Manapság nagy divat a lépésszámlálás. Lépésszámlálót találunk az okostelefonon, az okoskarkötőn és minden arra alkalmas okoskütyübe beépítenek egy ilyen kinek hasznos, kinek felesleges „appot”. Én nem használom, de egy újvidéki hosszú sétálós nap után meglepődtem az eredményen, amit a német barátnőm a városnéző túránk után közölt velem. Átszámolva több mint 12 kilométert tettünk meg. Ez igen, nem gondoltam volna.
Az elmúlt időszakban a hosszabb otthonmaradási kényszer után elég sokat utaztam: végre a munkámból adódóan is mozdulnom kellett, előtte a családdal kutyástól nyaraltunk egy rövidet belföldön, majd férjemmel elmentünk a kipihenni mindezt, természetesen a Duna közelében. A kilométereket négy keréken, két keréken, a kedvenc Yamahánkon, valamint vonaton maszkkal az arcomon tettem meg. A munkahetet élveztem, végre dolgozhattam, de azért kimerítő volt a nagy hőségben eljutni az ország minden szegletébe, naponta más szállodában párnára hajtani a fejemet. Négy nap alatt mintegy 1700 km?! Ezen felbuzdulva kedvem szottyant összeszámolni az utóbbi egy hónap megtett kilométereit.
Augusztus 7-én Makó felé a Fehértói csárdát néztem ki egy jó halászlé elfogyasztására, ahol családunknak – tenger helyett – a híres építész Makovecz Imre grandiózus Hagymatikum fürdője nyújtott enyhülést a nyári hőségben. Ráadásul a csodás szálláshely kutyabarát volt. A fürdő mellett a Makói Lombkorona sétányra is kíváncsiak voltunk, tettünk egy szép kirándulást a Maros partján és az erdő felett. Hazafelé jövet megálltunk Szegeden. A belváros építészeti remekei, parkjai és a sétálóutcában a tikkasztó melegben a cukrászdák minket is odavonzottak.
Ez helyi mozgás 280 kilométer volt.
Az augusztus nálunk a Strandról, a Horgász-szigetről, a Kövesről és Újvidékről, valamint a barátainkról szól, de most akadály gördült kiutazásunk elé. Mégsem pihent a poggyász sokáig a szekrény tetején: kutyaszitter is akadt fiam személyében, kiruccantunk hát egy hosszú hétvégére a Dunakanyarba. Viccesen bejelentettem: mi elmegyünk romantikázni Vácra, a barokk városkába és lábat mosni a Dunában. Vác valóban egy kis ékszerdoboz, központja, mint a Duna utca otthon. Aznap este viszont olyan vihar kerekedett, hogy alig találtunk vissza a Duna parton épült középkori vitézek stílusában berendezett szállodába. Órákig nem volt áram a lovagi étteremben, a szobában sem olvasni sem tévézni nem lehetett. Gyertyafény mellett néztük a cikázó villámokat. Ezzel a romantikus est tökéletes volt. Másnap Verőce és Nagymaros szabad strandjait látogattuk meg, de sajnos, a vihar után én túl hűsnek találtam a Duna vizét, így valóban csak lábat mostam a habjai között. Gyönyörködtünk a Visegrádi vár, a hegyek látványában, ami annyira hiányzik itt, az Alföldön. A meleg vizet a Gödi gyógyfürdőben élveztük, ahol a meleg vizes medencékből látni a hegyeket, a tekintet a messzeségbe révedhet. Tömeg sem volt, így igazán jót pihentünk, mielőtt a befordultunk Sződligeten a halászcsárdába.
Esernyősök
Hazafelé kívántam hármat, amit az én férjem természetesen nem tagad meg tőlem: régen jártam az Esernyősök terén, ott vágytam kávézni, majd az Aquincumi Múzeum állandó kiállítása mellett a Zseniális találmányok – Innovatív ötletek: Epizódok az ókori technika történetéből időszaki kiállítást sétáltuk körbe. Mindketten nagyon élveztük. A harmadik kívánságért pedig még vissza kell utaznunk Budapestre. (A Kiscelli múzeum, egy jó koncert az A38 hajón és egy finom vacsora. Igen kérem, nálam ez 1 kívánság!)
Szóval, ez a kis kiruccanás 390 kilométer.
Javában tombolt a nyár, a tavasszal még tervezett és áhított Montenegró, Lisszabon és Párizs elérhetetlen úti cél maradt. Én meg úgy éreztem, csak a vízben tudok igazán felüdülni, ezért az augusztusi hétvégére kutyás strandot keresgéltem nem messze lakóhelyünktől. Soltvadkert ígéretesen hangzott, de a Büdös-tó partján a horgászok paradicsoma mögött hiába kerestük a hirdetett kutyabarát területet. Ha már akkora utat megtettünk, gondoltunk, nem fordulunk vissza, a Halasi-tó mindhármunknak megfelel majd, irány Kiskunhalas! Igen ám, de valakinek eszébe jutott a 39 fokos hőségben átépíteni a strandot, a bejárat előtt sóder és homokhegyek fogadtak, a kapun óriás lakat. Ennek is fuccs, vissza a kocsiba és jöhet Kecskemét, tusolás a kertben. Holott Palics ugyanolyan távolságra lett volna, az Újvidéki Strand is alig távolabb, mint az otthonunk.
