Kiss Zoltán, a péterrévei helyi közösség titkára magáról azt vallja, hogy lokálpatrióta. Későbbi péterrévei beszélgetőtársaim is mind ugyanezt mondták magukról. Mint ahogy lokálpatrióta volt dr. Kiss Imre is, aki az egyetem elvégzése után orvosként visszatért falujába és ott élt és dolgozott az 1965-ben bekövetkezett haláláig. Pedig hatalmas tudásával dolgozhatott volna csillogó nagyvárosokban is.
– Amikor 1995-ben Góli Piroskától átvettem a titkári teendőket, a fiókban megtaláltam Zsolnai Danilk’nak, a helybeli nőegylet elnökének beadványát, amelyben kezdeményezi dr. Kiss Imre szobrának felállítását. Ez volt az első munkám – mondja Kiss Zoltán büszkén, és még hozzáteszi, hogy a szobor a péterréveiek adományaiból készült el.
– Szerbek, magyarok egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a szintén péterrévei születésű, de Óbecsén élő Csasznyi István szobrász elkészíthesse a mellszobrot, amelyet 2005. november 5-én, Imre-napon fel is avattunk.
Mielőtt még rátérnénk a falu gondjaira-bajaira, a lokálpatriotizmus kapcsán még egy példát említek. Nagy Sándor, a Rotor tulajdonosa, aki úgyszintén péterrévei születésű, a faluban zöldségféléket feldolgozó üzemet építtet. Nemcsak a gyárban biztosít ezáltal a helybelieknek munkahelyet, hanem a zömmel mezőgazdasággal foglalkozó lakosságnak is megélhetést.
– A Vajdaság Vizei Közvállalat a péterrévei határban, a topolyai úttól északra, 17 kilométer hosszan kitisztítja a csatornát, amelyet vagy a Csík-érből vagy a Tiszából látnak el vízzel, ez lehetővé teszi a csatorna mentén levő földek öntözését. Ennek a csatornának a tisztítását az idén elkezdik. A péterrévei földműveseknek 670 hektár földje van a Tisza-parti Libában is. Ezeket a földeket szinte minden évben elöntötte a víz. Hamarosan ez a gond is megoldódik, ugyanis felújították a védőgátat és elkezdték a Liba csatornázását. Itt is majd lehet öntözni, ami előfeltétele a konyhakertészetnek. Talán még csak annyit, hogy az öntözőrendszer megvásárlására az érdeklődők igen kedvező hitelben részesülnek.
A falunak mindig nagy gondot okozott a víz. Valamikor többek között ezért is ültettek ide rengeteg eperfát, meg persze a selyemhernyó miatt. A fa felszívta a talajvizet. Ma már nincs eperfa a faluban, legalábbis a titkár nem tud róla.
– A Kis zárda részben ásónyomra volt a talajvíz, 2006-ban pedig a pravoszláv temetőben nem lehetett a víztől elhantolni a halottakat.
De nemcsak a talajvíz okoz a lakosoknak fejfájást, hanem az ivóvízellátás is.
– Ez talán a legnagyobb gondunk, de minden jel szerint hamarosan ez is megoldódik. Péterrévén kilenc kis vízközösség működik. Mindegyikhez 350–420 háztartás tartozik. A vizet 300 méter mélyről kapjuk. Tisztítása nincs kellőképpen megoldva. Csak a tartályokat tudjuk időnként fertőtleníteni, folyamatos víztisztítást nem tudunk végezni. A hálózat negyven évvel ezelőtt épült, elképzelhető, hogy milyen állapotban van. Mindet ki kellene cserélni. És erre sor is kerül, egyelőre annyit csináltunk meg, hogy a kilenc kutat egy gyűrűbe kötöttük. Ezzel azt értük el, hogyha valahol csőrepedés van – márpedig naponta van –, és ha le kell az egyik kutat zárni, a bajba került házakat a másik kútból elláthatjuk vízzel.
