A szakirodalomba az aracsi kő néven bevonult faragvány egy eredetileg hosszúkás, lefelé enyhén keskenyedő alakú, vastag kőlap töredéke. A kőlapból nemcsak az alsó rész, de a vastagságnak egy része is hiányzik. A fő felülete és az oldalak díszítettek. Az előbbin egymás alatti, keretelt mezőkre osztott kompozíciót látni, amelyek közül a felső nagyjából ép állapotban maradt fenn, az alsóból viszont csekély részletek ismertek. Mindkét mezőben frontálisan ábrázolt emberalakok, valamint latin feliratok kaptak helyet. A felső, kevésbé hátramélyített alapsíkú mező jobb szélén karinget és vállán átvetett stólát viselő pap félalakja jelenik meg, aki jobb kezét áldásra vagy esküre emeli, baljában, amelynek a könyökrésze rátakar a lapos keretrészre, talán könyvet tart maga elé. Az arc szakállas, a haj homlokra fésült, a fül elálló. A felirat, amely oldalról, a pap felől olvasható, imára szólít fel, első sora hiányzik. Az alsó mezőben, a fejfedők tanúsága szerint két – egy jobb oldali magasabb és egy alacsonyabb – figura kapott helyet. A köztük lévő felirat, amely szemből olvasható, átokkal fenyegeti a kő esetleges eltulajdonítóját.
Az aracsi kő a millenniumi készülődés lendületének és Gerecze Péter kutató szenvedélyének köszönhetően került napvilágra a nevezetes XIII. századi templomrom tőszomszédságában. Nyomban a Nemzeti Múzeumé lett, ahol jelenleg is ki van állítva, bár most már a Nemzeti Galéri a letétjeként. A Galériára származott kőgyűjteményből egyike a legtöbbet emlegetett daraboknak, de száz év alatt mindössze ketten tanulmányozták behatóan: Hampel József rögtön előkerülése után, és Csemegi József ezelőtt negyven évvel.
