Minden tizenharmadik év Szent István-nap éjszakáján a Pusztatemplomnál több helyen kék lángok láthatók, majd az éj közepén megnyílik a föld valamelyik kék láng helyén, és a földből kiemelkedik egy tüzesen izzó üst, tele vakítóan csillogó sárga arannyal. A kísérteties kék fény megvilágítja a Pusztatemplomot, a kék fény közepén az arannyal teli tüzes üst mellett pedig ott áll a fekete vizek gyönyörű szép tündére, Marika. Hosszú, hullámos haja egybeolvad a kék fénnyel, szép arca a jóságtól sugároz, szemei kékesen csillognak. Kedves, tündéri a mosolya és angyali hangon megszólal: „Jöjjetek, jó emberek, itt az arany! Építsétek vele újjá Pusztatemplomunkat.” Eddig már sokan megpróbálkoztak, de csak színlelték a jóságot. Lelkük mélyén rosszak, gonoszak, kapzsik voltak, így megégett kézzel, jajgatva távoztak az izzó üsttől. Az arany ott maradt, az izzó üst pedig a hajnal közeledtével az arannyal együtt visszasüllyedt a földbe. A fekete vizek jóságos tündére, Marika szomorú szemekkel, mély sóhajjal beleolvadt a kék fénybe, amely a világosság megjelenésével lassan kialszik, és vár tizenhárom évet, hogy újból fellángoljon, megnyíljon a föld. Addig talán megszületik az az igaz, tiszta szívű, jó ember, aki elveheti az aranyat, hogy újjáépítse Aracs templomát, Marika, a fekete vizek jóságos tündére meg küldetését befejezve visszajöhet az emberek közé, hogy segítse őket jóságos szívével.
FORRÁS:
Aracsi Vajda János: A „mese-titkú” aracsi Pusztatemplom
Kiadó: Aracs Hagyományápoló Társaság, Torda, 2005
