Hírül adták, hogy a közeljövőben, tehát még ebben a században, több száz millió embernek nem tudják biztosítani az ivóvíz szükségletét. A kenyérszükséglete már ma sincs biztosítva minden földlakónak. De hát éhen az ember elég sokáig kibírja. Szomjan, állítólag, már kevésbé. Eddig mégis leginkább csak éhenhalásról cikkeztek a médiumok. Szomjanhalásról csak elvétve. Furcsán és szokatlanul is hangzik a szomjanhalás. Ha egyáltalán van ilyen szavunk. Úgy látszik azonban, hogy hamarosan lesz. Még ebben a században. Bár, ha jobban utánanézünk, szűkebb régiónkban is előfordultak esetek, amikor a szomjanhalás tényét kellett megállapítaniuk az illetékeseknek. Mert pálinkából sem jutott mindig elegendő a rászorultaknak. Ám ne komolytalankodjunk. Felvetett témánk komolysága megköveteli komoly hozzáállásunkat.
Szóval, ivóvízhiány fenyeget. Mind kevesebb lesz belőle, a szomjazók pedig mind többen lesznek. Máris csaknem hétmilliárd ember szorul ivóvízfogyasztásra. A tiszta, fogyasztható ivóvíz fokozatosan fogy, a fogyasztók száma fokozatosan emelkedik, a prognózis szerint e század végére számuk elérheti a kilencmilliárdot is. Bizony, ez az aránytalanság súlyos, már-már tragikus következményekkel járhat.
Pedig annyi tragédiát okoztunk már önmagunknak a hátunk mögött hagyott évszázadokban, évezredekben. Gondoljunk csak a háborúkra. Beszélhetünk-e olyan évszázadról, amikor nyugodtak a kőbalták, a mérgezett és mérgezetlen nyilak, az éles szablyák, a mozsárágyúk, a mérges gázok, a gépfegyverek? A múlt században már az atombomba is megszólalt, s nincs kizárva, hogy a mi századunkban is aktivizálódik, mert rájövünk, tisztán a raktárkészlet növelésére nem gazdaságos a gyártásuk.
Persze irtottuk mi egymást akkor is, amikor a népek és az országok között szünetelt a frontális összeütközés. Volt keresztényüldözés, s volt, amikor direkte a keresztények fojtogatták egymást. Utólag kiderült, hogy a maga idején önmagát a világ legbékeszeretőbb országának tartó nagyhatalom milliószámra irtotta saját polgárait, nem azért, mert nem fértek volna el a tundrákon, s nem jutott volna mindenki számára ivóvíz, hanem, mert csak ilyen megfontolások árán valósulhattak meg a kitűzött célok. A gázkamra is huszadik századi találmány, miként annyi minden, amióta Ádám és Éva betette a lábát a földi paradicsomba.
És amikor lezajlik egy-egy emlékezetes „színjáték”, egymás után születnek a nagy, világraszóló fogadkozások, hogy soha többé, soha többé. Miközben talán már maga az Úr sem bízik szeretett teremtményeiben.