Kiss Zoltán sorolja kitől kaptak pénzt a gyűrű létrehozására. A tartománytól 800 ezer dinárt, a mezőgazdasági minisztériumtól 5 millió dinárt, a becsei önkormányzattól 8 millió dinárt. Ennyi pénzből elkészültek a tervek, és csak négy kutat tudtak összekapcsolni. Ezt követően a tartománytól kaptak még 17 és fél millió dinárt a megmaradt kutak gyűrűbe kötéséhez.
– Ezzel azonban még nem oldottuk meg a lakosság zavartalan és minőséges vízellátását. A becsei Vodokanal Közvállalat a faiskolánál két kutat fúrt, és fúrnak még egyet, majd vízgyárat építenek. Ezek a munkálatok folyamatban vannak. Ha megépül a vízgyár, a vezetékeket is ki kell cserélni. Mindez nagyon sokba kerül, támogatás nélkül sem a falu, de még az önkormányzat sem tudná a hatalmas munkát elvégezni.
A titkártól megtudom, hogy a magukat lokálpatriótának nevezett péterrévei lakosok zöme nem fizeti a vizet. Mivel vízóra sehol nincs, a vízdíj átalányban van megszabva, háztartásonként havonta száz dinár. Péterrévén háromezer-háromszáz ház van, de ezek közül mintegy hatszáz üres.
– A vízgazdálkodást átvette a becsei közvállalat, így hamarosan vízórákat szerelnek fel, és a díj megfizettetése is más lesz, és persze a víz minősége is. Nem sárga víz folyik majd a csapokból. Mert most sárga vizet iszunk. Van néhány kút a faluban, amelyekből fehér víz folyik. A lakodalmi leveseket abból a vízből főzik.
Egy elöregedett, szegény faluban nincs könnyű dolga a falu vezetésének. Helyi járulékot már régóta nem fizetnek a polgárok, az önkormányzat költségvetése sem túl nagy.
– Elődöm, Góli Piroska még 2002-2003-ban több alapítványnál is pályázott, így sikerült tizenegy kilométer hosszan leaszfaltozni az utcákat, kilenc kilométer bekötőutat építettünk, és járdát is csináltunk. A falunak 55 kilométer utcája van, közülük huszonhét már aszfaltozott volt, amikor átvettem a titkári munkát. Száztíz kilométer járdánk van, de csak ötven kilométeren tudunk esős időben járni. Több olyan utcánk is van, amelyekben nincsen semmilyen burkolat. A Tartományi Fejlesztési Alaptól kaptunk pénzt a piac felújítására és egy nyilvános illemhely építésére is. Új ravatalozót építettünk a pravoszláv temetőben, felújítottuk a színházat, és bevezettük a gázt. Egyébként a faluban nemrég vezették be a gázt. Azt, hogy mennyire elszegényedtünk, bizonyítja az a tény is, hogy mindössze száz szerződést kötöttek a gázszolgáltatóval, de csak hatvan háztartás használja a gázt.
Beszélgetünk arról is, hogy hamarosan megoldódik a szemétkihordás kérdése is. Minden ház nyolcvan- vagy százliteres szemeteskukát kap, és ezeket a kukákat üríti majd a Becsén nemrég megalakult Potisje–Tisza mente kommunális vállalat. Említést teszünk a vasútról, amelyet benőtt a gaz, és szót ejtünk a Becsét és Péterrévét összekötő rossz útról is, amelyet valószínűleg már az idén teljesen felújítanak, és persze szót ejtünk az út mentén levő aggastyán tölgyfákról is.
– Meg kellene nyesni őket, mert vannak száraz ágaik és félő, hogy azok az útra esnek. Ahhoz azonban, hogy megnyessük, engedélyt kell kérni a Természetvédelmi Intézettől, ugyanis a fasor védelem alatt áll.
A faluból kifelé menet megállunk a fáknál. Sehol nincs jele annak, hogy védett fákat csodálhatunk, annál több rajtuk a ráragasztott és rászögezett alkalmi hirdetés, plakát.