140 kilométer hiába és feleslegesen.
Másnap, hogy elkerüljük a hasonló csalódást, motorra pattantunk és legurultunk a Tőserdőbe, ahol elméletileg tábla tiltja a fürdőzést, gyakorlatilag pedig sokan úsztak, ráadásul kutyástul. Beértük egy csónakázással a tavirózsák között, egy jó kis keletről exportált balatoni hekkel, majd hűsítőként motoroztunk egy jót a Tisza partján, ha már folyóközelben lehetek…
A hajósi pincék
Ezzel megvolt a kényelmes 80 kilométer motorozás.
A kánikula folytatódott, kutyás strandot nem találtunk, ezért elláttuk a tacsi-pajtit minden jóval az otthonmaradáshoz és felmértük a környék uszodáinak látogatottságát Szent István ünnepén. Magyarországon lépten-nyomon gyógyvíz tör fel, számtalan termálfürdő működik a közelünkben is: Kerekdomb, Tiszakécske, Cserkeszőlő, ahol már a parkolóórához vezető utcába időpontot kellett foglalni. Összenéztünk férjemmel, majd szó nélkül megcéloztuk a hozzánk a legközelebbi élő vizet, a Tiszaugi szabad strandot.
Jól tettük. Végre úsztunk és egy 100-assal megvoltunk!
Szabad strand Tiszakécskén is van. Kevés cuccal és némi jókedvvel home office után kényelmesen oda lehet száguldani 2 keréken. Léna tacsi ismét jutalomfalatban részesült, amit magányában távozásunk ténye felett búslakodva elropogtathat. Ritka az városon kívüli száguldás, amikor nem hűl le a testem a motoron, most ezt megtapasztaltam. Ráadásul a halászcsárda kerthelyiségében is fülledt meleg volt. Bőrszerkóban és western csizmában várakozni a forró homokban a kabin előtt pedig egyenesen rémálom. A kamasz kényelmesen átöltözött, hosszasan igazgatta frizuráját, az összes ékszerét a kabinban aggatta magára. Szelíd motorosok vagyunk, nem káromkodunk – hangosan. Legalább volt időnk pásztázni a tömeget, egy törölközőnyi helyet keresni magunknak. Mintha minden turista, akinek lemondták a külföldi tengerparti utazását pont a Kécskei partot választotta volna. Szerencsére a Tiszában volt némi hely, kétszer is úsztunk hazaindulás előtt.
És mindössze 75 kilométer Bács-Kiskun Megye rendkívül rossz állapotú útjain.
Majd jött a tavasz óta halogatott és várva várt munkahét: auditálás a magyar méhészetekben. Kecskeméten vonatra szálltam. Maszkot fel, irány Ferihegy. Átszállás a francia partnerem mellé a – szerencsére kényelmes – bérautóba, onnan pedig első állomásunk az ország nyugati pontján: Bögöte. Rövid alvás után a délelőtti műszak az Osztrák határ mellett Vasváron, a délutáni helyszín már az ország déli táján Hajóson várt. Rövid alvás után hajnalban délkeletre száguldottunk Szarvasra, munka után pedig észak-keletre Mezőtúrra. Felváltva vezettünk, sajnos, alig volt alkalmam gyönyörködni a tájban, pedig látványukkal lelket tápláló erdők, mezők, hegyek és szolidágótól sárgálló rétek mellett száguldottunk. A csodálatos Bánki tónál lévő szálloda előtt sötétben parkoltunk le. Reggeli közben lenyűgözött a látvány és döntöttem, ide vissza kell térni! És máris rohantunk északra, a Szlovák határ közelébe Balassagyarmatra, ahonnan ebédre már Gödöllőn kellett lennünk, az irodába desszert elfogyasztása nélkül estünk be, kávézás után pedig Ferihegy és Kecskemét volt a végső cél. Álmomban még napokig kukoricaföldek mellett száguldottam…
Ez a kiruccanás volt a számlálásra késztető fárasztó, de élvezetes 1700 km/4 nap!
Hűsölés a Tisza-partonBüdös-tó
Mondanom sem kell: Rövid alvás és újra egy munka miatt keltem útra. Ez alkalommal szolgálati kocsi vitt Tiszakécskére, egy konferenciára – csupán 80 km.
Szeptember 5-én Dunakeszin baráti munkatalálkozó volt a tervben. Az oda-vissza 250 km-t nagy izgalomban tettem meg, hiszen volt rádiós újságíró kollégámhoz, Gellér Tiborhoz készültem mélyinterjút készíteni a Magyar Arany Érdemkereszt díja kapcsán. Az izgalomnak több oka volt: egyrészt a járvány óta többnyire skypos interjúk készültek, a személyes beszélgetésnek pedig adrenalint mozgató és múltidéző varázsa van! Másrészt Tibiéket 26 éve nem láttam.
Dunakeszi otthont idéző látványa zárta a kb. 1 hónap mozgását a mintegy 3100 megtett kilométerével. 100 km-el megtolja a helyi mozgás. Ez pontosan az elhalasztott Kecskemét és Párizs közötti távolság.
