BUDZSÁK–CSÓKA
Nyárvégi madárnyüzsgés a Bátkán
Frissen kikelt szárcsafióka
A vörösgém időnként még fészkel a Bátka széles nádszegélyében
A Bátka, a Tisza egykori kanyarulata felülnézetből
Cigányrécepár
A Bátka májusi zöldjében figyelő őz
A Budzsák néven ismert Holt-Tisza Csóka és Szanád között patkó alakban terül el, 6,1 km hosszan, és tulajdonképpen a Tisza jobb partja mentén elterülő Pána folytatása. A XIX. században 1823-ban először a Tisza bal kanyarulatát, a Budzsákot vágták el a főfolyástól, majd 1857-ben az 5,2 km hosszú jobb kanyarulatot, a Pánát vágták le. A Pána és a Budzsák együttesen alkotja az úgynevezett szanádi nyolcast, ami mutatja, hogy a folyó szabályozása előtt a Tisza egy nagy 8-as alakú kanyarulatot írt le, amit középen átvágva a folyó két oldalán egy-egy mederszakasz, holtág maradt vissza.
Mivel a Budzsák csak gravitációs úton tölthető fel a Tiszából, száraz években csökkent a holtág vízszintje, a nádas elburjánzás nyomán kizárólag a mélyebb területeken marad szabad vízfelület. A holtágpart menti területei is benádasodtak, elgazosodtak, ami miatt lecsökkent a korábban nádban rendszeresen költő gémfélék táplálkozási lehetősége. Magasabb vízálláskor a parti zónában a kiöntések mentén a múlt század ’90-es éveiben még költött a gólyatöcs. A kiterjedt nádasban több pár barna rétihéja fészkel.
A Budzsák sűrű nádasa számos nádiposzáta faj számára nyújt megfelelő életfeltételeket. A kiterjedt nádrengetegben nyár végén többezres seregélycsapatok éjszakáznak. Igen látványos a hullámzó seregélytömegek megjelenése naplementekor. Ugyanitt, a nádasban a vonuló fecskék csapatai is nyugalmas éjszakázó helyet találnak maguknak. A nád között a vízfelszínen a legapróbb virágos növényünk, a ritka vízidara is megtalálható.
Budzsák partján több kisebb gyümölcsös húzódik apró hétvégi házakkal változatosabb élőhelyet biztosítva a gerinces és a gerinctelen állatoknak.
BÁTKA
Padé és Tiszaszentmiklós között a Tisza bal partján a zentai kataszteri községhez tartozó területen félkör alakban terül el a Bátka-holtág, a 114. és a 116. folyamkilométer között 5,7 km hosszúságban. A holtág félkörén belül töltéssel védett területen számos zentai polgárnak van szőlője, gyümölcsöse, mezőgazdasági művelés alatt álló földterülete. A Bátkát védő töltés ötven éve, az 1970-es árvíz idején szakadt át és egy időre újra egyesült a fő folyóággal. A későbbi években megerősítették, magasították a Bátka védvonalát. Ekkor teljesen elvágták a Bátka természetes vízutánpótlási lehetőségét a Tiszától, ezért a patkó alakú holtágban csak magas tiszai vízállás esetén vagy kiadós esőzések után emelkedik meg valamelyest a vízszint.
Az elmúlt években egyre több elhagyatott, elburjánzott gyümölcsöst látni a Bátka területén, ami a madár- és rovarvilág szempontjából előnyös. A bokorlakó madarak itt megtalálják életfeltételeiket. A hétvégi házak tetőzugaiban kuvik, búbos banka, seregély, rozsdafarkú költ.
A múlt század ötvenes-hatvanas éveiben a holtág vizében álló fűzfákon bakcsók és más gémek költöttek telepesen. A part menti szélesebb nádszegélyben 2000 évek elején mintegy tíz párból álló laza vörösgémtelep alakult ki, ami megritkult fajról lévén szó, nagyon jelentős. Az eliszaposodó, vízinövényekkel egyre inkább benőtt holtágon költ a búbos és a kis vöcsök, egy-egy pár bütykös hattyú, szárcsa, vadkacsák, barna rétihéja, nádiposzáták.
VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK
A Felső-Tisza holtágai természetvédelmi park élővilágát az elmúlt évtizedekben számos negatív behatás érte, amelyek zömében emberi tevékenység következményei. A holtágak vizét öntözésre használják és a környező művelés alatt álló területekről műtrágya és növényvédő szerek mosódnak be a vízbe, felgyorsítva az eutrofizációt. A vízi növények burjánzása, a szervesanyag-terhelés növekedése, felgyorsította a mocsarasodás folyamatát. Több inváziós növény és állatfaj terjeszkedik a holtágakban, az ezüstkárász szinte teljesen kiszorította az őshonos aranysárga széles kárászt, elszaporodott az amerikai törpeharcsa és a naphal is. Egyre gyakoribb vizeinkben a kistermetű kínai razbóra is.
A bütykös hattyú az elmúlt két évtizedben inváziószerűen minden csatornában, holtágban, halastóban és mocsárban megtelepedett, kisajátítva az ott őshonos récék (cigányréce, barátréce) és a nyári lúd élőhelyét.
A holtágak parti sávját benőtte a gyalogakác, amerikai özönnövény, amely kiszorítja a folyó menti ártéri erdők eredeti aljnövényzetét. A folyópartokon és mocsári élőhelyeken terjed az ugyancsak észak-amerikai zöld juhar és a süntök.
Sajnos a holtágak száraz nádasát és gazos parti sávját gyakran felgyújtják, a tűz nagy károkat okoz az élővilágban, csökkentve a holtágak biológiai sokféleségét, a biodiverzitását.
