A foci lényeges, mert a foci nem csak foci. Élet. Szóval bekiabálások, gyúrás, taktika és szotyola, amihez, természetesen, mindannyian jobban értünk. Persze az senkit sem zavar, hogy közben a zöld gyepen pattog egy labda. Majd megáll. Eltűrjük. Van. Akár a politika. Játék. Velünk. Általunk. Ember és közösség.
Ember a közösségben. Több ezer éve. Idegenek az életünkben. A látható szemfényvesztése. A láthatatlan fölépítése. Kollektív játék. A foci és a politika is. Mindkét mutatványhoz mi fizetjük a belépőjegyet. Mondhatni, bérletünk van. Amíg fel nem mondjuk, és be nem állunk játékosnak. Ez után minden sokkal egyszerűbb lesz. Más. Akár nyereséggel is számolhatunk. És mennyivel könnyebb a nyereségét számolni, mint a hiányt. A focit meg a politikát egymás mellé állítva jutottam el az újságírásig. Az is társadalmi játék. Bekiabálások, gyúrás, taktika és szotyola. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kirakva – mondta valaki, valahol. Elég pontosan. S ha már a pokolnál és a jó szándéknál tartunk, a sajtót meg említettük, megérkeztünk a karikatúráig. Politikusaink jó szándéka elsősorban karikatúrával mondható el pontosan. A karikatúra ugyanis jó szándékú és nem lehet mennyei, ha nincs benne egy kis pokoli. Ezért kell minden karikatúrába egy kis politika, egy kis kificamodott élet.
Jovan Prokopljević
Pontosan ezt a világos diagnózist próbáltam kiolvasni a belgrádi napilap, a Večernje novosti által immár negyvennegyedszer meghirdetett karikatúrapályázat fővárosi kiállításán, amelyen a 165 rajzoló által beküldött, csaknem 600 munkából a zsűri 80 szerző 123 karikatúráját tartotta versengésre és kiállításra méltónak.
Pjer Križanić hírnevét és a sajtókarikatúra tekintélyét öregbítő pályázat nagydíját az idén Muhamed Đerlek Max Novi Pazar-i grafikus nyerte. Immár másodszor. Második díjban Špiro Radulović részesült, a harmadik díjat pedig Jugoslav Vlahović vehette át. A portréért járó elismerést Slaviša Ševrt kapta Ivo Andrićról készült karikatúrájáért.
Visszatérve Pjer Križanićra, igen, ő is megérdemelne egy misét, pontosabban egy írást, mivel valami, egy társadalmi rendszer ellen, majd a munkásmozgalom nevében győzedelmeskedők új rendszere mellett rajzolt, és adta nevét, mások által, halála után a legrangosabb karikatúrapályázatnak a néhai Jugoszláviában, majd idővel Szerbiában. Életében a tinta soha sem fogyott ki a pennájából. Pótolta, vagyis pótolták az elvtársak.
Milanko Kaličanin
Na, de ennek vége. Ma már mindenki azt rajzol, amit tud… a saját telefonkönyvébe, vagy azt, amit díjaznak egy nemzeti, bocsánat, egy országos szemlén. A Mihailo kenézről elnevezett utca elején vagyunk. A Progres névre hallgató galéria pincegalériájában szőrös férfiak, színes nők, rajzok és emberek. A szerb karikatúra jobb, mint tavaly volt. De nem eléggé. A jó rajzhoz jó téma kell. A jó téma is a földön fekszik. Koszovó. Csak a vele kapcsolatos gondolatokat kellene rendezni, egy kis önkritikával elfogadtatni. Vagy legalább lerajzolni. Hát, nem megy. Az elmúlt években (ja, annak húsz éve már?) rendszeresen az a rajz nyert, dicsőséget és pénzt, amelyik a szerb Trianont, lehetőleg sajkačával és a nyugat által megsegített, ellenséges albánokkal ábrázolta. Násznépnek, kiállítóknak a szociális helyzetet bemutató karikaturisták szolgálnak, akik az átmenetinek titulált, de maradandó nyomokat hagyó társadalmi haladást ábrázolták, jobbról is, balról is. Ma sincs ez másként. Neveket nem emelek ki. Beszéljenek a rajzok.
Zoran Jovanović
Goran Divac
Saša Dimitrijević
Konstantin Grosu
Tošo Borković
