Mind több derűs, mosolygó arcú emberrel találkozok az utcán, ennek egyik oka valószínűleg az a bátorítás lehet a kormány és a média részéről, hogy ne mondjunk le olyan élvezetekről, amely élvezetek örömmel töltenek el bennünket. Igaz ugyan, hogy némileg emelkedett a cigi meg a sör ára, de nem szabad megfeledkeznünk arról, miszerint fogyasztói társadalomban élünk, amely társadalomban a sörfogyasztás sem csökkenhet, mert mi lenne akkor a sörgyárainkkal meg a komlótermesztőinkkel? Munkahelyek szűnnének meg, s ez feszültséget szülne az országban, amely feszültség máris túlteng nem csupán a nagyvilágban, de a mi kis világunkban is. A bankok ismét kedvező kölcsönöket kínálnak, imigyen ösztönözve mind a fogyasztást, mind a fogyasztókat, olykor nélkülözhető cikkek vásárlására is.
Ebben a konstellációban maradva, bombaként robbant a Punto márkájú gépkocsi feltűnése Kragujevac nyugtalan egén, s ennek a nyugtalan égnek az enyhítésére megszólaltak a bankok, páncélszekrényt és hitelkeretet nyitottak azon merész polgárok részére, akik a Mercedesük mellé egy Puntót is szeretnének bekötni a garázsukba. Rövid idő leforgása alatt ki is ürítették a gyár raktárát, ugyanakkor az autószerelők elhatározták, hogy a növekvő igények kielégítésére újabb kontingenst dobnak piacra. És ezekből az új Puntókból immár nem csupán a tehetősebb polgárok vásárolhatnak – olyanok, akiknek három-négy öreg Zastava rozsdásodik otthon a sufniban –, hanem azok is, akik a föld megmunkálására tették föl életüket, másképp szólván: elkötelezett parasztok. Mert láss csodát: a rügyfakadás beindulásával a bankoktól ők is kaphatnak Puntó-kölcsönt! Tegyük hozzá: a legjobbkor. Most kezdődik ugyanis, tavasz érkezésével, a tavaszi szántás periódusa. S így az a termelő, akinek eddig traktorra se futotta a sorozatosan ráfizetéses sörárpa-termesztésből, most az új Puntóját, ló híján, befoghatja az eke elé. Innen az utcákon a sok derűs, mosolygó arc.
De ebben a tavaszi lázban és nyüzsgésben nem csupán az eladósodott polgárok vonulnak újabb kölcsönökért a tolóablakok elé, maga a kormány is költekezik. És nem csak nagy beruházásokra, ipari zónák, autópályák építésére, csecsemőotthonokra, hanem frissen szabadult börtönlakók életkörülményeinek a javítására is. Nemrég tért haza az Államokból hamis útlevéllel egy fiatalemberünk, már-már csempészáruként, hiszen hazacsempésztük, mert az Államokban megfenyítették volna valami balhé miatt, de hogy ezt a megaláztatást elkerülje, hazaloptuk. Ugyanakkor becsületünkre legyen mondva, az Államoknak kártérítésfélét fizetünk. Valami egymillió dollárt. Szép és követendő példája ez annak, hogy kormányunk miként védi meg „bajbajutott” polgárait. Ezúttal egy Kovačević nevű fiatalembert. Vajon ha az illetőt nem Kovačevićnek hívnák, hanem csak Kovácsnak – minden félreértést elkerülendő –, Kovács Árpádnak, hasonlóképpen járt volna-e el a demokráciánk?
