Február vége van, de a tél még nem mondta ki a végszót. A tapasztalat azt mondatja velünk, hogy ha most véget is ér a „hivatalos” tél, tavaszra azért néhány napra visszatérhet. Hiszen volt már rá példa. Április derekán olyan hóvihar kerekedett, amilyenben egész télen nem volt részünk. Morgunk, ha valami „rendellenesség” fordul elő az időjárásban. Ha áprilisban fagy, január dereka pedig olyan enyhe volt, hogy a gyümölcsfákból előcsalta a virágrügyeket. A hosszan tartó havazásra is ráunnak az emberek. Sándor bácsi bölcsebb volt a zsörtölődőknél. Türelemmel viselte az időjárás szeszélyeit. Most van az ideje! – mondogatta a hetekig tartó havazásra, persze csakis akkor, ha ez januárban történt, nem pedig áprilisban. Ha akkor is hóvihar vonult át fölöttünk, inkább bölcsen hallgatott. Esetleg csak annyit mondott: előfordul.
Úgy látszik azonban, hogy mind gyakrabban „előfordulnak” az időjárási rendellenességek. Hogy éppen a rendellenességek válnak rendszeressé. Tavaszias telek, teles márciusok. De a nyarak sem a régiek már, fullasztó kánikulába fulladunk.
Mit tapasztalhattunk ezen a múlófélben lévő telünkön is? Itt a térségünkben. Miközben az ország déli részén méteres hóval birkóztak az úttisztítók, addig erre fönt, északon olyan vékony hótakarót kaptak az őszi vetések, hogy didereghettek. És nem csak a vetések, de a magvetők is: kárba veszhet a munkájuk. Aggodalmunkat szimbolikusan alátámasztották az olyan megfogalmazású meteorológiai jelentések is, amelyek komoly hírközlő eszközökben hangzottak el. Miszerint tartományunk középső részén csakcsupán szimbolikus hótakaró borítja a határt. Értsd: a búzavetést. Hogy milyen az a szimbolikus hótakaró, azt közelebbről nem magyarázták meg. Bizonyára gondolták, hogy minden mezőgazdasági termelőnek van már olyan fejlett értelmi képessége, amellyel ezt magyarázat nélkül is fel tudja fogni. De azon már az összes rádióhallgató meghökkent és megütközött, amikor ugyancsak a hírközlők tudomására hozták: mára kelve rendkívül hideg várható. Mínusz két fok! El ne tekerjék a gépírónők, a szedők, a lektorok: mínusz kettő (2) fok. És mit szóltak ehhez azok a katonák, akik túlélték a Don-kanyart, túlélték a negyven fokos hideg ellenére?!
Az elmondottak tükrében attól tartunk, hogy augusztusban az időjárás-jelentők óva intik majd a százéveseket: a déli órákban kerüljék a tűző napon való tartózkodást, mert a húsz (20) fokos kánikula nem tesz jót legyengült szervezetüknek.
Elérkeztünk tehát a mínusz két fokos dermesztő hidegből a húsz fokos, elviselhetetlen kánikulába. Csak annak a valódi felismeréséig nem jutottunk el, milyen katasztrofális következményekkel járhat a globális felmelegedés. Mert „úgy néz ki”, hogy ezt még mindig nem vesszük komolyan. Ezermilliárdokat költenek a bankok megmentésére. A megmentett bankok vajon mennyit költenek mondjuk a jéghegyek megmentésére?
