsorban a Partizannak. A hajdukos Jerko Tipurić talán legnagyobb rajongója, innen a beceneve.
A különc szokásairól ismert Ördög Istvánt Óbecsén már a film bemutatása előtt is szinte mindenki ismerte, tudják róla, hogy életkörülményei ellenére nem iszik, nem lop. Eljárt ő dolgozni is, csak gyakran adósak maradtak neki a munkabérével. Leginkább úgy látni őt, amint vállra vetett zsákban hordja haza a víz által partra vetett tűzifát vagy valamelyik kocsmában fém söröskupakokat gyűjt. Furcsán beszél – kijelentő mondat helyett gyakran tagadással fejezi ki magát –, és nevetés közben viccesen brekeg. Egyébként Óbecsén született, és örök életében nagyon szegény volt.
Nemzetközi hírnévre akkor tett szert, amikor a róla szóló kisfilm felkerült a videomegosztóra. Az óbecseiektől főleg krumplit, lisztet, cukrot kapott, a Silvana pékség minden napra egy vekni kenyeret ajánlott fel, a népkonyha hétköznaponként ebédet szállít neki, hétvégén pedig a Panorama étterem biztosít számára főtt ételt. Egy névtelenséget kérő asszony tévét és kábeltévé-előfizetést ajándékozott Istvánnak, az óbecsei születésű, Kanadában élő Sabir Turbić pedig a ruházat és a lábbeli mellett pénzt is küldött – a tengerentúlról átutalt 170 dollár miatt a férfi életében először lépte át egy bank küszöbét. A legértékesebb adomány azonban Horvátországból érkezett, ugyanis a szervezők đakovói asztaliteniszező barátai megvalósították István legnagyobb álmát: egy Tipurić-feliratú Hajduk-mezt ajándékoztak neki, továbbá a Marjan Trófea jelvényét és monográfiáját is elhozták Óbecsére. De a történtek ellenére István korábbi támogatóiról sem feledkezik meg, egy volt sportolót, egy Magyarországra áttelepült bácsföldvári férfit és két helybéli tűzoltót is szeretettel, régi barátokként emleget.
István házának egyik kis szobájában csupán egy ágy, egy fotel meg egy kályha áll, és itt tornyosul az ajándékba kapott ruházat is. A parányi otthon másik, zsúfolt szobájában ajtók, lécek – a férfi fél a tolvajoktól, ezért raktározza gyűjteményét a szobában. A gyűjtés szervezői tavaszra Tipurić házának megroggyant tetőszerkezetét is szeretnék felújítani, ehhez azonban még horogfa, gerenda, deszka, léc és cserép kell, de mester is, aki elvégzi a munkát.
Tipurićon kívül persze sokan szorulnak még támogatásra a községben, ezért az internetes közösség tagjai azt tervezik, hogy más szegény sorsú óbecsei számára is szerveznek majd hasonló gyűjtést.
Nyitókép: A lakószoba megtelt ruhákkal
