Újkenyéri hálaadás

„Aki eledelt ad minden testnek, mert örökkévaló az ő kegyelme. Magasztaljátok az egek Istenét, mert örökkévaló az ő kegyelme!” (Zsoltár 136, 25–26)

Kedves Testvéreim!

Mi református keresztyének augusztus hónap második felében, istentiszteleteinken az újkenyérért adunk hálát Istennek. Ezt a gyakorlatot követve szeretnék most néhány időszerű gondolatot megosztani az olvasóval.

A felolvasott zsoltár nem a kenyér, hanem az eledel kifejezést használja. Ennek egy kicsit gazdagabb a tartalma, mivel az élet szóból származik, a legteljesebben fejezi ki a mindennapi táplálék fontosságát. Világosan mutatja, hogy nem lehet elkülöníteni az élettől. Ahol nincs eledel, vagyis hiányzik az étel és az ital ott megszűnik az élet. Mivel ennyire központi fontosságú az eledel, egyértemű, hogy a mindenkori ember életében döntő szerepet játszott és játszik. Ilyen értelemben a levegőhöz vagy a napsugárhoz hasonlítható amelyek nélkül kialszik az élet. Érték tekintetében semmi sem állítható az eledel mellé: sem a munka, sem a sport, sem a művelődés és semmi más, ami egyébként fontos az ember életében. Egyenértékű hasonlatként még az egyház sem jöhet szóba, mert a mai világban rengetegen élnek templom és Anyaszentegyház nélkül. Mert a puszta léthez semmi sem annyira nélkülözhetlen, mint az eledel, a mindennapi kenyér.

Mivel döntő szerepe van az eledelnek az ember életében, így határtalan az a küzdelem, amelyet az ember folytat a mindenkori táplálék megszerzéséért. Úgy is mondhatnánk, hogy az emberi élet egy szüntelen kenyérharc. Éppen ezért többszörös most a hálaadásunk, hogy kirendelte a mennyei Atya a mindennapi eledelt számunkra az elmúlt esztendő során és ezekben a pillanatokban már az idei újkenyérért adhatunk neki hálát.

Sokan úgy gondolják, hogy az eledel kérdés megoldása a munkának és a társadalmi rendszereknek a függvénye. A hívő ember azonban jól tudja és vallja is, hogy az Úr az, aki eledelt ad mindenkinek. Nem magától terem a föld, és nem is maguktól hoznak gyümölcsöt a fák, még csak nem is az emberi munka eredményeként, hanem azért, mert az Úr ad eledelt mindeneknek. Az Úr nem elvesz, hanem ad. Ha ő bezárja az ég csatornáit, akkor hiába fáradoznak a munkások, hiába az emberi erőfeszítés a szántóföldeken. De ugyanez vonatkozik a betegségre, a próbatételekre, amelyekkel figyelmezet bennünket az élet Ura: vigyázz ember én adom az eledelt minden testnek. A hívő ember ezen a ponton különbözik a hit nélkülitől, hogy alázattal leborul a végtelen hatalmú Úr és gondviselő Atya előtt, s neki köszöni meg a gondviselés páratlan ajándékát. A hívő ember együtt vallja a zsoltárosal: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői; ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző; hiába nektek korán felkelnetek, későn feküdnötök és fáradsággal szerzett kenyeret ennetek; szerelmesének álmában ádeleget.” (Zsoltár 127, 1–2)

Kedves tesvérek, amidőn hálát adunk a testi eledelért, szent bizonyosságot hordozunk afelől, hogy itt nem állhatunk meg az élő hit keskeny ösvényén. A testi eledel nélkülözhetetlen, de nem elegendő. A Sátán szüntelenül kísért, hogy figyelmünket kizárólag a testiekre terelje. Gondoljunk Jézus megkísértésére, amikor a kísértő azt mondta: „Változtasd a köveket kenyerekké”. Mintha ma ezt mondaná, adjon az egyház mindenkinek kenyeret, lehetőleg minél többet, akkor majd hiszünk a prédikációnak és minden alkalommal megjelenünk a templomban. Mutassa meg az egyház, hogy munkája során több lesz a pénz és fehérebb a kenyér. Erre a mindenkori kísértésre válaszolja Jézus: „Távozz tőlem Sátán”, mert meg van írva: „Nem csakkenyérrel él az ember, hanem Istennek minden Igéjével”. A mindennapi eledelt ajándékozó Úr azt akarja, hogy fogadjuk el tőle az örök életre tápláló eledelünket is, a kenyeret, amely onnan „felülről száll alá”, és a vizet, amelyből ha „valaki iszik sohameg nem szomjúhozik”. Amikor halljuk az üzenetet, hogy ő eledelt ad minden testnek, akkor gondoljunk a testiekkel együtt arra a lelki eledelre, amely nélkül értelmetlen az egész emberi élet. Köszönjük meg most mind a kettőt mennyei Atyánknak, az idézett zsoltár szavaival: „Magasztaljátok az egek Istenét, mertörökkévaló az ő kegyelme!”