Aranka menti szikesek természeti park (4.)

Az Aranka egykor a folyószabályozások korát megelőzően kiterjedt árterülettel rendelkezett. Erről tanúskodik a ma üzemelő homokbányák sora a Feketetó és Kanizsamostora határában kilométeres távolságra az Aranka mai szabályozott medrétől. Az Aranka menti enyhén hullámos, lankás területet félhold alakú lapályok törik meg, amelyeket a valamikor bővizű Aranka szabadon bejárt, minden tavasszal kiáradt és elöntötte az alacsonyabb fekvésű területeket. Az egyik ilyen alacsony, szikes mocsaras terület a Hódegyházától, Hodicstól észak-keletre, az Arankával párhuzamosan húzódó Celeruša bara. Hogy honnan kapta ezt a terület a Celeruša (zeller) nevet, nehéz lenne kinyomozni.

CELERUŠA BARA

Az Aranka öntésterülete Hódegyházától keletre terül el és részben elszikesedett, kötött réti fekete- és szurokföld alkotja. Az alacsonyabb fekvésű szikes legelők (szolonyec) időszakosan vízzel borítottak, csak nyár elején száradnak ki. Ezeken a legelőkön számos ritka és fokozottan védett madárfajok él, köztük a réti fülesbagoly, a túzok és az ugartyúk is.
A Hódegyháza környéki szikesek jelentős helyet foglalnak el az Aranka menti szikesek természeti park területén. A Celeruša bara (60 ha) néven ismert időszakos, nyárra kiszáradó szikes mocsarak egyikem ezeknek. A helyenként sziksós talajon olyan ritka só tűrő növények élnek, mint amilyen a sziki zsázsa.
Az emlősök közül ki kell emelni a rendkívüli módon megritkult ürgét. Bánátban az elmúlt évtizedekben újra elszaporodott a sakál és a borz is mindennapos ragadozó illetve minden evő, amely nagy veszélyt jelent a talajon fészkelő madarakra, mindent elfogyaszt, ami ehető útjába kerül.
A Celeruša bara mára elvesztette szikes jellegének nagy részét, amelynek nagyrészt a környező, méterekkel magasabban fekvő mezőgazdasági területekről történő szervesanyag-bemosódás következménye. A csapadékos tavaszokon mocsárrá változó Celeruša bara közepén vízelvezető kanálist, csatornát ástak, ami miatt az elmúlt aszályos években a környező területek talajvízszintje jelentősen lecsökkent, rontva ezzel a termőtalaj produktivitását. A mindenáron való lecsapolás helyett az értékes csapadékvíz megtartására kellene törekedni, hiszen a forró nyarakon nagyon hiányzik az értékes víz. A mikroklíma szempontjából sem mellékes, hogy mekkora területeken és meddig marad meg, ha csak hetekre, vagy egy-két hónapra is az életet jelentő csapadékvíz.
A szikes mocsaras jelleget viselő Celeruša barán kisebb fragmentumokban még fellelhető az ecsetpázsit és a hernyópázsit alkotta növénytársulás, amelynek jellegzete fészkelő madara a Hortobágyi-pusztán még kisebb számban előforudló csíkosfejű nádiposzáta. Sajnos Vajdaságban, Bánátban még nem sikerült bebizonyítani a csíkosfejű nádiposzáta költését.

A bara körüli legelők értékes és ritka rovarvilágához tartozik a Pannon alföld bennszülött (endemikus) rovarritkasága, a sisakos sáska. A jellegzetes elhegyesedő csúcsos fejű sáska hosszú távú fennmaradását veszélyezteti az élőhelyének felaprózódása és a száraz gyep rendszeres égetése. A tűz elpusztítja a sáska átmeneti fejlődési formáit is, a rovar tojásait, a lárvákat és a bábokat egyaránt.
A bara csapadékosabb években jelentős vizes élőhely szerepét tölti be, amely számos vízimadár récék, szárcsák, vízityúk, nádi sármány és nádiposzáták számára biztosít életteret. Nagyobb vízborítás alkalmával, mint amilyen 2004 tavaszán is volt, mintegy 200 párból álló dankasirály-telep alakult ki, majd amikor a sirályok már befejezték a költést május végén megjelentek a fehérarcú vagy a fattyú szerkők és kisebb fészkelő kolóniát alkottak a térdig érő vízen. A rákövetkező 2005-ös évben az alacsony vízállás miatt, már csak két tucat dankasirály-pár próbálkozott meg a költéssel. A sirályok és szerkők példája is mutatja, hogy mennyire csapadékfüggő a sekélyvizű nyáron rendre kiszáradó szikes mocsarak élete.