Kamarás

А löszterasz és a hajdani Tisza-ártér határán található vizes élőhelyek együttesét magába foglaló Kamarás Parkerdő helyi jelentőségű (harmadik védettségi fokozat) védett területként nyert besorolást. A Horgos közelében található Kamaráserdőt vizes élőhelyei miatt 2004-ben nyilvánították természetvédelmi területté. A védett terület kezelőjévé a magyarkanizsai önkormányzat (Hiv. lap 2017/7) a Horgas Consult Kft.-t nevezte ki. Korábban az Iringó környezetvédelmi civil szervezet ökopark kialakítását, a tó iszapolását és a régi híd helyreállítását tervezte. Ma az artézi kút és a pihenésre szolgáló padok és asztal környéke tele van szeméttel, tábortűz nyomai látszanak. A migránsok előszeretettel tanyáznak a Kamaráserdőben, napközben itt táboroznak, szemetelnek, majd éjszaka megpróbálnak átjutni a magyar határzáron.
A lepusztult parkerdő és a szikes legelő számos védett növénynek és állatfajnak nyújt élőhelyet. Főleg a madárvilága gazdag, de egyéb Vörös könyves fajok is találhatók e területen, például a zöld varangy, vagy a vöröshasú unka. A Kamaráserdő területe a természeti értékei mellett régészeti lelőhelyekben is gazdag, a környéken különböző, réz-, vas-, szarmata korokból származó érdekes tárgyi emlékek kerültek elő. A leletek a szegedi, a szabadkai és a zentai múzeumokban láthatók.
Egykor a magyar királyi udvari kamara birtokolta, s innen ered a Kamarás elnevezés. A századforduló Magyarországán a szegediek kedvenc üdülőhelye volt, de ebből mára csak a régi vasútállomás romja és néhány villa maradt meg.
A régi parkot a XIX. században telepítették, eredeti formájában angolpark volt, sétányokkal és csónakázó tóval, területének egy részét sajnos az I. világháború után felparcellázták. Gondozás híján az érzékenyebb díszfák kipusztultak, a még meglévő értékes öreg fákat a terjedő özönfajok, főként a zöld juhar és az ostorfa fojtogatják. A park jelentős része erdőként van nyilvántartva, emiatt bármilyen beavatkozás bonyolult bürokratikus eljárást igényel. A parkerdőben élő őshonos fajoknak és természetközeli szerkezetének köszönhetően több védett és veszélyeztetett állatfajnak nyújt otthont.

AZ ELTŰNT KAMARÁSERDŐ NYOMÁBAN

(Részletek Nagygyörgy Zoltán helytörténész tanulmányából)
Kamaráserdő délkeleti oldalán volt a Láda-tó, amely a Tisza egykori árterületéhez tartozott. A tó egykori határai: keleten a Tisza (ma Holt-Tisza) és az egykori Tisza-Szentpéter falu (ma szerb katonai megfigyelőtorony van a helyén), északon a Szentpéter-, illetve a Reök part húzódik a folyó semlyékes torkolatáig (a medrében ma szántóföld van.), délen Martonos település határa és a Görbe ér, nyugaton a Budzsáki part és az újratelepített Horgos határa – valamint a Kamarási erdő. A Reök Iván folyammérnök, a korábbi lecsapolások folytatásául általa lecsapolt tó helyén ma a Nagy-rét van (Ormódy rét.). A Láda-tó egykor több mint ezer holdon terült el, Mára az egykori Láda-tónak csak egy kis része maradt meg, a Kender-tó, amely vízutánpótlás nélkül száraz, gyomosodó nádassá degradálódott.
A Láda-sziget (manapság csak Sziget) szikes talaját is termőfölddé próbálták átalakítani a XX. század utolsó negyedében, de máig is csak legelőként tudják hasznosítani. Az utóbbi időben gyógynövényeket meg ehető gombákat gyűjtenek a környékbeliek a Láda-szigeten, ahol a nagyspórás csiperke és a szegfűgomba meleg párás időben tömegesen nő. Horgos helyi közössége 1990-ben új ártézi kutat fúratott, közel a régi kúthoz, majd kotrógéppel tisztítani próbálták a tavat, de ez is abbamaradt, újabb pusztítást hátrahagyva. A kútfúrók a környéken megtalálták a termálvizet, de kihasználatlanul lezárták, mert e helyhez túl közelinek találták az országhatárt.
Trianon után minden az enyészeté lett, amit a II. világháború utáni időszak betetézett. Az egykoron nagyhírű, fényes üdülőnek mára sajnos a nyoma is alig található. Eltűnt az erdő, a tó vizéről a csónakázók, és a hajóhinták a gyermekzsivajjal.

KENDER-TÓ A MELLETTE LÉVŐ SZIKES LEGELŐVEL

A Kender-tó medrének nagy részét nádas borítja, fészkelő és éjszakázó helyet biztosítva a nádi madarak számára. A tó öblében lévő, legelőként használt ürmös, szikes puszta madártanilag a környék egyik legértékesebb területe. Emellett hüllőkben és kétéltűekben is gazdag, a puszta közepén szivárgó vízérben a nemzetközileg védett vöröshasú unka is előfordul. A madarak közül a kis őrgébics, a sárszalonka, a barna rétihéja, a piroslábú cankó, a kékbegy, a rozsdáscsuk és a nagykócsag még elő-elő fordul.
A vízháztartás és az ürmöspusztai növényzet megőrzése mellett szükséges a terület legelőként való fenntartása, és a túllegeltetés megakadályozása.
A Kamarás területén lévő elvadult parkerdő növényzete igen változatos, több olyan őshonos fa és bokor él benne, melyek hiányoznak az erdőgazdálkodással kialakított ültetvényekről. Habár ezek a fajok nem védettek, jelenlétük biztosítja a hozzájuk kötődő állatvilág jelenlétét. A park mesterséges tavacskái és mocsaras területei növelik az itt előforduló fajok számát: több mint 60 madárfaj figyelhető meg a területen. Ezek közül a legértékesebbek: jégmadár, gyurgyalag, fitisz füzike, erdei fülesbagoly, kis poszáta, balkáni fakopáncs.

A MADARÁSZ-TÓI SEMLYÉKSOR VIZÉT LEVEZETŐ ÉR

A Kamarás és a Kender-tó vizét valamikor a löszvölgyben lévő ér is táplálta, de a vízhozama jelentősen csökkent. A vízrendezések okozta talajvízszint-csökkenéssel. Védelme nemcsak azért elengedhetetlen, mert e nélkül a fent említett területek fennmaradása – mint a felsorolt, természeti ritkaságként védett fajok élőhelye – lehetetlen, hanem, mert természetes összeköttetést képez egyrészt a Szelevényi-puszták Speciális Rezervátum és a Tisza ökológiai folyosója között, másrészt a határ túloldalán lévő, védelem alatt álló Madarász-tó felé. Ezáltal a felsorolt területek egy egységes ökológiai hálózat részeivé válnának, ami növelné a rajtuk élő fajok tartós fennmaradásának esélyeit.
Az ér nagyrészt náddal borított, egyik értékes fészkelő faja a barkós cinege. A kiszélesedő részek nádasai éjszakázó helyek a madarak számára, ahol időnként több száz fős csapatokban pihen a sárga billegető vagy a füsti fecske.