A zentai, Ljubljanában élő Csík Gyula 1976-ban Vuk-diplomásként került Szlovéniába. Azért oda, mert annakidején Belgádba, Zágrábba és Ljubljanába jelentkezett, hogy folytassa tanulmányait, és a szlovének válaszoltak a leggyorsabban. Harmadmagával érkezett Ljubljanába, az elektrotechnikai egyetemre, és az első három évben alig mozdultak el a tankönyvek mellől.
− Annakidején az Iskra, a szlovén elektrotechnikai óriásvállat gyáregységet kéazült építeni Zentán. Azt terveztük, hogy az iskola után majd hazaköltözünk, és majd otthon dolgozunk, de nem lett belőle semmi. Az egyetemi tanulmányaim befejeztével jó állást kaptam az egyik fejlesztési intézetben. Akkor még úgy voltam vele, hogy ideiglenesen vállalom. Haza szerettem volna jönni, ám ennek az ideiglenességnek lassan már 43 éve.
– Zentáról nősültem, és azután is, hogy megszülettek a gyerekek, szinte hetente utaztam haza, eleinte vonattal. A szarajevói egyetemistáktól ellestem, hogyan kell a vonatjegyen kiradírozni, átjavítani a dátumot, és volt eset, amikor Szondig (Sonta) vettem jegyet, és kijavítottam az „o” betűt „e”-re (így lett Senta belőle, azaz oda-vissza 200 km-rel hosszabbított potyautazás). Ez olyan olasz gyártmányú golyóstollal történt, amiből nyomtalanul radírozható tinta folyt. Amíg csak a jegy ki nem lyukadt, a dolog működött.
– A szlovén elszakadás, azaz az önállósulás, az a rövid háború nem érintett különösebben. Éppen a kádban voltam, amikor otthonról nagy rémülten hívott egy barátom, hogy hol vagyok, mert Szlovéniában cirkusz van. Félvállról vettem a történteket. Nem tudom másképpen megfogalmazni, de nekem megkönnyebbülés volt, amikor 1991 nyarán hirtelen a hadiállapot miatt megszűnt a munkastressz. Hozzáteszem: a munkahely mellett még maszekoltam is, szabadidőm nem volt semmi.
Csík Gyulának vonzó volt a szlovén életmód, az egykori Jugoszláviában jól lehetett keresni, a hegyek, a tengerpart közelsége lehetővé tette, hogy bármikor könnyedén elmehessen az ember kirándulni, nyaralni. Megtanult vitorlázni és búvárkodni, ehhez később vásárolt profi felszerelést is. Bár a sízés nemzeti sportnak számít Szlovéniában, nem szerette meg.
– Miután megszülettek a gyerekek, a család is kiköltözött hozzám. A hazautazás gondjai igazából akkor kezdődtek, amikor Horvátország is önállósult, bevezették a vízumot, de a szlovén munkaviszonyról szóló dokumentumok, továbbá a szlovén nyelv ismerete segítségével ez is megoldódott.
A kérdésre, hogy milyenek egy átlagos magyar család hétköznapjai, Gyula elmondta, hogy a szlovének a német sztereotípiához hasonló mentalitásúak, a szó szoros értelmében munkamániások, és a munkához, munkahelyükhöz igazítják egész életüket. Mással nem igazán törődnek, legfeljebb önmagukkal.
− A szlovén átlagember reggeltől késő délutánig dolgozik. Van, aki előbb beér a munkahelyére, a munkaidő után pedig még bent marad, majd hazamegy. Hétközben nem élnek társasági életet. A bevásárlás, a kirándulás és szórakozás a hétvégeken történik. A földrajzi adottságok lehetővé teszik akár a rövid kirándulásokat is. A szlovén embernek az anyagi javak a fontosak, lelkiekben pedig vergődnek, valószínűleg ezért igen nagy gondot jelent az alkoholizmus, a kábítószerezés. Tapasztalatom, hogy integrálódni nehezen lehet a szlovénok közé, csak a második vagy a harmadik generációt fogadják be, de akkor sem annyira a szlovének, hanem az itt élő más népek.
– Két gyermekünk otthon, kettő pedig Szlovéniában született. Ketten Magyarországon dolgoznak, de hazajárnak Zentára, a nagyobbik lány ugyancsak Magyarországon tanul, a kisebbik pedig Zentán. A feleségemnek pedig olyan munkahelye van, hogy tudja otthonról is csinálni. A dolgok egyrészt azért alakultak így, mert a zentai nagymamát már nem lehet egyedül hagyni, másrészt még véletlenül se akartam azt, hogy a gyerekek identitást veszített felnőttek legyenek. Az én elveim szerint az egészség a legfontosabb, utána mindjárt az identitásmegőrzés következik. A szlovén és a vajdasági mentalitás sokban különbözik. A szlovén dicsekszik, hogy mennyi pénze van, a vajdasági meg kesereg, hogy még a létszükségletre sincs elég. Elfogadjuk, tiszteljük a befogadó környezet mentalitását, de nem kell világcsúcsot javítani besimulásból. Maradjon meg az egyéniségünk, ha van!… És ez a lényege az egésznek – magyarázta az elektromérnök, aki feleségével egyik alapító tagja volt a ljubljanai József Attila Kulturális Egyesületnek, és tevékenyen kiveszi a részét minden egyes rendezvény szervezéséből, legyen az hagyományápolás, ünnepség vagy valamilyen túra.
(Folytatjuk)
A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.