2024. július 17., szerda

Magyaros ízek fesztiválja

Csaknem ötven bográcsban főztek a hétvégén Székelykevén
Bitó Miklós és Erős Sándor Törökbecséről érkeztek, anyóm (nagymama) paprikását a nagy érdeklődést kiváltó, I. világháborút megjárt katonai kazánban főzték (fotó: Törőcsik Nagy Gábor) Se szeri, se száma a különféle gasztronómiai fesztiválnak, mégis a legdélibb kompakt magyar közösségben, Székelykevén pattant ki az ötlet, és szervezik meg immár négy éve a magyar ízek fesztiválját. A Magyar Konyha Napjai elnevezésű rendezvényt október második hétvégéjén szervezik meg a helybeli művelődési egyesületek és civil szervezetek, nagy energiabevetéssel, áldozatvállalással, és semmivel sem kevesebb reménnyel. Azt szeretnék, ha a rendezvény által lendítenének az idegenforgalmon, ha a fiataloknak eggyel több megnyilatkozási lehetőségük nyílna, ha még egy okkal több szólna amellett, hogy helyben maradjanak, „Székelyen” teremtsenek maguknak otthont. Ebbéli igyekezetükben, úgy tűnik, igazán megkapják a támogatást a magyarországi: ráckevei és kunszentmiklósi, valamint a romániai igazfalvi testvértelepülésektől, csakúgy a belgrádi magyar nagykövetségtől, melyek képviselői rendre megjelennek a fesztiválnak is bátran nevezhető rendezvényen. És persze nem csak tőlük.
Dani Attila (balról) és Szatmári Mihály a Székelykevei Művelődési Egyesületek és Civil Szervezetek Szövetségének alelnöke és elnöke

Szombaton reggel mindenesetre a szervezők az eget kémlelték leginkább: vajon elerednek-e a csatornák, hol állíthatják fel a színpadot? Az eső szerencsére nem mosta el az „alkalmi színpadot”, az ifjúsági otthon előtti kis teret, ahol a falu fiatalsága váltotta egymást, és mutatta be tánc-, és énektudását. Egy másik helyszínen, a falu szellemi központját jelentő iskola előtti gyepen a kunszentmiklósi testvértelepülés fiataljai ragadtatták el a helybelieket és a vendégeket táncos-énekes, harci mutatványokban bővelkedő, nem kevésbé nemzeti öntudatot ébresztő előadásukkal. Az utcákon felállított csaknem ötven bográcsban eközben rotyogott a finomabbnál finomabb falat, a kíváncsiskodók pedig nézelődtek, kóstolgattak, kérdezősködtek, alkudoztak, és persze ettek-ittak. Úgy tűnt, aznap senki sem hagyhatja el étlen-szomjan a különben is vendégszeretetéről ismert Székelykevét.

Kiválóra sikerült a másik testvértelepülés, Ráckeve képviselőinek gulyáslevese, amely mellé okvetlenül egy kis körtepálinka is társult

Az első és legnagyobb feltűnést Erős Sándor, Bitó Miklós és Szabó Zoltán I. világháborús, vaskerekeken guruló katonai tűzhelye keltette, amelyben egyidejűleg három kazánban három különféle étel készült. A különleges alkalmatosság még így sem volt kihasználva, mert egy tüzelőhellyel a mosogatóvíz is felmelegíthető volt, de még az igavonó állat szerszáma is elfért. A három ötvenliteres kazán egyikében anyóm paprikását főzték a jó hangulatban levő szakácsok, s mint kiderült, ez nem más, mint a nagymama receptje szerinti csirkepaprikás kanálverttel, a Tisza vizével felöntve. Csupán az nem derült ki – legalábbis előttem –, hogy a Törökbecséről érkezett Ravioli tésztakészítő üzem tettre kész alkalmazottai hogyan vontatták a járgányt egészen Székelykevéig, azaz a Tiszától a Dunáig. Az én mulasztásom, mert megkérdezhettem volna, de mentségemül szolgáljon, hogy a borús idő ellenére igazán sok látnivalót kínált Székelykeve központja. A disznóvágástól kezdve a szép standokon át a népviseletig és az internetes élő közvetítésig igazi tarkaság uralta a falut. Az emberrengetegről nem is szólva.

