Az aracsi Pusztatemplom első írásos említése 1256-ból való, a kutatók állítása szerint a XII–XIII. században épült, feltevések szerint a Tarcal-hegységből hozták az építéshez szükséges követ. Valószínűleg egy korábbi templom helyére épült. Az alap, a pillér és a szentély előtti szakasz a Csák nemzetség vértesszentkereszti templomáéval mutat hasonlóságot, a boltozati rendszere pedig a franciaországi Bourges székesegyház megoldásaival rokonítható. De az esztergomi királyi palota és az érseki székesegyház provence-emiliai stílusa is fellelhető rajta. A faragványainak egy csoportja gótikus jellegű, egy közülük a Pannonhalmi Bencés Főapátsági templom faragványaival hozható összefüggésbe.
A tatárok, majd a kunok pusztítása után Nagy Lajos király édesanyja, Erzsébet újíttatta fel 1377-ben, és a ferenceseknek adta. A törökdúlás idején a csodával határos módon maradt meg a templom, ugyanis a települést, Aracsot teljesen elpusztította a török sereg. A környék teljesen elnéptelenedett. A rom újbóli felfedezése a XVIII. században történt.
1770-ben nádtetővel fedték be a romokat, így védték az időjárás hatásaitól. Egy 1896-os ásatás során előkerült az úgynevezett aracsi kő, ami az udvari kövezet része lehetett, ma a Nemzeti Múzeumban őrzik. A kő felirata két szövegrészlet, az egyik imára szólít, a másik átokkal fenyegeti a kő eltulajdonítóját.
