Az Aranka menti szikesek természeti park (6.)

KANIZSAMONOSTORÁTÓL EGYHÁZASKÉRIG

Csókától keletre Kanizsamonostorától és Feketetótól az Aranka folyó mentén egészen Egyházaskérig (Verbicáig) nagykiterjedésű szikes puszta terül el. A kevésbé elszikesedett részeken legeltetésre alkalmas fű terem. A területen erdőfoltok, bokrosok, felhagyott gyümölcsösök gazdagítják, vadrózsával, akác- és nyárfoltokkal teszik vonzóbbá számos madár, emlős és rovar számára az élőhelyet. A nyárfákon időszakonként vetési varjú telepek alakulnak ki. Innen, az Arankától a kilenclyukú hídon áthaladva már csak néhány kilométer a román határ és a Verbica–Valkány-kishatárátkelő.

LEGELŐ ÉS HOMKBÁNYA

A szikes legelőket tarkító ligetes, puhafás erdőfoltokban a sárgarigó, a örvös galamb, a szúrós bozótokban a tövisszúró gébics fészkel. A bokrosokban a poszáták – főleg mezei poszáta – telepednek meg. Az Aranka, a náddal és gyékénnyel sűrűn benőtt holtágakban (a környékbeliek csak döglött Arankának nevezik) nádiposzáták, nádisármány, nádi tücsökmadár, törpegém, vízityúk, szárcsa telepszik meg, és készít jól elrejtett fészket a fiókáinak. A szikes pusztákon mezei- és búbos pacsirták, parlagi pityer, a magasabb füves részeken pedig a réti fülesbagoly, a fogoly és a fácán költ.
A 2000-es években egyre intenzívebbé vált az egykor bővizű Aranka (a romániai Maros folyó magas vízállása esetén a felesleget belevezetik az Arankába, alacsony vízállásnál viszont elzárják az Aranka vízutánpótlását) által vastag rétegben lerakott homok kitermelése. Kanizsamonostoron és az Aranka közti területen egymás után nyíltak a homokbányák. A homokbányászás nyomán bányatavak alakultak ki, amelyek horgászvíznek is alkalmasak és számos madárfajt vonzanak ide. A meredek partfalakban nagyszámú gyurgyalag és partifecske fúr magának fészkelő üreget, amelyek a gyurgyalag fiókák kirepülése után a mezei verebek, a seregélyek és a búbos banka számára kínál alkalmas kötőhelyet.
A legnagyobb bányató melletti akácosban évente mintegy százpár vetési varjú költ. A varjak korai költése után a megüresedő gallyfészkek egy részt a májusban Afrikából hazatérő kékvércse-párok foglalják el, de előszeretettel veszik birtokba az üres varjú- és szarkafészkeket a vörös vércsék és az erdei fülesbaglyok is. Legnagyobb kékvércse-telepe a Feketetó mellett 1995-ben kivágott akácerdőben alakult ki. A telepített akácost sajnos a veszteséggel küszködő földműves szövetkezet eladta, kivágatta. Az akácos felszámolásáig vagy félezer pár vetési varjú fészkelt, a megüresedő varjúfészkekben pedig 100–150 pár kék vércse költött. Az egyik valaha ismert legnagyobb vajdasági kék vércse-telep volt a feketetói, hiszen Vajdaságban a kék vércse állománya a legsikeresebb költési években sem haladta meg a 250–300 párt.

FÉSZEKODÚT A MADARAKNAK!

A szabadkai székhelyű Riparia (partifecske) Természetbarátok Egyesülete és a Vajdasági Madártani és Madárvédelmi Egyesület lelkes madárvédői tíz évvel ezelőtt kezdték meg a Feketetó és Verbica környéki szikes pusztákon és a környező erdőfoltokban, nyárfásokban a szalakóta- és kék vércse-költőládák kihelyezését. Az odútelepítésnek köszönhetően szép színes tollruhát viselő szalakóta állománya azóta megtöbbszöröződött Észak-Bánátban. A színpompás madarak előszeretettel foglalják el a nyílt gyepes, füves területeken átívelő villanyvezetéket tartó beton karókra felhelyezett deszkaodúkat. Ezek pótolják a természetes odvas, üreges fák hiányát. A nyílt szikes legelők megfelelő táplálékforrást, nagytestű rovarokat kínálnak a szalakóták számra, viszont fészkelő hely híján majdnem teljesen eltűnt ez a pompás kéktollú madarunk Bánátból.
A kék vércse az egyetlen telepesen költő kistermetű (kisebb a gyakori vörös vércsénél) ragadozó madarunk főleg Bánátban találja meg az életfeltételeit. A szikes, nyílt pusztákon vadászó és megüresedett varjú-, meg szarkafészekben költő madarunk számára bőven akad varjúfészek Bánátban, egyes években mégis nagyon kevés pár tud sikeresen költeni. A kék vércse érzékeny a szélsőséges időjárásra, amiből az utóbbi években bőven kijárt. Előfordult, hogy az Afrikából április végén, május elején visszatérő párok már a tojásrakással voltak elfoglalva, amikor egyhetes, tíz napos hideg, esős idő köszöntött ránk. Főleg a nagytestű rovarokkal táplálkozó kék vércsék a hideg időben élelem híján egyszerűen felhagytak a költéssel. Teszik ezt minden bizonnyal azért, hogy növeljék a túlélési esélyeiket, és azután kedvezőbb időjárási körülmények között, majd a következő költési idényben, gondoskodjanak az utódnevelésről.