Két bográcsban is főztek a belgrádi magyar nagykövetség dolgozói. A munkából Nikovitz Oszkár nagykövet is kivette részét, mondhatni igen otthonosan mozgott a kis településen

– Talán kevesebben jöttek el idei rendezvényünkre, mint tavaly, s ezt a kedvezőtlen időjárással magyarázzuk – mondta Szatmári Mihály, a Székelykevei Művelődési Egyesületek és Civil Szervezetek Szövetségének elnöke, aki nem is annyira a készülő étkeket, sokkal inkább az Ifjúsági otthon előtt zajló műsort „felügyelte” Dani Attila alelnökkel és Nagy Tünde titkárral. Az elnök viccesen jegyezte meg, hogy a káposztás csülökpörkölt, a dunai vadas, a velős marha, a főtt üszőfej, a gulyásleves, a huszárpörkölt, és sok egyéb ínycsiklandó étek elkészül nélküle is, ám szemét nehezen tudta levenni a legkisebbekről, a lázasan táncoló óvodásokról, akik két évvel ezelőtti ajándékot „megszolgálva” igen színvonalas műsorral rukkoltak elő. Tavalyelőtt ugyanis a belgrádi magyar nagykövetség az óvodának ajándékozta a bevételét, amelyet a helyszínen „főzött ki” és „adott el”. A kicsinyek nagyon várták a nagykövet urat és csapatát, akik meg is érkeztek, és ezúttal is hamarosan két bográcsban rotyogtatták az ebédre valót...

Valóságos attrakciónak számított a testvértelepülésről, Kunszentmiklósról érkezett táncosok vérpezsdítő előadása az iskola előtti gyepen

A rendezvény ugyan nem volt verseny jellegű, inkább a magyar konyha valódi ünnepe, valamiféle vendégcsalogató, mégis ezúttal is kikiáltották a legjobb étek elkészítőjét – az idén György Róbert fölényeskedett –, és a legszebben kialakított stand tulajdonosát is – ami ezúttal Ambrus Edvárdnak sikerült.

Nem csupán verekedni, énekelni is tudnak a kun fiúk, és természetesen a lányok

A magyarországi és erdélyi vendégeket, a testvértelepülések csapatát a helybeliek egy külön felállított sátor alá helyezték el, így biztosan nem ázhattak meg, legfeljebb... A hangulat így még családiasabb volt. Szadai József ráckevei polgármester és csapata gulyáslevesét ugyan nem kiáltották ki a legjobbnak, mi viszont, akik kóstoltuk is, a legjobb osztályzattal illethetjük, annak ellenére, hogy megsütöttük a nyelvünket.

Kicsi vagyok én, majd megnövök én... Az óvodások minden produkcióját vastaps követte

– A jó étek kiváló alkalom, hogy barátkozzunk, s ez a legfontosabb. Mi szinte hazajárunk Székelykevére – társult a ráckeveiek véleményéhez Lesi Árpád Kunszentmiklósról, aki tényleg nem túlzott, hisz 27 éve rendszeresen, évente többször is ellátogat a székelyek lakta vajdasági településre. – Jövőre is itt leszünk! – ígérték. Úgy legyen!

Mindent idejekorán kell kezdeni

György Róbert (balról) évente egyszer ölti magára a székely viseletet, a faluünnepnek számító fesztiválon. Az idei rendezvény már csak azért is emlékezetes marad számára, mert az ő főztjét hirdették ki a legjobbnak

A nyolcadikosok kihasználták az alkalmat, és palacsintát sütögetve-árulgatva gyűjtötték a pénzt az évzáró bulira

Leghangosabb és legvidámabb, sőt talán a legnépesebb volt a nyugdíjasok standja

A kézimunkázók is kiveszik részüket a mind népszerűbb fesztiváli kínálatból