Az Uncesco 1997 decemberében Willemstad Punda városrészét kinevezte a Világ Kulturális Hagyatékának, és védelem alá helyezte a képen büszkén viruló, holland gyarmati stílusban épített három- és négyemeletes takaros kis házakat
Curacaót, ezt a 444 négyzetkilométernyi területű kopasz szigetecskét 1499-ben Alonzo de Ojeda spanyol tengerészkapitány fedezte föl. Mint az Újvilág bennszülött civilizációinak nagy része, a sziget békés bennszülött Arawak férfi lakossága is pár évtized alatt vagy az európaiak által idehozott fertőző betegségektől, vagy a nehéz rabszolgamunka miatt, teljesen kihalt. A megmaradt nőkkel és lányokkal a Karib-szigetek más törzsei vagy maguk az európaiak keveredtek, minek eredményeként – és ezt a 1999-beli, Puerto Rico szigetén véghezvitt nagyszabású Taino Genome Project DNA analízis bebizonyította – ma az ottani lakosság 62 százaléka Arawak-ősöket mondhat magáénak anyai ágon.
A „végtelen” medence, amely langyos sós vízzel, és finom, apró szemcsés homokkal a sziget egyik legvonzóbb lubickolóhelye. Langyos, sós víz? Igen, ugyanis a tenger vize Curacao déli részen olyan hideg, hogy az árammal üzemelt légkondi helyett ezt a hideg vizet használják a hotelszobák hűtésére Curacaónak, a 2010-beli népszámlálási adatok szerint 142 000 bejelentett polgára van. Ez a szám naponta gyarapszik, ugyanis a világszerte érezhető gazdasági válságtól menekülve sok holland nyugdíjas választja ezt a csinos kis szigetet állandó lakkhelyéül. A sziget fővárosában található Little Switzerland ékszerbolt egyik eladója, a kék szemű, szőke, kicsit őszülő, de még most is hullámos, hosszú hajú Kristen panaszolta: „Az idén nyáron elmentem Amsterdamba meglátogatni szüleimet. Ottlétem első hetén egyfolytában esett az eső. Kérdezték is ismerőseim, hogy meghibbantam? Hazajöttem Curacasóból és otthagytam a gyönyörű szép napsütést, a tiszta levegőt, és a sokkal olcsóbb életmódot? A második hét elején fölhívtam a KLM-et és az első járattal visszajöttem. Szüleimnek meg is mondtam Skipe-on tegnap, ha akarnak látni, inkább ők jöjjenek hozzám. Én egy ideig nem megyek Európába!”Augusztus végén pokolian perzsel itt a nap, de ezen nem kell csodálkozni, mert az egyenlítőtől mindössze ezer kilométerre vagyunk. Most, novemberben kezdenek a kissé hűvösebb szelek fújni. A szigetre többek között azért is költöznek, mert a többi Karib-szigettel ellentétben, ide nagyon ritkán jutnak el az évente, szinte percnyi pontossággal érkező pusztító hurikánok. „Évszázadok óta megszabott útjuk legalsó csücskén vagyunk, és amióta az eszemet tudom, mink mindig megúsztuk” – mondja mosolyogva az ötvenet taposó Silvio, a négy nyelvet beszélő éttermi kiszolgálónk (tud hollandul, angolul, spanyolul és papimentu nyelven, amely tulajdonképpen a francia és a portugál keveréke), aki saját bevallása szerint Amszterdamban és Bogotában is pincérkedett.
Kétheti ott-tartózkodásunk alatt számomra a hideg tengeri vízzel hűtött hotelszoba volt a legnagyobb élmény. A Curacao Renaissance Hotelben – ezt Bianca a hotel sós vizű medencéje melletti bisztró kiszolgálónője mesélte – a hűtőrendszer több száz méter mélységből frissen szivattyúzott hideg tengeri vizet pumpál a hotel falaiban kígyózó csövekbe. Amikor ez a víz fölmelegszik, egyszerűen beleeresztik a végtelen medencébe. A végtelen medence abban különbözik a rendes medencétől, hogy az óceánra néző oldala egy kicsit magasabb az óceán vízszintjétől, így amikor messziről nézi az ember, úgy tűnik, mintha a medence összeolvadna az óceánnal.A medence vize a szállodában felmelegedett víztől szeles napokon sokkal melegebb volt az óceánból felkavart vízcseppeknél. A vízzel hűtött szoba nem az egyetlen furcsaság a szigeten. Curacao északi részén állandó erős szelek fújnak, oda szélerőműveket építettek és villanyáramot termelnek, annyit, amennyi bőven elegendő az egész szigetnek. Ezek a szélturbinák nemcsak hasznosak, hanem látványosak is, csodájukra járnak a turisták. Gyarmati örökségként, a sziget egyik legnagyobb vállalata az Isla Oil olajfinomító, melynek kikötőjébe naponta kötnek ki nyersolajat szállító óriáshajók, főleg Venezuelából. A finomító dokkjai nem a part mentén vannak, hanem a sziget egy védett déli öblében. A hajók útját keresztezi egy több tucatnyi, csónakon fekvő gyalogos pontonhíd, amelyet a gyalogosok bosszúságára, de a turisták örömére, naponta legalább tízszer kell felnyitni. A járműforgalmat az 1974-ben épített, 56 méter magas és 3400 tonna súlyú Koningin Julianbrug – a Karib-szigetek legmagasabb hídja szolgálja!
Curacao fővárosának, Willemstadnak a keleti Punda és a nyugati Otrobanda részét összekötő ponton gyalogoshíd
