A néhány napos tartózkodásom idején a szlovén fővárosban több vajdasági származású művésszel és zenésszel sikerült beszélgetnem, akik továbbtanulás, továbbképzés vagy éppen munka miatt költöztek az egykori jugoszláv tagköztársaságba. Egyikük a szentmihályi Babinszki László, aki Nagybecskereken született 1978-ban. Az általános iskolát szülőfalujában fejezte be, innen a nagybecskereki Josif Marinković Zeneiskolába került, ahol először hegedülni, majd brácsázni tanult. Tehetséges zenészként az újvidéki Művészeti Akadémiára iratkozott, és Horvát László volt a tanára.
− Már az általános iskola végén rögződött bennem, hogy külföldre szeretnék költözni. Akkor persze gyerekfejjel még nem voltak pontos elképzeléseim, de valahogyan vonzott a nyugati világ. Később azonban már megértettem, ahhoz, hogy odahaza valaki érvényesülni tudjon, két-három munkát kell neki egyszerre végezni, robotolni reggeltől estig. Ez egy képzett, tervekkel teli fiatal számára eléggé taszító tud lenni. 2001-ben, miután az akadémián beiratkoztam a mesterképzésre, teljesen véletlenül megtudtam, hogy a ljubljanai opera zenészeket keres. Nehezen vágtam neki, mert akkoriban csak vízummal lehetett Szlovéniába jönni. Szerencsére az operától kaptam hivatalos meghívólevelet a felvételire, és ennek köszönhetően meglett a vízum. Miután megtörtént a „rostálás”, megtudtam, hogy felvettek. Két hónapba tellett, mire az opera segítségével elrendeződött a tartózkodáshoz és munkavállaláshoz szükséges dokumentáció. 2002 januárjában léptem munkaviszonyba. Közben nem szakítottam meg a mesterképzést, többször is jártam Újvidékre, a mentorom Dušica Polovina volt. Sőt, néhány alkalommal az itteni zenésztársakkal koncertet is szerveztünk. Így ingázva végül 2005-ben befejeztem a mesterképzést, de akkor már a Szlovén Nemzeti Opera brácsása voltam, emellett hegedű- és bárcsatanárként is dolgozom – sorolta szinte egy szuszra a művész. Közben elmodta, itt-tartózkodása idején, 2008-ban ismerkedett meg feleségével, Ulával, akinek közgazdasági és ápolónői végzettsége is van, de az egészséges életmóddal és táplálkozással foglalkozik.
− Két esküvőnk volt 2009-ben. Az egyik itt, a másik pedig két héttel később odahaza. Első fiunk, Teodor 2012-ben, a második, Gabriel 2015-ben született, egy hónappal ezelőtt pedig újabb taggal bővült a család, kislányunkat Klárának hívják. Családommal Kranjban élünk, ami a fővárostól mindössze 30 kilométerre van, gyönyörű, mondhatom azt, festői környezetben, nyugodt, csendes helyen. Annak ellenére, hogy kizárólag este dolgozom, és főleg hétvégén, nagyon elégedettek vagyunk mindennel, hiszen hétközben és napközben mindig szabad vagyok, a családommal, a gyerekekkel lehetek, eljárok szülői értekezletre, és sokat együtt vagyunk, amit itt bizony nem mondhat el mindenki magáról. Nyáron van a „nagyszabadság” ideje, olyankor ugyanis üres az opera, így mindig előre tervezhetünk különböző programokat, amibe a többhetes hazalátogatás is beletartozik. Apukám még Szentmihályon él, édesanyám sajnos elhunyt. Nagyon szeretem Vajdaságot, igazából teli tüdővel élvezzük mindannyian. Feleségem többször is „beleszól” a vajdasági háziasszonyok főzési szokásaiba, bemutatja az itteni konyhát, az egészséges táplálkozás fortélyait. Gyakran emlékezteti az otthoniakat, hogy felesleges az üzletben megvenni a kechupot, hiszen a kertben megterem az egészséges paradicsom, és csaknem minden élelmiszer, amiről tudjuk, hogy természetes, vegyszermentes. A gyerekek nagyon élvezik a mezőgazdasági gépeket, hiszen ilyesmit itt nem sokat látnak, nem tudják kipróbálni például, milyen érzés traktoron ülni. A gyerekekkel mindenütt, így itthon is magyarul beszélek, a feleségem pedig szlovénul, így mindkét nyelvet nagyon jól ismerik. Egyébként Kranjban csak egy magyar család él, itt, a fővárosban viszont sokkal többen vagyunk, és több alkalommal, mondjam azt, hogy minden rendezvényen találkozunk. A gyerekek is folyamatosan részt vesznek egy-egy előadáson, ünnepségen, jelmezbálon stb. Nem mondom azt, hogy az itteni életszínvonal túl magas, hiszen itt van a szomszédságban Svájc, Auszria, Németország, ahol sokkal jobban élnek az emberek, de nem panaszkodok, nyugodt életünk van – mondja mosolyogva Babinszki László.
Elmondja azt is, hogy egy-egy opera-, illetve balettbemutatót általában 60 tagú szimfonikus zenekar kísér, amikor viszont hosszabb, népszerűbb és egymásutánban több alkalommal bemutatott darabról van szó, akkor néha 80 zenész kíséri a színpadi játékot.
− Nagyon tiszta munka, egyáltalán nem nehéz, a bemutatók este vannak, és nem kell órákat játszani. Eddig maximum 3,5 órát játszottunk, vagyis ez volt a leghosszabb „munkaidő”. Az operában van saját szekrényem, nyugodtan átöltözhetek, fellépés után pedig felveszem a sokkal kényelmesebb holmit. Mind e mellett sokat játszottam az itteni magyar rendezvényeken, nemzeti ünnepen a magyar nagykövetségen...
(Folytatjuk)
A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz a Köztársasági Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.